Kegyelemteli boldog karácsonyt
kívánunk honlapunk minden
látogatójának, olvasójának!

Amikor legrövidebbek a napok, legsötétebbek az éjszakák, a keresztény világ az emberi szívhez legközelebb álló, legmeghittebb ünnepét üli: az isteni Fény születését, aki által tartalmat kap és élhetővé lesz életünk. A csodálatosan szép karácsony évről évre szívet dobogató üzenetével beköszönt az embertelenség, a bűn és a gonoszság terhe alatt vajúdó világunkba. Mi lenne velünk nélküle? Nagyon elhagyatottak, elveszettek, reménytelenek, szegények és sajnálatra méltók lennénk, s maga az élet is értelmetlenné és elviselhetetlenné válna.

A tömegeket a külsőségek vonzzál: káprázatos fények, csillogás, villogás, tündöklés, karácsonyfa és fényszórók, vásárlás, költekezés, gazdagon terített asztal, nagy eszem-iszom családi körben vagy szeretett személyek társaságában. Sokan meghallják a harangszó hangját, templomba mennek és a szebbnél szebb karácsonyi énekek által felmelegítik lelküket. Legtöbben érzik, hogy szeretetigényük a kölcsönös ajándékozásban beteljesedik, a megélt legszebb emberi tapasztalat, hogy mily nagy boldogság szeretetből adni és kapni, mások felé kedvesen fordulni s másoktól figyelmet, jóindulatot nyerni. A másik/mások tudtára adni, hogy sokat jelent(enek) számunkra, hogy szükségünk van egymásra, nem élhetünk elszigetelten, hogy szeretetre születtünk.

Az emberiség ezt a legnagyobb ajándékot felülről kapta, amikor Isten üdvözítő terve szerint emberré lett a Szeretet. Nem valami, hanem Valaki! Befogadva az égi ajándékot válhatunk igazán emberré, találhatjuk meg boldogságunkat.

Az önzés, a szerzés, az anyagi javak gyűjtése ellenébe az adakozás, az ajándékozás, másokért vállalt áldozatos élet értelmét állítja elénk. Hiszen Krisztusban értünk lett az Isten emberré. Betlehemi születésétől a golgotai kereszthaláláig példát mutatott az odaadott, a föláldozott élet értelmére. Követőit is erre hívja, hogy tapasztalják meg: a szeretet elosztva nem szegényíti le, hanem gazdagítja az ember! Az az igazán elveszett, aki önmagának él. Az odaadott élet nem elveszített, hanem megnyert élet. Boldog, aki megtapasztalja, hogy másokért élni jó! Ezért szép és érdemes embernek lenni! Az idei karácsony alkalmával is fogadjuk be az  emberré lett Szeretetet, fedezzük fel újra hogy egymásért élni az egyedüli és legnagyobb boldogság.

XVI. Benedek pápa Spe salvi kezdetű, november 30-án aláírt és a sajtónak bemutatott enciklikájának témája a keresztény remény. A dokumentum címzettjei a pápa tavaly tavasszal megjelent, Deus caritas est kezdetű, keresztény szeretetről szóló enciklikájához hasonlóan a püspökök, a papok, a diakónusok, a szerzetesek mellett minden krisztushívő.

Az enciklika közreadásának dátuma fontos üzeneteket tartalmaz. Egyrészt a Megváltó születését megelőző adventi várakozás küszöbén ajándékozza meg a keresztény világot a Szentatya a természetfölötti reményről szóló elmélkedésével, másrészt jelentőségteljes gesztus az ortodox keresztények felé, hogy az enciklikát az általuk különösen tisztelt Szent András apostolnak, Szent Péter fivérének ünnepén jelentette meg Őszentsége.

A mintegy harminc kéziratoldal terjedelmű új enciklika bevezető részében a pápa leszögezi, hogy a bibliai hitnek a remény olyannyira központi fogalma, hogy tulajdonképpen a hit és a remény egyenértékű kifejezések. A keresztény hit nem egyszerűen örömhír, hanem remény a megváltás által nekünk ajándékozott új életben, az örök életben.
Miután a pápa áttekinti az Újszövetség és az ősegyház remény felfogását, a következő kérdésekre keresi a választ: mi is valójában az örök élet, a keresztény remény individualista-e, valamint korunk eszmei irányzatai között milyen hatások érik a keresztény hit-reményt. A megváltás, az üdvösség a keresztény hit szerint nem pusztán tényadat. A számunkra Krisztus által felajánlott megváltást tőle kapott reményként birtokoljuk.
Benedek pápa az enciklikában felvázolja a keresztény remény igazi természetrajzát. Mindannyiunknak szüksége van kisebb-nagyobb reményekre mindennapi életünkben, de ezek a remények nem elegendők a nagy remény nélkül, ami nem más, mint maga a világmindenséget magához ölelő személyes Isten. Mert kizárólag tőle kaphatjuk meg mindazt, amit önmagunktól el nem érhetünk. Az emberarcú Isten tehát a reménységünk alapja.
Az enciklika további részében a remény gyakorlásának és megtanulásának „helyszíneit” tekinti át a pápa: így az imádságot mint a remény iskoláját, a cselekvést és a szenvedést mint a remény elmélyítésének lehetőségét. Az utolsó ítéletre készülés a keresztény ember életében szintén a remény iskolája. S itt válaszol a pápa a keresztény individualizmussal kapcsolatos, korábban feltett kérdésére: „Nekünk keresztényeknek sosem szabad kizárólag azt kérdeznünk, hogy önmagunk hogyan üdvözülhetünk. Hanem azt a kérdést is meg kell fogalmaznunk, hogy mit tehetünk mások üdvösségéért, s kérnünk kell, hogy mások számára is felragyogjon a remény csillaga.
A Szentatya enciklikája záró fejezetét Máriának, a remény csillagának szenteli. Ő a remény, mindannyiunk reményének anyja. „Szűzanya, Isten anyja, mi anyánk, taníts minket a hitre, a reményre és a szeretetre! Vezess el minket Fiad országába! Tengernek Csillaga, világíts nekünk és vezess minket utunkon!” – kéri XVI. Benedek pápa Spe Salvi kezdetű új enciklikájának befejező soraiban.

Magyarországon egy hónap alatt elfogyott az első kiadás a pápa új könyvéből. Az anyaországban is sikerkönyv tehát „A Názáreti Jézus”, amelyet Erdő Péter bíboros október 31-én mutatott be a sajtónak.

Az első tízezer példány már eljutott az olvasókhoz, és a kötetet megjelentető Szent István Társulat a hónap elejére várta a második kiadás érkezését a nyomdából.

A keresztények az Úr születését ünneplik karácsonykor, és az ünnepet nem kell átnevezni a szeretet ünnepévé. Az évszázadok során, különösen is a középkorban természetes volt, hogy az éveket úgy említették, mint: „az Úr születése utáni… esztendő”. A szeretet ünnepe elnevezést, az ateista ideológia vezette be, azzal az elgondolással, hogy ezáltal valamiképp megmásítsa az emberek felfogását a karácsonyról.

Jézus maga a Szeretet, hiszen példájával és szavával is hirdette a szeretetet. A karácsony jó alkalom arra, hogy közösen olvassuk a Szentírást a családban, hiszen ilyenkor nagy általánosságban a családok tagjai együtt vannak. A közös ünnepléskor gondoljunk azokra is, akik egyedül vannak, fáznak, netán még most is haragban és gyűlölködésben vannak. Próbáljunk meg legalább ezen a napon szeretettel lenni egymás iránt, és ebből erőt merítve a mindennapokat is hasonlóan átélni. Miben találhatunk erőforrást a szüntelen szeretethez? Az idei karácsonyon fordítsunk több időt arra, hogy csendben, minden világi zajtól elkülönülve a jászolban fekvő Kisdedet szemléljük. Az emberi értelemnek örök titok marad a János evangélista mondata: „Az Ige testté lett, és közöttünk élt.” (Jn 1, 14a) Emberi ésszel fel nem fogható Isten jósága és szeretete, amelyet az emberek felé sugároz a megtestesülés által. Kétezer év elteltével még mindig vannak olyanok, akik nem hisznek Jézus megváltói küldetésében. Az ilyen emberek szívesen nevezik a karácsonyt a szeretet ünnepének. Isten Jézusban testet öltött, és ez óriási csoda, bizonyára a legnagyobb. A Mindenható az emberek közé jött, hasonló lett hozzánk a bűnt kivéve, ahogyan ezt a szentmise szövegében is megtalálható. Az ateista ember nem tudja átélni a hierofániát, a Szent megnyilvánulását. A Szent emberalakot öltve karácsonykor megszületett, és mi keresztények ezt élő hittel valljuk. Vigyáznunk kell, hogy a nagy ünnepi sürgés-forgás nehogy háttérbe szorítsa az ünnep lényegét. Jó az, ha többször is tudatosítjuk magunkban, hogy karácsony Jézus születéséről szól, és nem pedig a bevásárlásokról, sütésről, főzésről. Szép tett az, ha az ünnep alkalmával megajándékozzuk szeretteinket, viszont jó lenne azokra is gondolni, akik a mindennapokban terhünkre vannak. Megajándékozni valakit, annyit jelent, mint: gondolok a másik emberre is, és fontosnak tartom őt.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok Istentől áldott boldog Karácsonyt és kegyelmekben gazdag Új évet.

Karácsony ünnepe az egyik legkedvesebb ünnep a népi hagyományban, dúskál a szimbólumokban, amelyek különböző kultúrákhoz kötődnek. A jelképek közül legfontosabb a jászol, s mellette a karácsonyfa. Egy olyan ősi jelképről van szó, amely kiemeli az élet értékét, hiszen a téli időszakban a mindig zöld fenyő az élet szimbólumává válik, amely nem hal meg soha. Általában a feldíszített fára, vagy annak lábaihoz helyezik a karácsonyi ajándékokat. Ennek a jelnek is lehet keresztény üzenete: az élet fájára utal (Jn 2,9), magára Jézus alakjára, Isten legnagyobb ajándékára az emberiség számára.

A karácsonyfának tehát üzenete, hogy az élet mindig üde zöld marad, ha ajándékozni nem felejt el az ember: nem anyagi természetű dolgokat, hanem saját magát: a barátságban, az őszinte szeretetben, a testvéri segítségnyújtásban, a megbocsátásban, a másokkal megosztott időben, a kölcsönös meghallgatásban. Mária, Jézus anyja segítsen, hogy úgy éljük meg a karácsony ünnepét, mint az alkalmat arra, hogy megízlelhessük önmagunk, testvéreinknek való ajándékozásának örömét, különösen azoknak, akik erre a legjobban rászorulnak.

Kértem Istent vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.

Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.

Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.

Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.

Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.

Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.

Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.

Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.

Egy tanár befejezi előadását az egyetemen és felteszi a szokásos kérdést: „Van-e valakinek kérdeznivalója?”

Az egyik diák csak úgy nyeglén felteszi a kérdést: „Tanár úr! Mi az élet értelme?”

A jelenlevő diákok közül valaki elneveti magát. A tanárt zavarja ez a könnyelmű viselkedés, de elhatározza, hogy válaszol a kérdésre. Belső zsebéből előveszi a noteszét, abból pedig egy törött tükör darabot, alig nagyobb, mint egy ötven forintos.

Így kezdi beszédét:

– „A háború alatt gyermek voltam. Az utcán haladva megláttam egy összetört tükröt. Megtartottam a legnagyobb darabot belőle. Ez a darab az. Játszadozni kezdtem vele és tetszett, hogy a fényt oda irányíthatom vele, ahová kedvem tartotta: kulcslyukba, a körülöttem lévő emberek szemébe, repedésekbe és mindenhová, ahová nem sütött a nap. A tükörrel sokat játszottam, de rájöttem, hogy nemcsak gyermekes játékra jó, hanem visszatükrözi mindazt, amit az életben el szerettem volna érni. Én is egy darab tükör vagyok, mégsem vagyok tisztában önmagammal. Amiben biztos vagyok, közvetíteni tudok igazságot, megértést, jóságot és gyengédséget minden ember szívébe. Abban reménykedem, hogy talán mások is utánozni fognak: számomra ez az élet értelme."

Régi magyar bibliafordítások

A történelmi keresztény egyházak közösen úgy határoztak, hogy a 2008-as esztendőt a Biblia évének nyilvánítják, hogy ezzel is népszerűsítsék a Szentírást és annak kulturális értékeit. Ugyanakkor a kezdeményezés másik kiemelt célja, hogy a Könyvek Könyvét ne csupán kultúrtörténeti értékként mutassa be, hanem annak olvasását, az evangélium megismerését is előmozdítsa. A Biblia évéhez kötődően Német László püspökkari titkár három kiemelt rendezvényre hívta fel a figyelmet: 2008 októberében a három történelmi egyház közös kiállítást tervez a budapesti Országos Széchényi Könyvtárban a magyar szentírásfordítás és bibliakiadás történetéről. A tervek között szerepel még egy bibliai ihletésű művekből álló hangverseny a Művészetek Palotájában, és egy – szintén a három történelmi egyház közös szervezésében megvalósuló – tudományos konferencia 2008 júniusában Esztergomban.

Isten kertjét és házát végtelen nagy, sötét és sűrű erdő veszi körül. Már nagyon régóta, aki elindul Isten házához, szembe kell néznie vele. Nagy merészség és lelki erő kell hozzá, de férfiak és nők szakadatlanul nekivágnak a nagy zarándoklatnak, mert ez a legfontosabb az életükben.

Nico is, bár csak gyerek volt, elhatározta, hogy nekiindul. Megölelte mamáját és papáját, és útnak eredt.

- Jövök Istenem' - jelentette ki öntudatosan.

Jó volt menetelni a szélben a napon. Az első dombok és a zöldellő völgyek kellemes társaságot nyújtottak. De az út hamarosan iszapos mocsárba süllyedt, összegörbült fák és tüskés bozótok közé vezetett. Szegény Nico fáradt volt és éhes. A hirtelen beállt, természetellenes éjszaka könyörtelen csápjaival behatolt a cserjék és a bokrok közé, míg végül a fiút fekete, áthatolhatatlan függöny vette körül. A haladás fájdalmassá vált. Nem voltak többé tájékozódási pontok. Többször megbotlott, arcát és kezét érdes fakérgek súrolták, karmolták. Szíve elnehezedett. Fülét hegyezte, de semmi zajt nem hallott. Nem volt semmi, csak csend és sötétség.

Egy kis mécses

Elhatározta, hogy megvárja a hajnalt. Egy fatörzshöz támaszkodott, ám hirtelen kétségbeesett, kimeresztette szemeit, és ekkor

megpillantott egy picinyke fényt. Csak egy kis pont volt, de elég ahhoz, hogy visszaadja bátorságát és reményét. Mintegy megbűvölve, nem érezve többé fáradságot, a kis fény felé indult.

Egy kis mécses függött egy kunyhó ajtaján. Utolsó erejével bekopogott. Egy fehér szakállú jóindulatú öregember kinyitotta az ajtót és betessékelte.

- Gyere be, fiam.

- Köszönöm. Félek, eltévedtem.

- Ez könnyű errefelé. Ülj le, készítek valami ennivalót. Utána itt alhatsz.

Az étel egyszerű volt, de Nico soha nem evett ennél finomabbat. Egy morzsát sem hagyott és a végén elégedetten sóhajtott fel. Az öregember átható tekintettel figyelte és megkérdezte:

- Hova igyekszel?

- Isten házába, de kezdem azt hinni, hogy ez lehetetlen. - Nem elég ismerni az utat.

- Te ismered?

- Igen, és azért vagyok itt, hogy megmutassam. Figyelj ide!

Az öregember elbeszélése

- Az emberek úgy döntöttek, hogy a legfontosabb Isten házába eljutni. Ahogy magad is tapasztaltad, az út nehéz. Ez az erdő, amely körülveszi Isten házának kertjét, még nappal is sűrű és sötét.

Az emberek nem csüggedtek el, hanem elkezdtek átjárást, nyomot keresni. Egyesek közülük jelekre bukkantak, különleges kövekre, olyan fákra, amelyek Isten kertjére utaltak, és ezzel megelégedtek. Azt gondolták, hogy ez elég is lehet. Megkoszorúzták a köveket és ünnepeket találtak ki, de az út még hosszú volt.

Mások nyomot vágtak a legszövevényesebb részen és nagyon közel érezték magukat Isten kertjéhez. Annyira biztosak voltak benne, hogy megérkeztek, hogy azt kezdték hirdetni: az övék az egyetlen lehetséges út Isten házához. Kényszeríteni akartak másokat, hogy kövessék őket, de ők fellázadtak. Véres háborúk törtek ki... Az öregember felsóhajtott.

- Gondold csak el, gyilkolták egymást, hogy bebizonyítsák, az övék a legjobb út Istenhez. És ezzel még nincs vége. Egyesek feladták, mások azt kezdték hirdetni, hogy az a keresés képtelenség és nem is létezik sehol semmiféle Isten kertje. Azonban legnagyobb részük tovább kereste...

”Akkor eljött értük...”

Nico a szavába vágott:

- De hát senkinek sem sikerült eljutni Isten házába?

- Valami rendkívüli történt. Csodákkal teli kertjében Isten várakozott. És ha ezt nem is szabad róla mondani, megunta. Az emberek számára teremtette ezt a nagyszerű kertet, azok pedig nem jöttek. Akkor elküldte hozzájuk mindenben hasonló Fiát, hogy hozza el őket. Isten Fia eljött egy kis lámpával, hogy megmutassa a legrövidebb utat. Halvány fény volt csak. Sokan, elvakulva a maguk igazától és gőgjétől, meg sem látták, pedig világított a földön egy éjszakán. Azóta az Istent keresők ismerik az utat. Balga irigységből egyesek még azt is megpróbálták, hogy kioltsák azt a fényt, de semmit nem lehet tenni Isten Fia ellen. A fény tovább világított. Nekem az a feladatom, hogy égve tartsam és megmutassam az utat. Találsz majd odébb másokat, olyanokat, mint én. A századok folyamán oly sokan adták kézről-kézre Isten Fiának kis mécsesét. Ha odafigyelsz, csak előre kell menned, egyik fénytől a másikig.

- Köszönöm. Így teszek majd. De nem mondtad meg a nevedet. Az öreg szelíden mosolygott. Szemében Nico meglátta a századok mélységét. Szakálla és fehér haja megtelt fénnyel és sugárkoszorúvá szélesedett, betöltötte a szobát.

Elkezdődött Lourdes-ban a kegyhely fennállásának 150. évfordulóját ünneplő emlékév, amelynek néhány kiemelkedő eseményére Benedek pápát is várják. Lourdes kezdettől fogva nemzetközi zarándokhely volt. Időközben pedig Jeruzsálem és Róma mellett a harmadik legfontosabb zarándokhely lett a világon. Abban is különbözik más zarándokhelyektől, hogy a betegek itt különösen kivételes helyet kapnak. Az Egyház eddig 67 csodás gyógyulást ismert el Lourdes-ban. Az utóbbi 150 évben több mint 7000 gyógyulást regisztráltak a Lourdes-i orvosi irodában, közülük azonban csak 67-et ismertek el tudományosan nem magyarázható gyógyulásnak. Az egyház feltételei e tekintetben mindig is nagyon szigorúak voltak: akkor ismeri el megmagyarázhatatlannak a gyógyulást, ha a betegség gyógyíthatatlan; ha szervi eredetű vagy baleset idézte elő, illetve ha a gyógyulás spontán, tényleges és tartós. Súlyos esetekben minden orvossal konzultálnak, aki jelen volt Lourdes-ban az esetleges csodás gyógyulásnál. Ezután a beteg, azaz a gyógyult dossziéját bemutatják a Lourdes-i „nemzetközi orvosi bizottságnak”, amely minden ősszel ülésezik, és amely kétharmados többséggel dönt az ügyekben. A szavazás eredményét ezután közvetítik az illetékes egyházi hatóságnak. A folyamat 5-től akár 15 évig is eltarthat.

* * *

A Lourdes-i történet 1858. február 11-én kezdődött, amikor a 14 éves pásztorlány, Bernadette Soubirous először látta a „fehér Asszonyt”. A kislány elmondása szerint az „Asszony” egy forrást mutatott neki, hogy abból igyon, tartson bűnbánatot, és mondja meg a papoknak, hogy építsenek itt egy kápolnát, és tegyék zarándokhellyé. A helyi püspök 1862-ben, XIII. Leó pápa 1891-ben ismerte el a jelenéseket. Lourdes napjaink egyik legjelentősebb zarándokhelye. Minden évben több millió zarándok érkezik a Pireneusokban található 16 000 fős kisvárosba, köztük több tízezer beteg és fogyatékos ember. Franciaországban Párizs után Lourdes-ban a legmagasabb a vendégéjszakák száma: 2006-ban hatmillió volt, a szállodák vendégágyainak száma 32 000. A jubileumi évben mintegy 8 millió zarándokot várnak Lourdes-ba.

* * *

Az emlékév megnyitására december 8-án, szeplőtelen fogantatás ünnepén került sor. A szentmisét Ivan Dias bíboros, a Népek Kongregációjának prefektusa mutatta be. A Szentatya elfogadva számos főpásztor és világi hívő kérését, különleges teljes búcsút engedélyezett a 150 éves jubileum alkalmából. Az Apostoli Penitenciária a Szentatya döntéséről dekrétumot tett közzé. Ennek tartalmát az alábbiakban közöljük.

Isten mindenhatósága és végtelen jósága csodálatos kapcsolatot teremtett Mária, a mi Urunk Jézus Krisztus Anyja és Krisztus Misztikus Teste, az Egyház Anyja gondviselésszerű feladata, valamint az egyház üdvözítő műve között – kezdődik a dekrétum.

A PIROS HAFÉR

A hívek a lourdes-i kegyhelyen a kezdetektől fogva megértették, hogy Mária a katolikus egyház misztériuma révén hozzá kíván járulni az emberek üdvösségéhez. A hívek azon a helyen fejezve ki a Szűzanya iránti tiszteletüket, amelyet „lába érintett”, a szentségekhez járulnak, fogadalmat tesznek, hogy egyre inkább keresztény módon, növekvő hűséggel élnek, jelentősen elmélyítik egyházi érzéküket. Az idők múlásával csodálatos események világítottak rá a Boldogságos Szűz és az egyház közös működésére.

Boldog IX. Piusz pápa 1854-ben hirdette ki a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, és Mária 1858-ban kimondhatatlan anyai gyöngédséggel mutatta meg magát Bernadette Soubirous-nak, használva a dogmatikai meghatározást: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Azért, hogy ez a kegyes emlékezet növekvő és megújult életszentségeket teremjen, XVI. Benedek pápa engedélyezte a teljes búcsú ajándékát, amelyet a következő feltételekhez kötött:

A hívők mindnyájan és egyénileg, ha valóban megbánták bűneiket, és megfelelő módon megtisztultak a szentgyónás szentsége által, továbbá megújultak a szent ostya vételével és ájtatosan imádkoztak a Pápa szándékára, minden nap részesülhetnek a teljes búcsúban, amely alkalmazható engesztelés gyanánt a tisztítótűzben szenvedő lelkekre is.

A hívek a következő feltételek mellett nyerhetik el a teljes búcsút:

A) Ha 2007. december 8-tól kezdve minden nap 2008. december 8-ig bezárólag ájtatosan felkeresik a következő helyeket, lehetőség szerint a javasolt sorrendben: 1. a Bernadette megkereszteléséhez használt keresztelő kútat, 2. a Soubirous család „cachot”-nak nevezett cellaszerű lakhelyét, 3. a massabielle-i Grotta-t, 4. a kápolnát, ahol Bernadette első áldozásban részesült

Ehhez kapcsolódik még az a feltétel, hogy a hívek minden alkalommal ezeken a helyeken álljanak meg bizonyos időre, hogy ájtatos elmélkedésbe merüljenek, amelyet a Miatyánk és a Hitvallás bármelyik törvényes formájának elmondásával, a jubileumi imával vagy egyéb Mária fohásszal zárjanak le.

B) A hívek teljes búcsút nyerhetnek, amennyiben 2008. február 8-tól, Urunk bemutatásának ünnepétől kezdve 2008. február 11-ig, a lourdes-i Szűzanya emléknapjáig bezárólag, amely a Jelenések 150. évfordulója, ájtatosan felkeresik a lourdes-i Szűzanya nyilvános tiszteletre kitett kegyképét egy templomban, vagy ahhoz kapcsolódó épületben, kegyhelyen, barlangban, vagy más megfelelő helyen, és ha részt vesznek a kegykép előtt egy jámbor, Mária tiszteletet kifejező ájtatosságban, vagy legalább bizonyos ideig ájtatos elmélkedést folytatnak, amelyet a Miatyánk és a Hitvallás bármelyik törvényes formájának elmondásával, a jubileumi imával vagy egyéb Mária fohásszal zárnak le.

C). Az idősek, betegek és mindazok, akik, jogos indokkal nem tudják otthonukat elhagyni, lakásukban, vagy ott, ahol akadályoztatásuk miatt tartózkodniuk kell, szintén elnyerhetik a teljes búcsút, ha felindítják magukban a minden bűn iránti megbánást, és szándékukban áll, hogy amint lehetséges, eleget tesznek a három szokásos feltételnek 2008. február 2 és 11 között, a szív vágyakozásával, lélekben felkeresik a fent megjelölt helyeket, elimádkozzák a már említett imákat és bizalommal Istennek ajánlják Mária révén betegségeiket, szenvedésüket.

Ahhoz, hogy a hívek könnyebben részesülhessenek ezekben a mennyei kegyelmekben, a papok, akik rendelkeznek a megfelelő hatóságok engedélyével ahhoz, hogy meghallgassák a gyónásokat, készségesen és nagylelkűen végezzék a gyóntatást, és ünnepélyesen vezessék Isten Anyja, a Szeplőtelen Szűzhöz fohászkodó nyilvános imákat – zárul a teljes búcsú elnyerésére vonatkozó dekrétum.

(Forrás: Magyar Kurir, Vatikáni Rádió)

* * *

Mintha egy pillantasra megmozdult volna ket hímporos szárnya. Vagy csupán a búcsúzó fény játszott a függöny selymen? Figyeltem a jelenséget a karosszékből a délután nagy ünnepi csendjében. Karácsony másnapja volt, kint akkor kezdett hullani a hó, és a közeledő alkonyat borongásában színes égők világítottak a fenyőfán.

Tudom, hogy az a lepke, a függöny szélen, amit nézek, tulajdonképpen nem is igazi pillangó, hiszen leányunokám hozta szentestén díszítésnek, együtt szedegettük ki a műanyagból készült lepkéket a kartondobozból. „Rakjuk őket a függönyre, nagyapa, nézd csak, hogy röpködnek, mintha újra nyár lenne. Olyanok, akar az angyalok. Ugye azok is így röpködnek karácsony éjjelén?”

Énekeltünk hosszan, örültünk szívből, sírtunk is a boldogságtól, aztán szétosztottuk egymás között az ajándékot. Másnap, a karácsonyi misén is egymás kezét fogtuk. Boldogságot sugárzott ránk az ünnep. S tegnap, mielőtt mindenki haza indult, az unokám összeszedte szépen a műanyag lepkéket, visszarakta őket a dobozba és ő is elköszönt: „Nagyapa, majd megint eljövök hozzád!”

Ülök most egyedül a nagy csendben és nézem az itt maradt lepkét. Talán a függöny redője rejtette el, vagy lehet, hogy nem is a véletlen hozta így, hanem valaki szándékosan megrendezte az egészet? – tűnődtem. A nagy rendező ott fönn, aki most borongva ránk tekint. Úgy érzem most, hogy a sok angyal közül az egyik volt ez a lepke. Seregestől szálltak, sokfelé vitték az ajándékot, hogy felébresszék a szeretetet a szívekben és belénk csepegtessenek egy kis jóságot. Rajokban ereszkedtek le szentestén, de amikor kihunytak az ünnepi fények, csendben eltávoztak. Mintha hallottam volna azt is, hogy suhogott a szárnyuk. S mi itt maradtunk újra egyedül, holnap ránk kopognak a szürke hétköznapok. Közben lassan kifogy a szívünkből a szeretet, a jóság, mint mécsesből az olaj. Aztán hirtelen nagy-nagy sötétség vesz majd körül bennünket, mert a gyertyák is leégnek közben. A fenyőfákat meg, lepusztítva díszeiktől, kidobjuk néhány nap múltán, megfeledkezve a pásztorok érkezését zengő énekről meg az istállóban született kisdedről és a csillagról. A jó szóról. A könnyekről, amelyek olyan jólesően égették a szívünket. A simításra tárult tenyerekről...

Belép csendesen a feleségem, megáll a karosszékem mellett, és a függönyre tekint, az itt felejtett lepkére. „Levegyem?” – kérdezi. Csak a fejemmel intek nemet. Maradjon.

Mert elképzelhető, hogy mégis egy angyal lelke ez a lepke. Társai elröppentek, látom is őket Isten trónusa körül szivárványosan röpködni, őt egyedül itt hagyták nálunk, a függönyön. Ám milyen jó, hogy itt maradt, még akkor is, ha nem igazi angyal, mert jelenlétében lehet, hogy megőrzünk valamit abból, amit az ünnep hozott számunkra. Ha csak egy kis meleget is a karácsonyi gyertyák sugárzásából. És a jóságból egy csipetnyit.

Emlékszem most, gyermekkoromban, amikor megkérdezte tőlem a mama az ágyam szélén ülve, a fejemet simogatva, hogy mit álmodtam, mindig azt mondtam: angyalokkal álmodtam.

Énekkarunk ünnepe

A Gaudeámus gyermekkórus, gitáros kísérettel, minden szombaton délelőtt gyakorol, a vasárnapi diákmisén pedig aktívan résztvesznek és több gitár, dob, furulya, kíséretében énekelik az ifjúsági énekeket. Velük együtt most már a kivetített szöveg segítségével a hívek és a gyerekek mind jobban bekapcsolódnak a közös éneklésbe. Nyáron is rendszeresen jöttek próbákra és kitartóan gyakoroltak. Amikor a kántor úr szabadságon volt az egész misét énekükkel végig vezették. Szent Cecília az egyházi énekkarok védőszentje. Tanítási nap lévén, nem tudott mindenki eljönni a szentmisére, ezért az esperes atya ajánlatára az ünnep előtti szombaton, amikor úgyis együtt szoktak lenni, megünnepelték védőszentjüket. A sós kalács, és a szendvics után jöttek a finom torták, amit jóízűen elfogyasztottak és vidám beszélgetés, énekelgetés közepette ünnepeltek.

Szent Erzsébet kenyér

Egyházközségünkben méltóképpen emlékeztünk meg Szent Erzsébet jubileumi évének záróünnepségéről. A vasárnapi szentmiséken 2000 (kétezer) kis kenyeret áldott meg a lelkipásztor, amit a szentmisék után szétosztott a Carítás aktivistáinak közreműködésével a jelenlevőknek. Templomba jövet a hívek és a gyermekek tágranyílt szemekkel és ámulva nézték minek ez a sok kenyér az oltár előtt levő Szent Erzsébet szobor előtt. A szentmise alatt László atya elmagyarázta a rózsacsodát, hogy megértsék a jelentőségét és üzenetét a szolgáló-szeretet Szentjének. A gyermekek és a hívek kettesével felsorakoztak, mint a szentáldozáshoz, és nagy áhítattal, buzgón és méltó tisztelettel fogadták a megszentelt Szent Erzsébet kenyeret. Mindenki vihetett a környezetében levő betegek, idősek részére.

Templombúcsú

Szeptember 4-dike, Szent Rozália, Temerin hívő népének nagy ünnep, a plébánia templom búcsúja. Erre a napra lelki előkészületet tartottunk: előeste gyónási alkalom és alkalmi elmélkedés a szentmise előtt, melyet msgr. dr. Andrija Kopilović atya, Szabadkáról, tartott, majd a mise keretében szentbeszédet mondott. Egyházközségünkben az idei búcsú emlékezetes volt, egyben hálaadó ünnep a templom belső festésének befejezéséért. Az ünnepi szentmisére meghívtuk a templomfestőket és mindazokat, akik áldozatos munkájukkal gondoskodtak arról, hogy a templom mindig tisztán várja a híveket. Szungyi László esperes atya, mondott ünnepi szentbeszédet és köszönte meg mindenkinek az imáját, munkáját, adományát, akik a templomunk belső festésének munkálatait támogatták. Mindenki egy képeslapot kapott a felújított templom belsejéröl.

Új tető

A Telepen, a hatvanas évek elejétől egy imaházban gyülekeztek a hívek szentmisére. Az új templom felépítése után az egykori imaház, közösségi ház lett, amelyben több csoport találkozhat: cserkészek, kézimunkázók, különféle imacsoportok, házaspárok, a Juventus énekkar, hittancsoportok, nyári hittantábor, stb. Az egykori sekrestye konyhává lett alakítva, ahol búcsú és különféle találkozások alkalmával, tea, kávé készül. A hívek összefogásával felújítottuk az épület faszerkezetét, és új cserepekkel fedtük be.

Hálaadó nap

Krisztus Király vasárnapján, már évek óta kialakult a szokás, hogy ezt a szép ünnepet egybekapcsoljuk a termény-betakarítási hálaadó szentmisével. Így volt az idén is, a hívek vasárnap mind a három szentmisén jelképesen terményeik legszebbjét, felajánláskor, körmenetben az oltárhoz vitték. Úgyszintén, a Kertbarátkör tagjai a Boldog Gizella kézimunka szakkör csoportjával az ünnepi nagymise keretében adtak hálát a jó Istennek az egész évi munkájukért.

A méhészek ünnepe

December 7-dike, Szent Ambrus püspök emléknapja, a méhészek védőszentje. Temerinben az idén emlékezetes nap volt ez, ugyanis a helyi Szigeti Sándor méhészegyesület 53 éves múltra tekint vissza. Az idén elkészült a méhész egyesület lobogója is. Az esperes atya már régóta ajánlotta a méhészeknek, hogy készítsenek maguknak zászlót, ami az idén meg is valósult. A méhészek felkérték Szungyi László esperes atyát, hogy védőszentjük ünnepén, Szent Ambrus napján, szentelje meg a lobogójukat és áldja meg az idei méztermést. A szertartáson a lelkipásztor beszédében kifejezte örömét, hogy felszentelheti a méhészek lobogóját. Mézszentelést az atya is először végzett. További összetartásra buzdította a méhészeket, és ahogy védőszentjük a felebaráti szeretetet hirdette, maguk is tartsanak össze és segítsék egymást. Jó eredmény kívánt szorgos munkájukhoz. A szenteléskor pedig kiemelte, hogy akik ez a lobogó alatt gyülekeznek a méhek módjára szorgalmas munkával fáradozzanak egészséges, tiszta és minőséges méz előállításán, egységese küzdjönek a nemes célok eléréséért, váljanak szorosan összetartó közösséggé!

A méhészek közül Laskai Benjámin elnök ünnepi beszédében ismertette védőszentjük életét, kiemelte, hogy most már a méhészek is felzárkóztak azokhoz a civil szervezetekhez, amelyeknek megszentelt lobogójuk van. Azt is elmondta, hogy törekszenek az összetartásra, ha valakinek tönkremegy a kaptára, vagy a méhei elpusztulnak, nem hagyják támogatás nélkül, segítik, hogy rövid idő alatt ismét felvirágozhasson, így fejezve ki együvé tartozásukat.

A megható szertartást ünnepi agapé követte.

Rádiószínészeink

Veréb Mária Gizella nővér, a Miasszonyunkról Nevezett Bácskai Nővérek társulatának tagja, tanácsosnő, 25 éve végzi odaadó, önfeláldozó, áldozatkész szolgálatát a temerini hívek körében. Szerzetesi életének nagyobb részét, legszebb éveit az itteni híveknek szentelte. Október közepén az évfordulóhoz legközelebbi vasárnapon, az evangélium a leprások meggyógyításáról és a hála fontosságáról, jó alkalmat nyújtott Szungyi László esperes-plébánosnak, hogy a saját, és a temerini hívek nevében mindhárom szentmisén köszönetet mondjon ezért a negyed évszázados hűséges helytállásért.

Egy, szerzetesrendjének karizmáját megélő tisztelendő nővér nagy áldása a plébániai közösségnek. Munkaidőt nem ismerve Gizella nővér egész életét az imának és a napi ténykedést Isten dicsőségére és a hívek javára szenteli. Sokrétű, gazdag tehetségekkel ellátva a plébániai élet különböző terein fáradságot nem ismerve helyt áll: lelkipásztori kisegítő, egyházközségi szervező, hitoktató, irodista, sekrestyés, oltárdíszítő, a templom és a plébániaépület tisztaságára ügyelő, gondos háztartásvezető, rádióműsorok készítője, sajtótudósító és sorolhatnánk mily sokoldalú munkát fejt ki, amire talán a legmegfelelőbb kifejezés a „mindenes!”

Tíz évvel ezelőtt Fiala M. Ivánka tisztelendő anyával megalapította a Miasszonyunkról Nevezett Bácskai Nővérek világi rendjének temerini közösseget, akik a rend szellemében munkatársai az egyházi élet legkülönbözőbb területén. Mindezért hála és köszönet Gizella nővérnek, az Úr kegyelme erősítse továbbra is szerzetesi életében, adjon neki kitartást a mindennapi keresztek hordozásához és a Mindenható bőséges áldása kísérje!

Az ősszel Majoros Gáspár Kanadában élő temerini származású jótevőnk boldogan hozott egy kedves ajándékot: két rézből készült dárdát Mátyás király udvarából másolt díszítőelemekkel a Szentsírt őrzőknek, melyhez testvére Majoros Pál örömmel hozzáadta az ugyanabból az anyagból készült egyazon ötvösmester kézimunkájának remekművét: az országcímert. Ezzel teljes lett a készítmény, melyet a plébániatemplomunkban a Missziós keresztnél fogunk elhelyezni.

Egyházközségünk jelentősebb jubileumi évfordulóit a hónapok és napok időrendi sorrendjében adjuk meg.

Január

* 120 éve, 1888. január 6-án született Csonoplyán Kopping Gáspár Temerin plébánosa. A plébániát 1921-től vezette, 1944. decemberében a partizán hatóságok gyűjtőtáborba hurcolták, ahonnan 1949-ben betegen engedték vissza. Így 1944-től 1950 januárjában bekövetkezett haláláig nem végezhette plébánosi teendőit.

Február

* 195 éve, 1813 február 27-én 73 éves korában hunyt el a templomépítő gróf Szécsen Sándor, Temerin földesura és kegyura.

Március

* 125 éve, 1883-ban az alakulóban levő Katolikus Kör működését a magyar királyi kormány illetékes minisztériuma Temerini Községi Magyar Katolikus Polgári Kör néven jóváhagyta. A Kör 1944. végéig működött az egyház és a lakosság kulturális életének szolgálatában.

Június

* 60 éve, az állami hatóságok 1948. június 10-én a Zárda elhagyására kényszerítik a tisztelendő nővéreket. Az 1881-ben épült Zárdát azóta is állami iskola és különböző községi intézmények bitorolják.

Július

* 210 éve, 1798 júliusában nevezte ki Patachich Ádám kalocsai érsek Csupor Mihályt (1765-1842) Temerin plébánosává. 1821-ben búcsúzott el temerini híveitől. Elévületlen érdemei voltak plébániatemplomunk felépítésében, és távozása után még gondoskodott a most is álló, akkor még kétosztályos felekezeti iskola felépítéséről, 1835-ben.

* 10 éve, 1998 július 20-án Szent Illés napján Ft. Szungyi László plébános feszentelte a romjaiból újjáépített kálváriát

100 éve, 1908 július 26-án született Vondra Gyula a Thúrocz vármegyebeli Turánban. 1946. augusztus 6-án vette át a temerini plébániát Ft. Tóth Józseftől. Áldásos munkát végzett a háború utáni zilált állapotok okozta erkölcsi, lelki válság gyógyításában, a templom és más egyházi objektumok fenntartásában.

Augusztus

* 60 éve, 1948 augusztus 31-én elhurcolják ft. Vondra Gyulát, mondvacsinált vádakkal bíróság elé állítják. Ez a per is része volt a rezsim vallás ellenes politikájának. Három évre ítélték, 1951 szeptember 1-én szabadulása után újra átveszi a plébánia vezetését és lankadatlan erővel folytatja a megkezdett egyházépítő munkáját egész haláláig. 1966. szeptember 28-án hunyt el.

* 160 éve, 1848 augusztus 31-ére virradó éjszaka a magyar szabadságharcban, Stratomirović csapatai felgyújtották, felégették Temerint, a plébániatemplom is romba dőlt. A magyar csapatok elvonultak, a lakosság Bács megye északi helységeibe talált menedéket.

Szeptember

* 225 éve, 1783. szeptember 29-én Szent Mihály napján felszentelték azt a kis templomot, amelyet az évben építettek fel az első magyar telepesek. A török hódoltság kezdetén elnéptelenedett falut szerb népesség lakta, a magyarok betelepítése az 1780-as évek elején vette kezdetét. A templomocska felszentelése az 1526 után megsemmisült plébánia újjáalakulását jelezte.

Október

* 130 éve, 1778 október 26-án született Szécsen Károly, Sándor elsőszülött fia, aki már 50 éves korában elhagyta a katonai pályát és átvette a temerini családi uradalmat és atyai szeretettel viseltetett jobbágyai iránt, amit kinyilvánított 1821-32-ben, a Temerinen is végigsöprő kolerajárvány során. 1845-ben hunyt el, a Szécsének közül egyedül ő nyugszik a nyugati temetőben.

November

* 45 éve, 1963 novemberében Vondra atya bejelenti a községi népbizottságnak, hogy a törvények értelmében, a püspöki hatóság a telepi épületet vallási szertartások végzésére szolgáló második nyilvános helyiségnek nyilvánította.

December 27-én, csütörtökön szent János apostol ünnepe, amikor János napi borszentelést tartunk a szentmise keretében. A Kerbarátkör tagjai új bort hoznak a szentmisére, melyet a lelkipásztor megszentel.
December 31-én, hétfőn, Szilveszter pápa napja, este 5 órakor hálaadásra hívunk minden katolikust. Az év utolsó napja ez, melyen hálát adunk a jó Istennek  az elmúlt évben kapott kegyelmekért, jótéteményeiért és egyben kérjük Isten áldását az előttünk álló új esztendőre.
2007. január 1, kedd új év napja. Hagyományosan a béke világnapja. Ezen a napon különösen imádkozunk a békéért. Egyénileg és közösségben is erre a szándékra állandóan imádkozunk,de főként minden csütörtökön az esti szentmise keretében.
Január 6. Vasárnap,Vízkereszt ünnepe, a szentmisék után vízszentelés. A szenteltvízből viszünk otthonainkba és közös családi ima keretében, megszenteljük lakásunkat. Újabb hagyomány szerint ezen a napon minden évben a 10 órai szentmisét az elhunyt egyházközségi képviselőkért ajánlunk fel.
Január 18 – 25 –éig ökumenikus világ-imanyolcad keretében az egész világon a hívő emberek együtt imádkoznak a keresztények egységéért.
Február 2. a megszentelt élet világnapja. Ezen a napon különösen imádkozunk azokért, akik a lelki hívatást választották: szerzetesekért és a szerzetes nővérekért.
Február 5. Farsang utolsó napja. Katolikus farsangzáró bál.
Február 6. Hamvazószerda, amikor kezdetét veszi a nagybőjti időszak. Nagybőjtben minden pénteken este lesz a szentmise, a szentmisék előtt háromnegyed órával közös keresztúti ájtatosságot tartunk. A szentmise keretében nagybőjti szentbeszéd.
Február 11-én, Lourdes-i Boldogasszony ünnepe. A betegek világnapja, a telepi millenniumi emléktemplom búcsúja. Délelőtt a 10 órai szentmise a Szent Rozália plébániatemplomban lesz, melynek keretében  az idősek és a betegek a szentkenet szentségében is részesülhetnek.(akik még eddig nem vették fel a betegek szentségét). 17 órakor búcsúi szentmise a telepi emléktemplomban. Mivel vidékünkön ez az egyetlen Lourdes-i Boldogasszony tiszteletére szentelt templom, vidékről is elzarándokolnak a buzgóbb és ájtatos hívek.
Március 1-én, szombaton kezdődik a jegyesképző, a házasságra készülő fiatalok számára.
Március 16-án Virágvasárnap, a katolikus fiatalok világnapja. Előtte este  fiataljaink imavirrasztással készülnek erre a napra.
Március 23-án, Húsvét ünnepe.
A Temerini Harangszó legközelebb Húsvétra jelenik meg, de az érdekelteknek már most jelezzük:
Elsőáldozás a Telepen, április 27-én, a reggel 7 órai szentmise keretében
Elsőáldozás a plébániatemplomban: május 4-én, a 10 órai nagymise keretében.

Valaha, nagyon régen, volt egy ember és annak három fia, akiket nagyon szeretett. Nem született gazdagnak, de okossággal és kemény munkával sikerült szép összeget megtakarítania és termékeny földbirtokot vásárolnia. Amikor megöregedett, azon kezdett gondolkodni, hogyan ossza el fiai között, amije van. Egy napon, amikor már nagyon öreg és beteg volt, elhatározta, hogy próbát tesz, hogy rájöjjön, melyik fia a legokosabb.

Odahívta hát betegágyához a három fiút.

Mindegyiküknek adott öt krajcárt és megkérte őket, vegyenek valamit, ami megtölti üres és kopár szobáját.

Mindhárom fiú átvette az öt krajcárt és elment, hogy teljesítse apja kívánságát.

A legidősebb fiú azt gondolta, ez könnyű munka lesz. Elment a vásárba és vett egy köteg szalmát, azaz az első dolgot, ami a szeme elé került.

A második fiú viszont pár percig gondolkodott. Miután bejárta az egész vásárt és keresgélt minden boltban, gyönyörű tollakat vett. A legkisebb fiú sokáig fontolgatta a kérdést:

– Mi az, ami csak öt krajcárba kerül és betölthet egy szobát? – kérdezte magától. Csak sok töprengés után talált valamit, ami megfelelt céljának. Elment egy mellékutcában eldugott kis boltba és az öt krajcárért vett egy gyertyát és egy doboz gyufát. Hazatérve nagyon örült és azt kérdezte magától, vajon, mit vettek testvérei.

Másnap a három fiú összegyűlt apja szobájában. Mindegyik elhozta ajándékát, azt a tárgyat, amelynek be kellett töltenie a szobát. Elsőként a nagy fiú szórta szét szalmáját a padlón, de az sajnos csak egy kis sarkot töltött meg. A második fiú megmutatta tollait; nagyon szépek voltak, de alig töltöttek meg két sarkot.

Az apa nagyon csalódott két nagyobbik fiában.

Mindenki mosolygott

Ekkor a legkisebb fiú odaállt a szoba közepére: a többiek kíváncsian néztek rá, és azt kérdezték maguktól:

– Mit vásárolhatott?