Pál
Krisztusért
élt és dolgozott,,
Érte szenvedett
és halt meg
(XVI. Benedek)

Az idén is lelkes készülődés előzte meg Illés napját, közösségünk nagy ünnepét. Méltó megünneplésére időben megindult a körültekintő, gondos szervezkedés, amelyben idővel mind nagyobb gyakorlatot szerzünk. Tudunk mi talpra állni és összefogni a nemes ügyért! Az év eseményei, vallási és kulturális életünk csúcsa ez a nap. Méltó megünneplését közös feladatunknak tekintjük.

Bár a naptárban július 20-a nincs piros betűkkel jelezve, a temeriniek szívébe mélyen belevésődik e nap jelentősége. 1853-ban e nép, súlyos, sorozatos természeti csapásoktól meggyötörten, nagy megpróbáltatások közepette, nem tört meg, nem veszítette el reményét, hanem közösen döntött Isten mellett. Menedéket Benne keresett és talált, Belé kapaszkodott és megmaradt, Hozzá folyamodott imáiban a túlélésért és meghallgatást nyert. A közös hit és reménység, a közös bizalom egy fogadalomban fejeződött ki, hogy az évnek ezt a napját ünnepként tartsa meg. Ennek pedig elsődleges megtartása abban állt, hogy az ősök a legnagyobb aratási időben is letették munkaeszközeiket, s a templomba mentek, hogy közösen imádkozzanak az Ég Urához erőért, oltalomért, segítségért. Történelmünk viharaiban sem feledkezett meg e nép az Istennek tett fogadalomról. Ha ezt ma is megtesszük, akkor van igazán alapja az örömteli, önfeledt közös ünneplésnek. Kívánjunk egymásnak boldog Illés- napot, s tegyük is Istennek tetszővé, egymásnak széppé!

A szentmise kezdetén a miséző pap azt kívánja, hogy a „Szentlélek egyesítő ereje” legyen az egybegyűlt hívő közösséggel. Az Isteni Lélek gyűjtsön és tartson bennünket egybe a közös hitben és reményben, a közös fogadalom megtartásában, a bizalomban Isten iránt, hogy munkánk gyümölcsöző legyen, békében éljünk és boldogulni tudjunk. Ilyen értelemben kívánok közösségünk minden tagjának, minden temerini ünneplőnek, a vidékről, külföldről és a tengerentúlról hazaérkezőknek és minden kedves vendégnek, barátunknak, jótevőnknek és jóakarónknak áldott és boldog Illés-napot!

XVI. Benedek pápa kezdeményezésére idén június 29-én, Péter Pál ünnepével kezdetét vette a világegyházban a Szent Pál-év, amely 2009. június 29-ig tart. A Szentatya azzal a szándékkal hirdette meg a kereken 2000 évvel ezelőtt Tarzusz városában született apostol emlékévét, hogy jobban megismerjük Szent Pál alakját és tanítását, valamint imádkozzunk és dolgozzunk a keresztények egységéért.

Szent Pál nem tartozott a Tizenkettő testületéhez, de mégis igazi apostol, s joggal nevezzük őt a nemzetek apostolának, a pogányok apostolának vagy a tizenharmadik apostolnak. A zsidó családban, de római állampolgárként született Saul Jeruzsálemben tanulta meg a farizeusi hagyományokat, s mint hithű, buzgó zsidó ember ellenséget látott az új hit terjesztőiben, Krisztus tanítványaiban, s azok üldözője lett. Életét a Damaszkusz felé vezető úton a feltámadt Krisztussal való találkozás titokzatos, látomásszerű élménye változtatta meg, s ennek hatására lett a keresztényüldözőből Krisztus tanítványa.

Szent Pál megtérését nem tekinthetjük az ő emberi megfontolásból vagy gondolkodásból fakadó személyes döntésének, hanem Isten különleges beavatkozásának. Maga Pál is isteni kegyelemnek tartja azt, hogy Krisztus meghívta őt arra a feladatra, hogy a pogány népeknek hirdesse az evangéliumot. Ha meg szeretnénk fejteni, hogy miért volt oly nagy hatással Pál személye a korai keresztény egyházra, s miért lehetett oly gyümölcsöző igehirdetése a pogány területeken, akkor felfedezhetjük, hogy megtérése pillanatától fogva Krisztus vált Pál életének középpontjává. Megismer egy új igazságot, Krisztus igazságát, s új életcélt kap, azt, hogy Krisztus éljen benne. Apostoli munkája csak azért lehetett sikeres, mert teljesen átadta magát Krisztusnak és az Ő tanításának. Krisztus iránti szeretetének talán legszebb tanúbizonysága az, amit a rómaiakhoz írt levelében ír: „Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38-39).

Pál apostoli buzgóságának szép példája, hogy egyházakat alapított mindazokban a városokban, amelyekbe missziós útjai során eljutott, s amelyekben hirdette Krisztus tanítását. Az Apostolok Cselekedetei beszámol például Pál tevékenységéről Antióchiában, Ikóniumban, Listrában és Derbében. De eljutott Korintusba, Efezusba, a galaták által lakott vidékekre, Filippibe, Kolossze kis városába és Tesszalonikibe, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Olyannyira szívén viselte az általa alapított egyházak sorsát, hogy távozása után leveleket írt ezeknek az egyházaknak. Az Apostolok Cselekedetei mellett e szentírási levelekből tárul elénk Pál tanítása Krisztus mérhetetlen lelki gazdagságáról. Tanítást kapunk tőle ezen írásokban a Krisztus-esemény hatásairól: a megigazulásról, az üdvözülésről, az Istennel való kiengesztelődésről, a megváltásról, az igazi szabadságról, a Lélek szerinti életről, a keresztségről és az Egyházhoz való tartozásról. Szent Pál apostol a következőket írta az efezusi egyház tagjaihoz küldött levelében: „Újuljatok meg lélekben és öltsétek magatokra az új embert” (Ef 4,23-24). Az előttünk álló esztendő során bizonyára bőven lesz alkalmunk arra, hogy részletesen megismerjük Szent Pál személyét, életének eseményeit és tanítását. A népek apostolának buzgósága és lelkesedése talán minket is az evangélium hirdetésére fog indítani, s erősíti majd bennünk az apostoli lelkületet. Krisztus iránti szeretete pedig talán minket is arra ösztönöz, hogy megújítsuk szeretetünket az Úr iránt. De legfontosabb célunknak tekintsük azt, hogy a Szent Pál-év során megújuljunk lélekben és magunkra öltsük az új embert, s Krisztus éljen bennünk!

A Vatikán régészei több éves munka után egy márványtábla alatt egy római szarkofágra bukkantak a San Paolo fuori le Mura bazilika oltáránál. A kutatás eredményéről sajtótájékoztatót tartottak a Vatikánban. Pál apostolt 67-ben végezték ki Rómában és az Ostia felé vezető út mellett temették el. A hely akkoriban Róma városfalain kívül esett, ezért a sír fölé 314-ben, I. Constantinus császár idején emelt templomot is Paulus San Paolo fuori le Mura-nak, azaz Falakon kívüli Szent Pál bazilikának nevezték el.

A sír pontos helye az évszázadok során feledésbe merült, a bazilikát többször átépítették, sőt, tűzvész is elpusztította, így még az is kérdéses volt, hogy megmaradt-e egyáltalán a sír. A legújabb kutatások néhány éve kezdődtek, melyek során a vatikáni régészek a bazilika oltárának aljában, egy Paulo Aposotolo Mart feliratú (a mártír Pál apostol emlékének) márványtábla alatt rábukkantak a római kori szarkofágra.

Uram! Vigyázz reám, hogy öreg koromban is szerethető legyek. Fékezd meg túlbuzgóságomat, amellyel azt képzelem, hogy nekem minden témához, mindig mondanom kell valamit.

Szabadíts meg attól a jó szándékú segíteni-akarástól, amellyel mindig én akarom elrendezni mások rendezetlen ügyeit. Ne vegyem zokon, ha az emberek beavatkozásnak nevezik az én segíteni akarásomat.

Taníts meg arra, hogy okos legyek, de nem okoskodó.

Legyek mindig kész a szolgálatra, de a mellőzést is el tudjam fogadni. Sok bölcsességet halmoztam fel életemben és nagyon sajnálom, hogy ezt talán nem tudom másoknak továbbadni. Beletörődöm ebbe Uram. De ugye megérted azt a kérésemet, hogy legalább néhány barátom maradjon mellettem ezekben az utolsó években.

Taníts meg arra, hogy tudjak hallgatni a betegségeimről és a nehézségeimről. Ezek évről évre növekednek és velük együtt nő bennem a hajlandóság arra, hogy mindig ezekről beszéljek.

Nem merem azt a nagy kegyelmi ajándékot kérni tőled, hogy őszinte együttérzéssel tudtam hallgatni másoknak a betegségekről szóló folyamatos panaszkodását. De legalább arra adj erőt, hogy türelmesen végighallgassam őket. Azt sem merem kérni, hogy halványodó emlékezőképességemet erősítsd meg olyanná, amilyen régebben volt. Inkább azt kérem, hogy adj nekem több szerénységet és kevesebb magabiztosságot, amikor előfordul, hogy ugyanarra az esetre mások másként emlékeznek, mint én.

Ajándékozzál meg azzal a csodálatos bölcsességgel, amely beláttatja velem, hogy én is tévedhetek. Taníts meg arra, hogy az előítéletektől és irigységtől mentesen fel tudjam fedezni az utánam következő nemzedékek igazát és ajándékozd nekem azt a derűs szabadságot, hogy sok jót tudjak mondani fiatalokról.

Tölts be úgy a te szereteteddel, hogy vénségemben is szívesen szóba álljanak velem az emberek. Tudom, hogy nem vagyok szent, de azt is tudom, hogy az öregember örökös zsörtölődése az ördög munkájának a csúcsteljesítménye. Engedd, hogy Simeonnal együtt mondhassam „Látták szemeim a tőled küldött Üdvözítőt!” És amikor bölcs szereteted úgy látja, hogy elérkezett az én időm, akkor át is ölelhesselek téged. Amen

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek július 5-én Nagybecskereken, a székesegyházban megtartott szertartás keretében a bánáti részek püspökévé szentelte Német Lászlót, a Magyar Püspöki Konferencia volt titkárát. A ceremónián részt vettek a katolikus egyházi méltóságok, más egyházak főpapjai, valamint a szerb oktatási és művelődési minisztérium képviselői. Német Lászlót a pápa áprilisban nevezte ki bánáti megyéspüspöknek.
Német László 1956. szeptember 7-én született Hódságon. Általános iskoláját szülővárosában végezte. Szabadkán érettségizett, majd 1977-ben belépett az Isteni Ige Társasága (Verbiták) missziós rendbe. Filozófiai és teológiai tanulmányait Lengyelországban illetve Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen végezte. 1983-ban szentelték pappá. Éveken át missziós szolgálatot teljesített a Fülöp-szigeteken. 1994-től az ausztriai Mödlingben teológia professzoraként tevékenykedett, valamint 2000-től a Szentszék nemzetközi szervezetek mellett működő bécsi állandó képviseletén teljesített szolgálatot. 2004-től 2007-ig az Isteni Ige Társasága magyarországi tartományfőnöke volt. 2006. augusztus elsejétől kezdve a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára valamint szóvivője.

Német László nagybecskereki püspök a magyaron kívül az angol, horvát, lengyel, német, olasz és szerb nyelvet beszéli. Temerinben 2006-ban járt, amikor a templomépítési évfordulón, búcsúkor a missziós napokat vezette.

Gratulálunk püspökké szenteléséhez, imáinkban arra kérjük a Jóistent, hogy részesítse szeretetében és segítse az egyházmegye vezetésében.

Szabadkán az Avilai Nagy Szent Teréz székesegyház-bazilikában, június 29.-én, Péter és Pál ünnepén, Pénzes János megyéspüspök a péterrévei Mester Dánielt diakónussá, négy fiatalembert pedig pappá szentelt. Az újmisések névszerint: Gara Nándor Kishegyesről, Magó László Gunarasról, Tóth Árpád Szenttamásról és Zsolnay István Péterrévéről.

Az Úr, aki szolgálatára meghívta őket, adjon nekik bőséges kegyelmet lelkipásztori ténykedésükhöz!

225 évvel ezelőtt épült az első Szent Rozália templom
A török kiűzése után, az 1700-as évek elejétől annak második feléig Temerinbe a szerbek betelepülése olyan nagyméretű volt, hogy 1780-ban lélekszámuk elérte az 1500 főt. Temerin ekkor kamarai falu volt, a kamarai adminisztráció alá tartozott, és még mielőtt 1781-ben megkezdődött volna a falu újratelepítése magyar lakossággal, azt megelőzően is volt néhány magyar, katolikus lakosa, akiket a kamara helyezett ide, így a falu nótáriusa, a kocsmáros, a falu csordása vagy éppen akik ide vetődtek. 1763-ban feljegyezték, hogy a papi tizedet az újvidéki plébániának fizették, tehát leányházának tekintették. Állandó papjuk nem volt.

A Kalocsai Érseki Szentszék többször foglalkozott a Tisza menti, és a szomszédságukban fekvő szerb helységekben szórványban élő katolikus hívek hovatartozásával, mert várható volt azok benépesítése katolikus lakossággal.

A magyarok tervszerű újratelepítése 1781-ben kezdődött. 1781 májusában a magyarok lélekszáma még csak harminc volt, de októberben és novemberben 54 jobbágycsalád telepedett le. Nagy jelentőségű számunkra a fennmaradt okmány, 54 családfőnek a nevével, amelyet itt közlünk: Herczeg János, Péter István, Fehér András, Bedács József, Kupczó György, Németh István, Heves Gáspár, Szajkó Mihály, Péter János, Kalla Mihály, Tóth István, Szabó Ferenc, Vín Imre, Jenes János, Jenes György, Karába András, Uracs János, Bozóky Imre, Gallyus József, Baráth György, Molnár István, Gáll Márton, Fejes János, Zakinszky János, Findrich Mátyás, Kovács András, Makai István, Balgas János, Gallyus Mihály, Harmat János, Sáfrán István, Szajkó György, Varjú Márton, Kosiczky Simon, Povázsán István, Kiss István, Fekete Antal, Nagy Ferenc, Lisziczky János, Nagy Tamás, Beken József, Bevesz Péter, Rózsa János, Nagy György, Kocsis János, Pap János, Kovács Mihály, Tóth János, Povázsán György, Kocsis György, Aday János, Tóth György, Katona Ferenc és Budaj György. E családokkal 1781 végén kb. 60-65-re emelkedett a magyar családok száma.

Az első telepesek között jelentős szerepet játszottak a Kishegyesről idetelepült családok. Kishegyes tervszerű betelepülése 1769-ben kezdődött, 81 jobbágycsalád költözött át Békésszentandrásról a kishegyesi pusztára. Az első temerini telepesek egy része az északi megyékből és Kishegyesre települők sorából került ki.

Még 1782-ben is Temerinbe a péterváradi ferences barátok jártak ki lelki vigaszt nyújtani, és alamizsnát szedni. Ekkor 248 katolikus élt a faluban, és várható volt, hogy a további telepítéssel annyira meg fog nőni a lélekszámuk, így szükség lesz templom és plébánia építésére, mivel a helység Újvidéktől kétórányira van.

1783. év közepén már nyolcvan katolikus magyar házaspár élt a faluban, a 7-8 éven felüli lakosság száma elérte a 360 főt, meg kellett oldani a hívek lelki gondozását. Templomuk nem lévén, a híveknek télen-nyáron, esőben-sárban, hóban-fagyban, rekkenő hőségben, gyalogszerrel vagy kocsival Újvidékre kellett járni misére vasárnap és ünnepnapokon, ami beletelt jó pár órába és nem kis fáradságba. Ezért még ebben az évben, amikor már folytak az előkészületek a további tervszerű betelepítésre, Temerin postamestere, Újvidék tekintélyes örménykatolikus polgára, Csénássy Simon ajánlatot tett a kalocsai érsekségnek, hogy temerini postamesteri házában saját költségén imaházat rendez be és vállalja a helyi káplán eltartását.

A kamarai hatóságok a telepítés előkészítése során felmérték a földet a határban, megállapították a szabad jobbágyföldeket, kijelölték a házak, a templom, az iskola és a plébánia építéséhez szükséges telkeket, és egy egész telek szántóföldet az egyház számára. A templomot az iskolának fenntartott helyen építették fel és tervbe vették, hogy a legrövidebb időn belül újabbat, nagyobbat építenek, az ideigleneset pedig iskolaépületté alakítják át, azonban erre két évtizedet kellett még várni.

A betelepült családok közül hitbuzgóságukkal különösen a Kishegyesről átköltözött családok tűntek ki, akik kb. egy évtizeddel, azelőtt települtek oda. Ezek a Péter, Kalla, Uracs, Nagy, Szabó, Németh családok voltak, akik már anyagilag is megerősödve jöttek Temerinbe. Nekik köszönhető, hogy buzdították a telepeseket a templom felépítésére.

A kamara és a kalocsai érsekség között állandó vita folyt mert a kamara vonakodott teljesíteni kegyúri kötelezettségeit, huzakodott vállalni a templom felépítését és fenntartását. A helytartó tanács is sürgette, a fennálló rendelkezések értelmében rendezzék a templom és iskolaépítés kérdését.

A hívek azonban szerették volna minél előbb felépíteni a templomukat, ezért néhány hónap alatt 1783 júliusára, közmunkával fel is építették vert falú, náddal fedett templomukat. A templom 9 öl (kb. 16 m) hosszú és 3 öl (kb. 5,5 m) széles volt. Csak a szentélynek volt mennyezete, tornya nem volt, az egyetlen 54 librás (kb. 25 kg) harang fából ácsolt haranglábon volt elhelyezve. A templom belülről fehérre volt meszelve, benne egy oltárral, falán négy szentkép függött, nem volt egyetlen lobogója, sem kórusa, sem orgonája. Volt három miseruhája, kettő különböző színű, egy pedig fekete. A templomnak nem volt semmi jövedelme, sem földje. Jövedelmét a perselypénz, és a harangozásból összegyűlt pénz alkotta. A templom felszereléséhez jelentős segélyt adott Csénássy postamester, aki felajánlotta, hogy a káplán eltartásáról is gondoskodik.

A kalocsai érseki hatóság mindjárt a templom felépítése után, augusztusban Sáfár József kalocsai káplánt nevezte ki Temerin első lelkipásztorává. A templom felépülte után a hívők óhaja az volt, hogy Szent Rozáliának a pestises betegek védőszentjének a tiszteletére szenteljék fel szeptember 4-én, és ez a nap legyen a templom búcsúja. A község nevében Péter István és Kalla Mihály esküdtek még júliusban továbbították a hívek kérelmét a felettes világi és egyházi hatóságoknak, hogy Patatich kalocsai érsek bízza meg a kerületi esperest, Gaslevits Xaveri Ferenc kanonokot, bácsi plébánost a templom felszentelésével szeptember 4-én. Egyben kérték a kamarát és az érseki hatóságot, alapítsák meg az önálló temerini plébániát. A kamarai hivatal augusztus közepén továbbította a kérelmet a kalocsai érsekségnek, az csak szeptember 2-án foglalkozott az üggyel, támogatta, de szeptember 4-én már nem tudták megáldani a templomot és megtartani az első misét. A templom megáldására szeptember 29-én, Szent Mihály ünnepén kerülhetett sor, ezt az érseki hatóság felhatalmazása alapján az újonnan kinevezett helyi káplán Sáfár József végezte.

Nehézséget jelentett, hogy a templommal nem épült plébániaépület, így a káplán kénytelen volt elfogadni Csénássy postamester ajánlatát. Nála lakott, kosztolt, évi 60 forint fizetést kapott tőle az egyházi jövedelem tizenhatoda fejében. A postamester azonban a szerződést annak lejárta előtt felmondta, mert az egyházi tized sem folyt be hiánytalanul. A káplán sem volt megelégedve a szolgáltatással, és a fizetésnek is csak a felét kapta meg. Ezért Sáfár káplán átköltözött a községnek az átutazók részére fenntartott kvartériális házába, amelyet a hívek tataroztak ki és hoztak rendbe, míg a plébánia felépül. A község hajlandóságot mutatott a plébánia felépítésére és ehhez a kamarától kért épületfát. Mivel a község nem tudta kielégítően biztosítani az ellátást és az elhelyezést, a káplán beköltözött Újvidékre, majd 1785-ben, amikor felépült az ideiglenes plébánia, visszajött Temerinbe, de az továbbra is újvidéki plébánia leányegyháza maradt egészen 1786-ig. Ekkor adminisztratúra lett és 1804-től plébánia.

Az egyházi és kamarai hatóságok az 1783-ban épült templomot, majd a két évvel később épült plébániát is ideiglenes megoldásnak tekintették, mert várható volt a katolikus lakosság lélekszámának további növekedése. Ez be is következett, így 1791-ben, nyolc évvel a templom felépülte után a hívek száma már meghaladta az 1300-at. Az akkori helyzetről hű képet fest a második, 1791. évi egyházlátogatás - a visitatio canonica - alkalmával készült jegyzőkönyv.

A jegyzőkönyv a bevezetőben megállapítja, hogy a 36 éves Sáfár József komáromi születésű, magyar származású, németül jól beszélő, szláv nyelven csak a legszükségesebbet tudó, jó egészségnek örvendő plébános több mint nyolc éve áll a temerini egyház élén.

Az 1783-ban épült templom oly kicsi - állapítja meg a jegyzőkönyv -, hogy a hívek egyharmadát sem képes befogadni. Az építés óta meglévő 54 librás harang mellé vettek még egy 1 mázsa 53 libra (86 kg), és egy l mázsa 20 libra (67 kg) súlyút. A nádas tető épségéről gondoskodnak, a tetőn kereszt van elhelyezve. A templom körül nincs sem fa, sem kerítés, az ajtót csukni lehet, de zárni nem. A templom kegyura, a Magyar Királyi Kamara azonban nem tesz eleget kegyúri kötelezettségeinek annak ellenére, hogy az adminisztrátor, az esperes és maga az érseki hatóság is erre állandóan figyelmeztette. Az egyháznak 433 Ft 53 krajcár készpénze van, amelyet a kamara vett át megőrzésre. A jövedelmet a csengősperselyből és a harangozásból szerzi. Az egyháznak nincs filiálisa, a plébániának nincsenek könyvei, sem egyéb leltári felszerelése. A plébános rendes plébániaépület helyett egy közönséges kunyhóban lakik, amelyet egy jobbágy tákolt össze még a telepítés esztendejében. Egyik szobában ő lakik, a másikban a háztartásbelije. „Gyönyörű kényelem egy plébános számára! Ha mester lennék, különb házban laknék”, jelentette ki a plébános. A plébánia körül trágyából készült kerítés van. Az idén kapott valamirevaló istállót.

Anyagi szempontból némileg javult az egyházközösség és a plébános helyzete, ugyanakkor nem javultak az egyház tevékenységének a feltételei. Erre várni kellett még 10-15 évet. Sáfár Józsefnek köszönhető, hogy áldozatos munkájával megszervezte az egyházi életet és megteremtette feltételeket az elkövetkező nagy feladatok megvalósítására.

A támogatás a kamara részéről anyagiakban nemigen jutott kifejezésre, így egészen 1789-ig tanítója sem volt az idetelepült katolikus magyar hívőknek. Abban az időben az iskolát is az egyház szervezte meg. A község első magyar tanítója Szabó Mihály volt. A kántori teendőket is ő látta el. Szabó Mihály munkája az a szenteltvíztartó, amelyet 1796-ban készített a templom számára. A szenteltvíztartót és kőből készült keresztelőmedencét, e két becses tárgyi emléket megőrizte az utókor, és ma ott állnak a márvány keresztelőmedence mellett a plébániatemplomban.

Sáfár József 1798 júliusáig végezte a plébánosi teendőket Temerinben, akkor elnyerte a nagybaracskai plébániát. Négy évvel később ott is halt meg, korán, élete teljében, 46 éves korában. Még temerini működése idejében, különösen annak utolsó éveiben, jelentős változások történtek a falu életében. Ez elsősorban a helység státusára vonatkozik.

A kamara gyakorolta mind az állami, mind a földesúri hatalmat. A császári udvarnak azonban a 18. század vége felé terhet jelentettek a kamarai birtokok, és határozatot hozott eladásukról. Megvételükre csak a nemesi főuraknak volt joguk. Temerinre többen pályáztak, végül is Járekkal együtt Szécsen Sándor kapta meg.

Még mielőtt Szécsen Sándor 1798-ban átvette Temerint a kamarától, a falu nemzetiségi és vallási összetétele már jelentős változáson ment át, miután a magyarok betelepülése folyamatos volt. Míg a kilencvenes évek elején a családoknak több mint fele görög-keleti vallású szerb volt, 1798-ben a 488 családból már körülbelül 280 volt a katolikus magyar családok száma.

A szerb lakosság még a község birtoki státusának megváltoztatása előtt a kamarai hatóságoktól kérte Temerinnek a Sajkás kerülethez való csatolását, hogy ott katonai szolgálatot teljesítsen. Amikor Szécsen megkapta Temerint, világossá vált, erre nem fog sor kerülni, ezért a szerbek kérték elköltözködésük engedélyezését a Sajkás kerületbe. Helyükbe Nógrád, Heres, Pest, Bars mengyékből magyarokat telepített be.

A birtokbavétel évében Szécsen Sándor kérte Temerin mezővárossá nyilvánítását, évi négy vásár megtartásának jogával. A királyi kancellária 1799. augusztus 30-án leiratában értesítette Szécsent, hogy az uralkodó megadta Temerin helységnek mezővárossá emelését, a vásárok megtartásának privilégiumával.

A temerini katolikus egyházzal kapcsolatos kegyúri jogokat és kötelezettségeket a birtoktulajdon megváltozása után már nem a kamara, hanem Szécsen Sándor gyakorolta. A kegyúri kötelezettségekhez tartozott a templom, a plébánialak felépítése, azok fenntartása, a pap javadalmazásának biztosítása. Fontos kegyúri jog volt, hogy a megüresedett plébánosi állásra az egyházi hatóság által megnevezett három jelölt közül a kegyúr által előterjesztett személyt nevezte ki plébánosnak. 1798 nyarán a szomszédos Szenttamás plébánosa, Csupor Mihály elnyerte gróf Szécsen Sándor jóindulatát, mint kegyúr neki juttatta a megüresedett plébánia javadalmát, Sáfár József pedig átkerült Nagybaracskára plébánosnak.

1800-ban a lakosság száma meghaladta a 4 ezret, így az új nagyobb templom felépítése nem tűrt halasztást, amelyet 1804-ben el is kezdtek.

Az idén mi is fogadhattuk a Siófok melletti zamárdiból induló, húsvéttól pünkösdig Csíksomlyóba tartó, évente megrendezendő feltámadási menetet. Az útvonal eszmeileg egy szívet rajzol a Kárpát-medencében. A feltámadási menet egyik ága Zamárdiból délnyugati irányba indul el és áthalad a Délvidéken is, a másik nyugat felé halad, és Észak-Magyarországot, Kárpátalját köti össze Erdéllyel és Csíksomlyóval.

A menet idei útvonala a tavalyihoz képest kissé változott az új jelentkezések, meghívások miatt. Déli ágát a topolyai nagytemplomból április 11-én, pénteken délután hozta ft. Fazekas Ferenc esperes atya és kísérete Temerinbe, a már említett kálváriadombra. Ott pedig lélekemelő fogadásban részesítette Temerin magyarsága.

A feltámadási menet jelvényét, az Árpád-kori motívumú szárnyas keresztet fából faragták. A jelvényre a menetben résztvevő közösségek egy-egy szalagot kötnek fel, a kísérő zarándokkönyvbe pedig beírják a nemzetnek szánt üzenetüket.

László atya megnyerte a nemes ügynek a helyi magyar szervezeteket, és azok is ki vették részüket a szervezési munkából. A jelvény átadása a kálvárián, Krisztus kínszenvedésének szimbolikus helyén történt, ezt követte az igeliturgia, majd a köszöntő beszédek, amelyek egyikét Puskás Tibor, az Első Helyi Közösség elnöke mondta.

A műsor további részében az egyházi zenekar, a hangszer szólisták és a gyermekénekkar, valamint a színjátszó csoport, továbbá a Szirmai Károly MME műkedvelői és a nyugdíjasok kórusa mutatott be alkalmi összeállítást. Végül Giric Terézia, a helyi közösség kézimunkakörének vezetője feltűzte a feltámadási jelvényre a temeriniek szalagját. Ezen ez olvasható: „Dicsérjük az Urat – Temerin 2008.”

A menet a kálváriáról a Szent Rozália-templomba vonult, a feltámadási jelvényt egy talapzatra tették, majd a fohász után véget ért a fogadási ünnepség. Másnap az atya beírta közösségünk üzenetét az emlékkönyvbe, és a zarándok egy csoportja Zentára vitte a jelvényt. Innen Horgoson áthaladva hagyta el az országot, hogy Magyarország délkeleti részeinek érintésével Románia magyarlakta településein át pünkösdre megérkezzen a csíksomlyói búcsúra.

Rencsár Béla

(1944–2008)

Akinek ravatalát tisztelettel körülálltuk, akitől fájó szívvel búcsúztunk, hosszú éveken át, több mint négy évtizedig, éneklésével szolgálta az Urat. Gyászoló szeretteivel együtt érezve Temerin katolikus népe gyászolja kántorát.

Szent Ágoston ismert mondása szerint, aki szépen énekel, az kétszeresen imádkozik. Rencsár Béla énekével Istent dicsőítette és magasztalta a szentmiséken. Esküvők alkalmával az Úr áldását kérte az új házasokra. Együttérző bánat volt hangjában, ha a temetéseken fájó szíveket simogatott énekével. Minden szertartás ünnepélyesebb és lélekemelőbb volt, ha énekével és zenéjével kísérte azt. Fiatalon, Csantavéren kezdte meg kántori működését, ahonnan Szivácra is átjárt, majd Tiszaszentmiklóson, Bezdánban és Kúlán látta el a szolgálatot, ahonnan Berecz atya felkérésére 1969-ben került Temerinbe. Énekes ajka már elnémult, orgonán játszó keze megdermedt. Temetésén ajkainkról szállt a hála dala és lelke üdvösségéért esdő énekünk.

Kérjük az Urat fogadja be az örök hazába, adjon neki üdvösséget a szeretet és a béke országában, hogy ott énekelhesse egy örökkévalóságon át az Ő dicséretét egyesülve az angyalok és a szentek énekével.

László atya az idén is találkozott a 50. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokkal. Lelki előkészületet csütörtökön tartottak, ahol elbeszélgettek a múlt eseményeiről, a családról, kinek hány unokája, dédunokája van. A vasárnapi nagymisén áldásban részesültek az ünneplő házaspárok. Sajnos voltak, aki bár nagyon várták ezt a napot, egészségi állapotuk miatt nem vehettek részt a szentmisén. Másokat a hozzátartozók segítettek abban, hogy részt vehessenek az ünnepi szentmisén.

Egyikük hozzátartozója mesélte, hogy milyen megható látvány volt, amikor a jubiláns nagyapa belépett a templomba. Otthon már beszélni sem igen tud, ereje fogytán van, de belemártva a kezét a szenteltvíz tartóba szabályosan keresztet vetett, felcsillant a szeme, mintha mindent tudna, felelevenedet benne a régi kép, hogy hányszor és hányszor lépte át a templom küszöbét, hány és hány munkaakción vett részt, nemrégen pedig még a templom újrafestési munkálatainál segítkezett. Többen megsimogatták öregedő kezét, boldogan üdvözölték és örültek a találkozásnak.

Az aranyjubilánsok hálatelt szívvel köszönték meg a Jóistennek a kegyelmeket, melyekkel elhalmozta őket a sok-sok éven keresztül. Kérték az Úr további segítségét, pártfogását, hogy életük hátralevő napjaiban, a szenvedések közepette is legyen velük és segítse őket az élet keresztjeinek viselésében. Az áldás után Szungyi László esperesatya, mint az idén jubiláló többi házaspárnak is, a biblia évében Újszövetségi szentírást ajándékozott. 

Az egyházak és a vallási közösségek vagyonának visszaszármaztatásáról szóló, 2006. szeptember 30-án hozott törvény értelmében az érintettek 2008. szeptember 30-ig adhatják át követeléseiket az illetékes állami szerveknél. A temerini római katolikus plébánia hivatal jogi képviselője ez év április 4.-én nyújtotta be igényét az elvett javakra, melyektől a hatalom különböző törvények, rendeletek alapján fosztotta meg.

Ezek a következők:

Államosították a fiúiskolát (öregiskolát)

Kisajátították a tisztelendő nővérek rendházát, a zárdát a hozzátartozó kerttel és szőlővel

A földreform során elvettek 31 hold 586 négyszögöl (nöl) szántót, rétet

Elvették a két római katolikus temetőt – a nyugatit és keletit –, 4 hold 1581 nöl és 7 hold 1582 nöl, összesen 12 hold 976 nöl

Megjegyzés: Meghagytak földmaximum címén 17 hold 44 nöl-t, de ebbe beszámították a később államosított öreg iskola és zárda területét az udvarral, kerttel, szőlővel, amit később nem kárpótoltak megfelelő földterülettel.

Az egyház rendelkezett Vén József 27 hold földjével, amit ő végrendeletileg 1911-ben az egyházra hagyományozott, hogy az általa létrehozott alapítvány keretében a föld hozadékát a szegény sorsú gyermekek segélyezésére fordítsák. Az alapítvány egészen a II. világháború végéig működött, amikor az állam elvette a földet.

Remélni lehet, hogy az elkövetkezendő időben végrehajtják a vagyon visszaszármaztatási törvényt, és az egyház hozzájut jogos tulajdonához.

Középiskolások:

Tanévzárás utáni vasárnap, a diák mise keretében, Gergely Gizella, magyar tanárnő és hitoktató közreműködésével megtartottuk a középiskolások ballagási miséjét. A helyi középiskolásokhoz csatlakoztak a vidéken és külföldön végzett diákok is. Tanáraik kíséretében jöttek hálát adni Istennek az elért eredményekért, imával és énekükkel kapcsolódtak be valamennyien a szentmisébe.

Általános iskolások:

Az általános iskola befejezésével életünknek egy szakasza lezárul. A nyolc év alatt, hányszor és hányszor hívtuk Isten segítséget, közbenjárását! Szép, ha a kapott kegyelmekért hálát adunk az Úrnak. Ezt tették a temerini általános iskolát befejező, végzős növendékek is. A közös próbán alkalom volt a szentgyónás elvégzésére is, hogy tiszta lélekkel ünnepelhessenek. Vasárnap a diákmise előtt, a templomudvarban felsorakoztak ballagási ruhájukba öltözött diákok, akik a hálaadó szentmisére jöttek. Elkísérték őket szüleik és szeretteik. A 76 ballagó az iskolaigazgatóval az élen, az osztályfőnökökkel és az osztálytanítókkal ünnepélyesen bevonultak az Úr oltárához, majd szavalataikkal és aktív részvételükkel tettek emlékezetessé a ballagási szentmisét. Az ifjúsági, gitáros énekeket lelkesen énekelték és fejezték ki hálájukat a Jóistennek. Megköszönték az ég Urának a sok kegyelmet, melyben az évek során részük volt, és pályaválasztásukhoz kérték újból a közbenjárását. Életük új szakaszára László atya lelki útravalót nyújtott.

VMG n

Nagy öröm volt a Miasszonyunk Világi Rendje tagjainak, hogy az idén megújíthatták a felajánlásukat. A szentmisére való ünnepi bevonulás után, Kovács Franciska erre az alkalomra írt saját költeményét szavalta el. Mindannyian aktívan részt vettek az áldozat bemutatásában, felolvastak, hívek könyörgését szerkesztettek és mondtak. Szungyi László esperes atya köszöntötte a közösséget az új tagokkal együtt. Szentbeszédében méltatta egyházközségünkben való közreműködésüket, munkájukat, amit Isten népe körében és saját lelki gazdagodásukért vállalnak. A felajánlási körmenetben pedig az oltárhoz hozták az adományokat. Majd a közösség tagjai megköszönték a Jóistentől kapott kegyelmeket és kérték a Boldogságos Szűzanya közbenjárását, hogy vállalt feladataikat az egyházközségben hűségesen és önfeláldozóan teljesítsék Isten nagyobb dicsőségére és az emberek szolgálatára. 

Május 26-a csodálatosan szép májusi nap volt minden Mária tisztelőnek, de különösen Temerin hívő népének. Az új templom alapkőszenteléséről, és a szabadtéri lourdes-i barlang évfordulójáról minden évben megemlékezünk és hálás szívvel gondolunk vissza az eseményre, amikor a Lourdes-i Szűz Máriáról nevezett millenniumi emléktemplom alapkövét letettük.

Sok-sok munka és áldozat lett téglákkal beépítve a templomba. A jótevők közül sokan meg sem érték ezt az idei évet, de nem feledkezhetünk meg róluk, ezért minden évben ezen a napon bemutatott szentmisében az új templom élő és elhunyt jótevőiért is imádkozunk.

A szentmise után májusi áhítatott tartottunk a szabadtéri lourdes-i barlangnál, majd az est fényében gyertyás körmenetben buzgó szívvel, és áhítattal énekeltük: Százezerszer üdvözlégy szép Szűz Mária… Majd szívből jövően hangzott az Ave Mária.

A felejthetetlen májusi estét, a vendégeknek szeretettel készítet kalácsok, üdítők, közös fogyasztása és társalgás zárta.

VMG n

Az előző évi hittantáborban szerzett jó tapasztalatokkal szerveztük meg az idén, a biblia évében, a játékos bibliai hittantábort. Erre alkalmas helynek bizonyult a millenniumi emléktemplom közösségi háza, meg a templomkert. László atya elgondolását lelkesen támogattuk Ádám Mária, hitoktatóval és a családi hittancsoport vezetőkkel együtt. Minden, amire szükség volt a táborban beszerezték a családi hittancsoport vezetői.

A tábornyitás napján a telepi millenniumi emléktemplomnál találkoztunk a gyermekekkel. A templomban László atya megnyitotta a tábort, majd a bibliáról való általános ismeretek felelevenítése után, Márk evangéliumára összpontosítottunk. A csoportmunka eredménye az összegezésnél jutott kifejezésre. Közben a konyhán elkészült a finom ebed.

A tikkasztó hőség ellenére, voltak a családi hittancsoport vezetők közül, akik vállalták az áldozatot, és nagy szeretettel készítettek a negyvenhárom gyereknek és tizenkét felnőttnek jóízű kertészlevest és a több, mint kétszáz fánkot. A fagylaltozás után következtek a különféle ügyességi játékok, előbb bent a hűvösön, majd a szabadban. Nagyon érdekesnek bizonyult a bibliai vetélkedő. Uzsonnázás után előkészítettük az Ige-liturgiát, a hittanosok saját szavaikkal könyörgéseket fogalmaztak meg, beleszőve élményeiket is. A templomban együtt énekeltünk és imádkoztunk, a szabadtéri lourdes-i barlangnál zárult a kellemes együttlét. A résztvevők nagy élményekkel és hasznos ismeretekkel tértek haza. Ehhez képünk a borítólap hátoldalán.

V. M. Gizella nővér

Február elején indult útnak a vándorbiblia. A telepi emléktemplomban is igény mutatkozott fogadására, úgyhogy Temerinben két biblia is járja a családokat, akik befogadják és különös tisztelettel egy hétig olvasgatják. Nevelő jellegű cselekvés volt a ballagási szentmisén, amikor Ádám Mária hitoktató, akinél az előző héten volt a biblia, átadta Kovács Franciska családi hitoktatónak a vándorbibliát. A zenekedvelők, a kórusok évről évre több alkalommal is bemutathatják fejlődésüket, előmenetelüket. Temerinben a millenniumi emléktemplomban 2002 óta minden évben vendégszerepel a nemzetközi Bárdos Lajos Zenei Hetek rendezvény. Így volt az idén is. A kórusok találkozóján a résztvevők szívből jövő, zengő énekükkel felejthetetlen élményt nyújtottak a résztvevőknek és kísérőknek, de a közönségnek is, amely jelenlétével megtisztelte a rendezvényt.

A kórusok találkozóját Szungyi László esperesplébános nyitotta meg. Köszöntőjében üdvözölte a résztvevőket és a nemes célt, amelyért áldozatot hoztak a kórusok, és azt, hogy szép énekükkel Istent dicsérik. A műsort Gergely Gizella magyartanárnő és hitoktató vezette.

Az idén a vártnál kevesebb kórus vendégszerepelt. Ennek ellenére élmény volt hallgatni például az újvidéki Kapisztrán kórus tagjait, Beszédes Margit kórusvezetővel, akik eddig minden évben részt vettek a rendezvényen. A gyermekkórusból ifjúsági kórus lett. A fiatalok fejlődését és szép énekét a közönség vastapssal jutalmazta. A csókái gyermekkórus tagjai Botka Mária Kornélia tisztelendőnővér vezetésével szintén lelkesen énekeltek. És nem utolsósorban a legnépesebb gyermekkórus, a temerini Gaudeamus. Filipović Renáta zenetanárnő vezetésével a gyermekek csengő énekükkel bizonyították a zene iránti szeretetüket. Dicséretet érdemelnek még azért is, mert túlnyomó többségük – Pethő Gabriella tanárnő vezetésével és a Dávid Csillagai zenekar kíséretével – vasárnapról vasárnapra szinte az egész diákmisét végigénekeli.

A meghitt rendezvény végén Sziveri Béla, a Kókai Imre Általános Iskola igazgatója minden karvezetőt megajándékozott egy emléktárggyal. A házigazdák kaláccsal, süteménnyel és üdítővel vendégelték meg a jelenlevőket.

A Dávid Csillagai zenekar és a Gaudeamus Gyermekkórus hetente gyakorol, vasárnaponként pedig örömmel muzsikálnak és énekelnek a diákmiséken. A csoport az idén is lelkesen és kitartó gyakorlással készült az egyházi gyermek- és ifjúsági dalszemlére az Ezüstcsengőre, amit idén Zentán a Kis Szent Teréz emléktemplomban tartottak meg. 

VMG n

Február elején indult útnak a vándorbiblia. A telepi emléktemplomban is igény mutatkozott fogadására, úgyhogy Temerinben két biblia is járja a családokat, akik befogadják és különös tisztelettel egy hétig olvasgatják. Nevelő jellegű cselekvés volt a ballagási szentmisén, amikor Ádám Mária hitoktató, akinél az előző héten volt a biblia, átadta Kovács Franciska családi hitoktatónak a vándorbibliát.