"A mai ember úgy él a világban, hogy nem tudja,
honnan jött és hová megy, és miért van a világon"
VI. Pál pápa

Kedves Testvér! Kedves Olvasó! 50. alkalommal veheted kézbe egyházközségi tájékoztató lapunkat, melyet 1990 karácsonyán indítottunk közösségépítő- és összetartó szándékkal. Akkor még nem sejthettük milyen nehéz idők szakadnak ránk. Az eredeti cél mellett szerény lehetőségeivel lapunk kimondatlanul is hitünk erősítését, a megmaradást és az élniakarást őseink földjén, a remény életbenntartását szolgálta. Sokan megőrzik az egyes számokat, ily módon a régi oldalakat lapozgatva valami módon a múltunkat elevenítjük fel. Bizonyos értelemben kordokumentumot, történelmet is írtunk. Istennek hálával, a támogatóknak, a szerkesztői munkában résztvevőknek, a híveknek őszinte köszönettel tartozunk. Ünnepeinket felemelőbbé teszi a nyomtatott harangszó, mely sokak örömére eljut otthonainkba, de vidékre, külföldre, a tengerentúlra is. Örömmel tudatjuk minden közösségünkhöz tartozóval, hogy Temerin első írásos említésének 675. évfordulójáról való legalkalmasabb megemlékezés az idei Illés-nap. Laurentius de Temeri, az első plébános neve áll írott történelmünk kezdetén. Ez a katolikus egyház állandó jelenlétét is jelzi népünk körében. Azóta is temerini magyarnak lenni annyi mint katolikusnak lenni, ami nem zárja ki a más felekezethez tartozók, a hitehagyók vagy az újabb bevándorlók megbecsülését.emplomaink harangjai újra arra hívnak, hogy legyünk együtt a közös ünneplésben! Az fogadalom, melyet az ősök immár több mint másfél évszázaddal ezelőtt rendkívül nehéz időkben tettek, legyen erőforrásunk a mai emberpróbáló kor nehézségeinek a leküzdésébe.

Szungyi László

Részlet ft. Vondra Gyula 1963. július 20-ai szentbeszédéből

A 48-as idők vérzivatarában elpusztult, felperzselődött a község. A templom is leégett és a falu népe az ellenség elől menekülve a környező falvakban keresett menedéket. Amikor elültek a harcok, a szülőföld iránti ragaszkodás és szeretet hazakényszeríttette az embereket. A visszatért lakosság hajlékának csak romjait találta, gaz verte fel az udvarokat és szántókat. Az üszkös falakra szalmát, nádfödelet raktak, hogy legyen fejüket hová lehajtani. Aztán kenyér után kellett nézni. A családfők közül sokan a harcokban vesztek és ezért a fiataloknak és meggörnyedt öregeknek kellett az elvadult, száraz földet kölcsönkért kapával és ásóval felvágniuk. Ők, akik mindenüket egy batyuban csomagolva hoztak vissza, örültek ha egy-egy darab kukorica kenyér jutott mindegyiküknek.

Az idegenből hozott vetőmagvak, amikor már dús életet ígértek, az elemi csapások következtében elpusztultak.

Újabb megpróbáltatások következtek. És egy újabb évet kellett várniuk, amikor betakaríthatták az életet adó búzatermést. A fagyos téli éjszakák örökkévalóságnak tűntek. Kevésnek volt meleg kuckója. De tavasszal, amikor már rá lehetett lépni az átázott földre, új remények csillantak meg az emberek szemeiben. Mindenki a határban szorgoskodott. Közel volt már az aratás, és a búza bő termést ígért, de csak ígérhetett, mert újabb csapások következtek.

Az ínség bevonult az ideiglenesen összetákolt hajlékokba. A hidegek beállta előtt, sokan a szomszédos falvakba menekültek, nehogy megint kenyér és meleg hajlék nélkül maradjanak. Így folytatódott ez három éven keresztül. Nem maradt más, mint a töretlen akarat, az izmos munkáskezek és a Jóisten irgalmába vetett erős hit.

De a sors úgy akarta, hogy az itthon maradt, erőslelkű emberek még egy nehéz évet éljenek át. Mert amikor 1853 júliusában a termés betakarítására készültek, jött a mindent betetőző csapás. Illés napján sötét felhők vonták be Temerint és határát. Nyomában hatalmas vihar támadt és jégeső hullott, amely rövid néhány óra alatt romhalmazzá változtatta az egész községet. Az orkánná erősödött szélvihar feltépte a nád- és zsupptetőket, ledöntötte a vert falakat, fákat tépett ki tövestől, szekereket forgatott fel az utakon, az asztagokba rakott, és a még keresztbe rakott gabonakévéket játékszerként széjjelhordta. Az alacsonyan szálló felhőkből egyik villámlás a másikat követte, egy-egy pillanatra megvilágítva a rombolás és pusztulás irtózatos képét. A sűrűn hulló jégdarabok letarolták a határt. Az ítéletidő elvonulása után rémkép tárult elődeink elé. Fedetlen házsorok, lombtalan fák, felfordított szekerek, és vihar tépte fák által eltorlaszolt utak. A legelőn a villámsújtotta és jég által agyonvert jószágok hullái hevertek, a mezőn letarolt vetések. A tengerinek csak csonkjai meredeztek, mert címerét és zsendülő termését földbe verte a jég, a keresztekből az élet kiverve. A pusztítás képe rémes volt.

A dolgozó temerini munkáskezeknek ez évben nem kell kukoricát törni. Nem verik fel dallal a kukoricafosztók az őszi estéket. Nem kell nyomtatni, de nem is lesz élet.

De Temerin katolikus magyarsága még a nehéz sorscsapásra sem ingott meg hitében. Munkáskezét az égnek emelte, de nem azért, hogy átkot szórjon, hanem hogy megadással, szívében keresztény alázattal az egek Urának könyörögjön. (…)

Ez az erős hit és gyermeki alázat vezette őseinket arra, hogy engesztelésül felajánlják egyetlen kincsüket, izmos munkáskezüket és megfogadták, hogy ezután minden évben Illés-napján, a legnagyobb dologidőben, nem az anyagi javak előteremtésére, azok szaporítására fognak törekedni, hanem ezt a napot imádságban és hálaadásban fogják tölteni és megköszönik Isten irgalmát.

Az alázatos szívvel hozott áldozat kedvező fogadtatásra talált. A sújtó kéz további csapásai elmaradtak. A három egymást követő év borzalmai a későbbiekben elkerülték a községet, amely lassan magához tért a sorscsapások aléltságából. Az üszkös romok helyén új élet sarjadt, a parlagon heverő és elgazosodott szántóföldeken aranykalászos tengert ringatott a szellő. Az egész község virágzásnak indult.

Az Illés-napot azóta őseink minden évben megtartották. Később mind nagyobb ünnepséget rendeztek, amely most már nem csak Temerin, hanem az egész környék ünnepe lett. (…)

1332-től maradt fenn az az írásos dokumentum, amelyben a kalocsai egyházmegye bácsi esperességének 58 helysége van felsorolva az ott szolgáló plébánosok neveivel. Ez tulajdonképpen egy kimutatás volt a plébánosok jövedelméről, amit a hívek, a jobbágyok fizettek be az egyház céljaira. Ezt, – mivel terményeik, állatszaporulatuk értékének egytizedét voltak kötelesek átadni – tizednek, illetve dézsmának nevezték. A dézsma megfizettetését az 1330-as években XXII. János pápa megszigorította, mert a keresztes hadjáratok költségei tetemes összeget tettek ki, ui. a plébánosnak a befizetett tizednek csak egy része maradt meg, a többi a felsőbb egyházi hatóságot, így a pápát, sőt a királyt illette meg.

A dézsmalajstromba a plébános neve mellett szerepelt a helység elnevezése, ahol szolgált. A mi esetünkben: Laurentius de Temeri solvit XV banales anno pro primo anno. Lefordítva: Temerini (vagy Temerinből) Lőrinc XV bánit fizetett az első évben. Megjegyezzük, hogy a lista az 1332 – 1337 közötti évekre szólt, de Temeri a későbbi években nem fizetett.

Ö. K.

A Szent Rozália templomban megforduló vidéki és külföldi látogatók rendre megcsodálják a templom szentélyének megrendítő és felemelő aurát adó két, drámai erejű falfestményét. Az egyik Krisztust ábrázolja Pilátus előtt, a másikon pedig a Golgota-jelenet látható, háttérben a sötét, haragos éggel. Közismert: mindkét kép eredetijét Munkácsy Mihály (1844-1900) festette párizsi évei során, a Krisztus Pilátus előtt-et 1881-ben, a Golgothá-t 1883-ban. A temerini hívek azt is tudják, hogy a festmények másolatát Skrabán Endre műkedvelő festőnek, a két világháború közötti helyi kulturális élet lelkes szervezőjének-mindenesének köszönhetjük. Vondra Gyula plébános az utókornak szánt, a Szent Rozália-oltárkép mögé rejtett, és az 1990-es évek elején megtalált, 1947. szeptember 2-án kelt üzenetében a templom festési munkálatairól írva maga is megemlékezik erről:
„A munkálatokat húsvét harmadnapján kezdtük meg. A szerződés szerint a munkát legkésőbb október 15-éig kell befejezni. A munkálatokat Német és Hajdúk temerini festők vállalták. A dekorációt Illés Imre és Faragó Sándor a fenti cég társai készítik, Ruzsicska Pál festőművész a szentélyben lévő képet (Jakobey Károly műve 1887-ből) restaurálta. Később még két kép festését vettük tervbe, mégpedig Munkácsi (sic!) Mihály képeit: Krisztus Pilátus előtt és Krisztus a Golgotán. Mindkettőt Skrabán Endre helybeli iparos festi, kinek igen sok érzéke van a művészet iránt, s nagy közéleti szerepet vitt (amíg az lehetséges volt). Most minden élni akarását a templomfestésnek szenteli.”

A közelmúltban A. Sajti Enikő szegedi történésznek köszönhetően a Munkácsy-másolatokról újabb adalékok birtokába jutottunk. Mint ismeretes, a professzorasszony évtizedek óta kutatja a délvidéki magyarok huszadik századi történetét, és vizsgálódásainak eredményét több kiváló könyvben tárta a szakmai nyilvánosság és a szélesebb olvasói rétegek elé. (Néhány évvel ezelőtt a temeriniek is élvezhették kiváló előadói képességeit Impériumváltások, revízió, kisebbség – Magyarok a Délvidéken 1918—1947 című monográfiájának bemutatása során.) Sajti Enikővel néhány héttel ezelőtt az újvidéki magyar-szerb történészkonferencián találkozhattam, s akkor nyomta a kezembe egy lapra kijegyzetelve azokat az adatokat, amelyeket a Magyar Külügyminisztérium 1947-ból származó titkos iratai között talált a temerini falfestményekről. (Szívességét ezúton is köszönjük!)

A bizalmas diplomáciai iratok összefüggnek Szántó Zoltán magyar követ 1947. június 14-21-ei bácskai körútjával. A körút valójában Tito budapesti útját volt hivatott magyar részről mintegy megelőlegezni. A követ személyesen kívánt megismerkedni a vajdasági magyarok helyzetével. Túlságosan nyílt és őszinte véleménycserére azonban már csak azért sem kerülhetett sor a délvidéki magyarokkal, mert, mint a magyar követ egyik jelentésében diplomatikusan, de félreérthetetlenül megjegyzi, a jugoszlávok „látogatásom politikai jelentőségét azzal is igyekeztek kidomborítani, hogy kíséretemben állandóan jelen volt a Vajdasági Önkormányzat kormányának 1-2 tagja, továbbá a városi és járási hatóságok vezetői.” Ilyen körülmények között került sor a temerini látogatásra is. Innentől kezdve talán idézzük szó szerint A. Sajti Enikő céduláját:

„Szántót vajdasági ’47-es körútján arra kérte a mintegy 10 ezer temerini katolikus hitközség plébánosa (Fondra Gyula adminisztrátor?), hogy a most helyrehozott templomba segítsen beszerezni Munkácsy M. ’Jézus Pilátus előtt’ és ’Krisztus a Golgotán’ c. munkáinak olajnyomatú reprodukcióját.

Szántó ’47. jún. 28-án írt Ortutay Gy.(ula) vallás- és közökt.(atási) miniszternek. A miniszter titkára ekkor Radnóti Miklósné volt, aki Szántónak a miniszter leveléhez csatoltan (az nincs itt) ’47. júl. 24-én írta – a képek kiadója megszűnt, de próbálják más úton beszerezni, de „törődnek” az üggyel, s ha megvan a kép, azonnal küldik.

’47. júl. 30: Szántó a plébánosnak (írja), az ügyben eljárt, amint meglesznek a képek, küldik.

’47. aug. 21-én értesítik a plébánost, hogy a képek megérkeztek (3 db), átvehetők.

Egy bizonyos Müller Károly ’47. szept. 15-én vette át a 3 képet Belgrádban.”

A levelezésből az is kiderül, hogy – noha csak két képet kértek –, összesen három érkezett. Csak feltételezem, hogy a harmadik Munkácsy 1893-as Ecce Homo-ja lehetett.

Vondra plébános jó helyzetfelismerő képességét és bölcsességét jelzi, hogy a magyar diplomata látogatását okosan ki tudta használni a templom esztétikai értékeinek gyarapítására. (Másolóként Skrabán figyelemre méltó munkát végzett.) A nyomatok beszerzését és a festmények elkészítését természetesen a jugoszláv hatóságok beleegyezése, és valamilyen – akár szóbeli – jóváhagyása nélkül aligha lehetett volna végrehajtani. Ilyen összefüggésben az is teljességgel érthető, hogy az olajnyomatokért a belgrádi követségre egy olyan embert küldtek, aki – más forrásokból tudjuk – lojalitásánál fogva az akkori jugoszláv hatóság abszolút bizalmát élvezte. Vondra ötletének kedvezett a magyar-jugoszláv diplomáciai és politikai enyhülés is, amely Tito 1947 budapesti útja során csúcsosodott ki. A temerini plébános azonban nem volt naiv ember. Ha esetleg nem is sejtette, hogy az enyhülés csak rövid életű epizód lesz, azt pontosan tudta és papírra is vetette, hogy milyen rendszerben élnek ő és katolikus magyar hívei, miként azt is, hogy csak a távolabbi jövőben lehet bizodalmuk:

„Helyzetünk politikai téren kilátástalan. A kommunizmus réme uralkodik felettünk, de bízunk a jó Istenben és hisszük, hogy látunk még szebb jövőt is.”

Alig több mint egy évvel később –1948. november 26-án kezdődő koncepciós perében – már ő is ott állt az új hatalom Kajafásai és Pilátusai előtt...

Csorba Béla

A hívek általában mindenütt látják milyen nagy szükség van jó papokra. Sokat imádkoznak is a papi hivatásokért. Amikor egy-egy fiatal eljut az oltárig, nagy öröm számukra, hogy nem hiába imádkoztak! Temerinből az utóbbi években három fiatalt szenteltek pappá. A napokban egy újabb végzős kisszeminaristát üdvözölhettünk körünkben, Zsúnyi Tibor a szabadkai Paulinumban érettségizett.

Örömünket fokozza, hogy ő az első, aki a telepi milleneumi emléktemplom területéről a papi hívatást választotta. Tanulmányait a Szegedi Hittudományi Főiskolán folytatja. Szungyi László atya és az egyházközség hívő népe, a fiukat papi pályára adó családdal együtt mondott hálát az Úrnak. Adja a jó Isten, hogy teológiai tanulmányait is eredményesen befejezze, és együtt örüljünk majd a pappá szentelésének is.

V.M.G. nővér

„Oh mily szép a tiszta nemzedék”

A fenti idézet Árpád-házi Szent Imre herceget ábrázoló oltárképen olvasható. Csak egy, hitét és népét hűen szolgáló papnak köszönhető, hogy ez a festmény elkerülte számtalan művészi alkotás szomorú sorsát, melyek a háború/ka/t követő hatalomváltók rombolásának estek áldozatául.

Az oltárképet Márton Lajos (Székelyudvarhely, Udvarhely vm., 1891. február 27 – Budapest 1953. január 26.) grafikus templomfestő festette. A kép Szent Imrét ábrázolja amint hódolattal járul a kis Jézust karjában tartó Szűz Mária elé.

Aki megrendelte a képet, az mentette és őrizte meg: ft. Vondra Gyula volt. 1933-ban sikerült a vajdasági magyar politikusoknak elérni, hogy külön tagozat nyíljon a magyar diákoknak a belgrádi tanítóképzőben. A tanítás, egy-két tantárgyat kivéve szerb nyelven folyt, a növendékeket a szerb diákokkal egy internátusban helyezték el. 1933-tól 1937-ig hol megszűnik a magyar tagozat, hol megnyílik. Ez az anyagiak hiánya főleg pedig az adott politikai helyzet alakulásán múlott. 1938/39 iskolaévben újból megnyílt a magyar első osztály 22 növendékkel.

Vondra Gyula, amikor ezekben az években Belgrádba került mindjárt érintkezésbe lépett a tanítóképzősökkel és felismerve a velük való munka rendkívüli fontosságát mindinkább nekik szenteli életét. Kiharcolja, hogy 1936 decemberétől engedélyezzék a külön magyar istentiszteletet. 1937-ben ő szervezi és vezeti a magyar internátust, amely több épületben helyezkedik el. Az internátusban kifejtett tevékenysége során, – párhuzamosan a vallási neveléssel – a fiatal nemzedékben tudatosítja, hogy a kisebbségi sorsban élő magyarság felemelkedésében mily nagy szerep hárul a tanítók új nemzedékére.

Az 1941. március 27-én bekövetkezett katonai puccs és az azt követő zavargások első napjaiban tanítványait hazaküldi, ő ottmarad, átéli az április 6-ai bombázásokat. Életeket ment, romokat takarít, részt vesz a belgrádi magyarok hazatelepítésében és június 21-én a honvédség 16 tehergépkocsiján Újvidékre hazaszállítja a tanítóképző felszerelését és a növendékek ottmaradt holmijait, az akkor már a Futaki úton a II. Rákóczi Ferenc utca 77. szám alatt megnyílt a Magyar Királyi Állami Líceum és Tanítóképző Intézetbe. Ebben az épületben működött a tanítóképző fiúinternátusa is és a Magyar Királyi Állami Leánygimnázium. Ft. Vondra Gyula lett a tanítóképző, a gyakorlóiskola, a leánygimnázium hittantanára és a fiúnevelő intézet igazgatója. 1942 januárjában részt vesz a Szent Imre Kongregáció megalakításában és annak vezetője lesz.

A tanítóképző Rákóczi-utcai bejárata felett a második emeleten volt az intézet díszterme, amely kápolnául is szolgált. 1942 tavaszán Vondra atya a képzősök egy csoportjával felutazott Budapestre, felkereste műtermében Márton Lajos festőművészt és megrendelte Szent Imre herceget, a katolikus magyar ifjúság eszményképét ábrázoló oltárképet. 1942. június 7-én bensőséges ünnepség keretében avatták fel az új oltárképet. Ebből az alkalomból jelen volt a kép festője Márton Lajos is, aki beszédet intézett az ifjúsághoz, melyben a kép célját és mondanivalóját idézte fel. Az oltárkép két oldalát a falra festett egész alakos angyalok díszítették. Az oltárképről levelezőlap nagyságú reprodukció készült, minden diák részére, hogy az ifjúság minden időben, minden életszituációban Szent Imre szellemében munkálkodjon.

Az oltárképet 1944 őszén menteni kellett, az épületben előbb a visszavonuló németek kórházat rendeztek be, majd még nagyobb veszélybe került a szovjet katonaság és a partizáncsapatok bevonulása után. A képet átvitte lakására. Itt kell megemlíteni, hogy 1943-ban kisebb méretű másolatot készítetett a képről, – valószínűleg a saját részére – amelyen Rumincsik J. 1943. szignatura olvasható. 1946. augusztus 9-én, amikor átvette a temerini plébánia vezetését ft. Tóth Józseftől, magával hozta mindkét festményt Temerinbe. A képeket a plébániatemplomba függesztette ki, a magyar címert leragasztatta és a pápai címert festette rá, valószínűleg a temerini amatőr festők egyikével, Illés Imrével vagy Skrabán Endrével. Az eredeti kép – később a másolat – a templom északi oldalfalának közepe táján függött.

A képet Vondra atya utódja ft. Berecz Sándor plébános az 1960-as évek második felében a péterrévei Szent Imre templomnak kölcsön adta. 1993-ban a temerini hívek szóba hozták, hogy az eredeti Szent Imre kép Péterrévén van. Ft. Szungyi László plébános felkarolta a kezdeményezést, hogy a kép kerüljön vissza, de mielőtt arra sor került volna Skrabány Viktor óbecsei festőművész restaurálta és a tanítóképzőben készült fényképek alapján visszafestette a magyar címert eredeti formájában.

A temerini Szent Rozália plébániatemplomban a képet 1993. június 13-án, a tanév befejezése alkalmából tartott szentmise kezdetén ft. Szungyi László megáldotta. Ebből az alkalomból a fiataloknak útravalóul Szent István királynak fiához, Imre herceghez intézett Intelmeiből a következő örök érvényű gondolatokat idézte: példamutatóan, buzgalommal és éberséggel őrizzétek katolikus apostoli hitünket; becsüljétek embertársaitokat, legyetek irántuk türelmesek, igazságosak; hallgassatok az idősebbek tanácsaira, tartsátok tiszteletben elődeink emlékét, szokásait hagyományait; harcoljatok az igazságosságért, legyetek mértékletesek, szelídek, becsületesek, szándékosan soha senkit gyalázattal ne illessetek. A szentmise alatt a Szent Imre cserkészcsapat állt díszőrséget a virágokkal feldíszített kép mellett. A cserkészcsapat zászlaját is Szent Imre herceg képe díszíti, amelyet a Márton Lajos oltárképe alapján Német Mátyás temerini iparművész és festő festette meg.

Ökrész Károly

Az egyházközségünkben működő Caritas szeretetszolgálat a temerini Vöröskereszttel és a község humanitárius és civil szervezeteivel együttesen, a szabadkai püspökség Caritasa által pályázat útján megnyert egy projektumot a Caritas nemzetközi szervezetétől. Ennek megvalósítása négy akcióból állt. Az első volt a használható ruhanemű, lábbeli, ágynemű és egyéb dolgok begyűjtése és kiosztása a rászorulóknak egyházközségünkben, ezen túlmenően pedig Bácskossuthfalva, Csurog, Veternik fogyatékkal élő gondozottjainak megsegítése.

A második lépésben ortopédiai segédeszközök (kerekes szék, felnőtt betegeknek járókák, pelenkák, ortopédcipők, gumiharisnyák stb.) kiosztáséra került sor. A projektum harmadik akciójaként a fogyatékos gyermekek és ifjúság veterniki otthona, a kamenicai gyermekfalu, valamint a Dreán levő Lurkóház védenceit láttuk vendégül. Ebbe bekapcsolódott a Vöröskereszt és a község területén működő civil szervezetek – a Staro Đurđevo-i Majčino krilo, a szőregi Složne sestre, a Kárász Sportegyesület, a Boldog Gizella Kézimunka Szakkör és a civil szolgálatot teljesítő kiskatonák.
A Caritas aktivistái hálatelt szívvel mondanak köszönetet a Jóistennek, és áldását kérik a projektum negyedik akciójára, amely most van folyamatban és tankönyvek, füzetek, iskolai felszerelés begyüjtéséből és szétosztásából áll.

A depresszió mindenütt a világon népbetegségnek számit, hiszen a felnőtt lakosság 1o százaléka rekurrens vagy krónikus depresszióban szenved. A depresszió okozta szenvedésen kívül a betegség igen veszélyes lehet. Gyakori ugyanis e személyek körében az öngyilkosság, alkoholfüggőség, a produktivitás csökkentése, az egészségügyi szolgálat felesleges terhelése. A depresszió eredményes kezelése a szövődmények jelentkezését is lényegesen lecsökkenti.

Nálunk sajnos a pszichiátriai betegek társadalmilag megbélyegzettek, ezért sokan későn, vagy nem is fordulnak szakemberhez, pedig megfelelő kezeléssel ugyanúgy gyógyítható, mint a belgyógyászati megbetegedések, például a cukorbetegség.

Tünetek lehetnek testi, lelki és viselkedési tünetek.

Lelki tünetek: szomorú, levert hangulat, feszültség, érdektelenség, túlérzékenység a kritikákkal szemben, pesszimizmus, reménytelenség, önbecsülés hiánya, gondolatok a halálról és az öngyilkosságról.

Viselkedési tünetek: sírógörcsök, dühroham-kitörések, csökkent teljesítőképesség, öngyilkossági kísérletek.

Szervi tünetek-fáradtság, álmatlanság vagy túlzott alvásigény, fejfájás, hasi panaszok, mellkasi fájdalom (persze itt azért a szívbetegséget ki kell zárni) zsibbadás érzése a végtagokban.

Véleményt nyilvánítani e lelki megbetegedésről egyrészt a pszichiátria illetékes, másrészt viszont a lelki élet alapvető működészavaráról lévén szó vitathatatlan a Biblia illetékessége. E lelki zavar legmélyebb okairól és gyógymódjáról a Biblia sok kijelentést tartalmaz, ezeket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Amikor a depresszió fogalma még nem volt ismert Jézus Krisztus már megfáradt és megterhelt embereket hívott magához (Mt 11-28)

Valóba a Biblia első lapjaitól kezdve találkozunk olyan történetekkel, amelyek kicsiben a mai, kiterjedt nagy bajok előhírnökei (Káin, Saul király, Jónás, Júdás története).

A Biblia azt a kifejezést használja, hogy fegyverkezzünk fel gondolatokkal. De ne a magunk gondolataival, az önszuggesztió lenne, az élet teremtőjének a gondolataira van szükségünk. Ez a hit gondolkodása, amelyet a Biblia táplál.

Az első felfegyverkezés – a küzdelem eszméje. – Először is azzal a gondolattal kell felfegyverkeznünk, hogy az élet küzdelem, de nem csak testi erőt ismerő, gyakran kegyetlen küzdelem, hanem a biblia szavaival élve ,,nemes harc” (II Tim. 2,5), szép harc.

A civilizált társadalmakban azonban a közvélemény kétszer is elveti a fenti gondolatokat. Egyrészt, hogy a szülők mindjobban fényűző életmódot akarnak biztosítani gyerekeiknek a küzdelem elvét és gyakorlatát, szinte kiölik lelkükből. Másrészt egyre divatosabb a felfogás, mely szerint küzdeni csak a nagyon nagyért érdemes, de azért is úgy, hogy lehető leggyorsabban kerüljön birtokunkba. Ezt táplálják a mai nyereményjátékok, a különböző szerencsejátékok, a szerencsevadászat különböző lehetőségei. A kábítószer élvezet is egy küzdelmek nélküli élvezet, aminek rabjai azok az emberek, akik nem tanultak meg küzdeni.

A depresszió egyik megelőzése a helyes nevelés, nem engedékenységgel és elvek feladásával szeretjük gyermekeinket. „Aki lágyan viseli magát saját dolgaiban, testvére annak, aki tönkretesz.” (Pél 18,9)

A második felfegyverkezés a mindég örvendezés. Általánosan elismert tény, hogy akkor van igazán örömünk, ha adni tudunk. Ismert mondás az, hogy jobb adni, mint kapni, aki valami valóságos jót ad embertársainak, abban a csendes nyugodt örömben részesül, ami az élet sója. Nem a harsány rikoltó öröm, hanem a belső lelki békére kell törekedni, ami örömmel hatja át életünk minden napját. Vegyük észre azokat az embereket, akiknek nálunk nagyobb szükségleteik vannak! Figyeljünk az élethelyzetekre!

Az ismert történet szerint a havas pusztában vándorló ember már-már feladta a küzdelmet, és le akart rogyni, hogy átadja magát a megfagyással járó biztos halálnak, mikor a távolból észrevett valakit, aki ott fekszik a hóban. Fölemelte, magára véve vinni kezdte, hogy megmentse életét. A másik megmentésével tartotta meg saját életét is.

„Aki mást felüdít maga is felüdül” (Péld 11,25)

Ha valaki azt gondolja, a világnak kell kicserélődnie ahhoz, hogy ez végbemehessen, téved. A Biblia nem hirdet olyan illúziót, hogy a világ megjavul. Az evangélium, jó hír, nem a társadalom átalakítását jelenti, hanem azt, hogy megváltozzunk, minél több jót cselekedjünk, és ez által magunknak is lelki megnyugvást, örömöt szerezünk.

Dr. Faragó V. Andrea

A Miasszonyunkról Nevezett Bácskai Nővérek Társulatának keretében a Miasszonyunk Világi Rendjének szelleme és lelkisége ugyanaz, mint a Társulaté. A közösség tagjai Jézus Krisztus szoros követésére törekszenek.

Célja: Isten nagyobb dicsősége, az ő népének szolgálata, valamint saját lelki üdvösségük buzgó munkálása. A világban élnek, saját családjukban Isten parancsai szerint, az evangéliumi tanácsok szellemében. Törekszenek az állapotuknak, vagy hívatásuknak megfelelő feladatok becsületes teljesítésére a jó Isten iránti szeretetből a Szűzanya példájára, mivel Mária társulatához tartoznak.

Ki-ki a saját tehetsége szerint igyekszik együttműködni a társulat részéről megbízott tisztelendő nővérrel. Elsősorban a kisegítő lelkipásztori szolgálat ügyét segítik elő, vagy mint imádkozó háttér állnak mögötte. Az idősebb, vagy betegeskedő tagok buzgó imájukkal kapcsolódnak be az apostoli munkába. A főelöljáró Benes Mária Gabriella tisztelendő anya, időnként körlevelet ír, buzdít és bátorít. A tagok átérzik, hogy egy nagy családhoz tartoznak.

A közösség tagjai felajánlást tesznek, és szentmise keretében minden évben megújítják azt, az oltárra teszik, egyesítve Krisztus Urunk áldozatával. Ezáltal mindennapi életük magasabb, természetfeletti értéket kap, mivel a felajánlás által istenszolgálattá válik. Lelki életük ápolásáról a helyi lelkipásztor, Szungyi László atya gondoskodik.

A felajánlás bekapcsolja a tagokat a Miasszonyunkról Nevezett Nővérek Bácskai Társulatának közösségébe. Az Világi Rend idén ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját. Pünkösdhétfőn, az ünnepi szentmise keretében megújították felajánlásukat. László atya a szentbeszédében méltatta a rend áldásos tevékenységét az egyház és Isten népe szolgálatában.

Magam is nagyon hálás vagyok valamennyiüknek, hogy mellettem állnak, és a segítségükre mindig számíthatok. A jó Isten áldja meg odaadó, fáradságos munkájukat.

Veréb M. Gizella nővér

Temerinben az utóbbi években hagyománnyá vált, hogy június hónapban, a Jézus Szent Szíve utáni vasárnapokon, a jubiláló házaspárok áldásban részesülnek. Egy-egy vasárnap a lelkipásztor meghívta az idén 10., 25. és 50. (vagy ennél jelesebb) házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat a nagymisére. Előtte csütörtökön este, lelki előkészület volt. A szentmise előtt gyónási alkalom, majd a szentmise után a hittanteremben találkozó volt. Elbeszélgettek egymással és a lelkipásztorral életükről, a családról stb. Belenéztek a házassági anyakönyvekbe is: kik is esküdtek abban az évben? (A fiatalabbak általában még ismerik egymást.) Kik azok, akik külföldre, vagy vidékre költöztek? Kik maradtak együtt, vagy váltak el? Hány gyermeket vállaltak? Statisztikát készítettek, hány gyermek jut egy-egy családra? (Általában 1,5 gyermek családonként.) Így könnyen kiszámítható a gyermekeket vállaló családokból, hogy miért is fogy nemzetünk?!
A nagymiséken a jubiláló házaspárok, akiket többnyire elkísértek még élő szüleik, gyermekeik, rokonságuk, megköszönték a jó Istennek az évek kegyelmeit és kérték az előttük álló életükre az áldását.

Évek során szép szokás alakult ki, hogy az elsőáldozók Pünkösdvasárnap Tekijára zarándokolnak. Az idén is megszerveztük ezt a zarándoklatot, két autóbusszal mentünk, az idei 77 elsőáldozóval, Szungyi László atya, a családi hittancsoport vezetők, az iskolai hitoktató és a tisztelendő nővér kíséretében. Sokan a szülők és a hívek közül autókkal elkísérték a zarándoklókat.

Szoktuk mondani, hogy ez délután a temeriniek találkozója a tekijai templomnál. A hittanosok a templomban énekeltek, imádkoztak, majd László atya elmagyarázta a kegytemplom történetét, azután megmagyarázta értelmükhöz képest, mi is az a zarándoklat, a búcsú, a búcsújárás. Majd kint a szabadban a gyermekek csoportokban felolvasták Jézus egy-egy bibliai csodáját és a kiválogatott szereplőkkel, eljátszották a jeleneteket. Vizet merítettek a forrásnál, majd fölmentek Venacra, ahol jó hely van csoportos játékokra.

Mindenki nagyon jól érezte magát, a gyermekek vidáman futkároztak, jót játszottak. Olyan volt ez, mint egy igen tartalmas hittanóra a természetben. Gyorsan esteledett és sajnáltuk, hogy haza kell menni. Vidám énekek dúdolásával, érdekes történetek mesélésével töltöttük a hazafelé vezető utat.

V.M.G. nővér

Ft. Verebélyi Árpád atya (középen) május 24-ére meghívta a vidéki híveket is a doroszlói kegytemplom búcsújára, amit az idén ünnepelhettünk először vele úgy, mint a kegytemplom kinevezett őrével. Elmondta, azt szeretné, ha a Mária tisztelők hagyományos találkozója lenne Doroszlón május 24-e, a keresztények segítségének ünnepe. A Temeriniek szívesen elfogadták községük szülöttének meghívását és elzarándokoltak a kegytemplomba. Képünkön az együtt miséző lelkipásztorok Doroszlón.

V.M.G.

Hagyománnyá vált, hogy háromévenként a püspök atya bérmálni jön Temerinbe és a szentség vételére méltóképen felkészült VI., VII., VIII. osztályos fiúk és lányok megbérmálkoznak. Várhatóan legközelebb 2009-ben lesz a következő alkalom. Ezentúl a három éves ciklus hagyománya megváltozik, mert két év múlva csak a nyolcadikosok bérmálkozhatnak, ha kellő módon felkészülnek, s azt követően minden évben lesz bérmálás és csak a nyolcadikosok vehetik fel a szentséget, de a püspök atya továbbra is minden harmadik évben látogatja meg a plébániát. A két közte lévő esztendőkben egy arra felhatalmazott tekintélyes papot bíz meg a bérmálással.

Tájékoztatóul már most értesítjük közösségünket, hogy mindannyian, de főként a bérmálásra készülők és az érintett családok, miheztartás végett ezt időben tudomásul vegyék.

Őszre már a VII. osztályosok is iskolai hittanban részesülnek, majd azt követően 2009-ben mind a nyolc osztályban folyamatosan lesz hittan. A legközelebbi bérmálási csoport az általános iskola minden évében jól kidolgozott tantervek szerint sajátítja el a hitismereteket. Közismert, hogy csupán az iskolai hittan nem elegendő, elengedhetetlenül fontos még a rendszeres szentmise-látogatás, a szentségi élet, a közösség életében való tevékeny részvétel, a plébániai és a családi foglalkozás.

Mivel a bérmálási felkészüléshez két intenzív év szükséges, azért időben jelezzük, hogy a VII. osztályba indulók ősztől kezdve komolyan vegyék feladataikat, ha a VIII osztály végén bérmálkozni szeretnének.

Akad olyan felnőtt, aki katolikus családból származik, de valami oknál fogva nem részesült a keresztség szentségében. Akad olyan is, aki érdeklődik a hitünk iránt és szeretne megkeresztelkedni. Többen vannak, akiket kiskorukban valaki a keresztség szentségében részesített, de ők maguk nem jártak hittanra, templomlomba, nem járultak szentségekben. Az előző rendszer ateista világnézetének kényszerítő hatása már nem okolható azért, hogy valaki nincs megkeresztelve. Inkább hanyagolás, érdektelenség miatt marad valaki távol az egyháztól. Pótolni lehetséges.
Mivel az iskolában miden érdeklődő számára hitoktatás biztosítva van, ezért ezután már olyan keveset érő „gyorstalpaló kurzus” nem jöhet számításba. Nem lehet a gyerekkori hanyagságot úgy átugorni, hogy „minél rövidebb idő alatt” érje el valaki azt, amit mások rendes körülmények között évek során értek el.
Megtörténik, hogy némely hatodikos tanuló kijelenti, hogy nem jár ezután hittanra és szentmisére, hanem majd esküvő előtt „ripp-ropp” bepótolja az elmaradást. Ez így nem mehet. Ezért szükséges, hogy a szülők megértessék gyermekükkel, hogy a rendszeresség fontos és annak betartása nem is olyan nehéz. Mindent a maga idejében kell elvégezni.

Biztonságos közlekedésre buzdít az Elvándorlók és Útonlévők Lelkigondozása Pápai Tanácsa. Az Iránymutatás az útonlévők pasztorációjához címet viselő kiadványuk tízparancsolat formájában fogalmazza meg a közúti közlekedés normáit.
A dokumentum bemutatóján Renato Martino bíboros, a tanács elnöke elmondta, a világon évente 1,2 millió ember hal meg szabályok áthágása és hanyagság következtében, míg 50 millió a sebesültek száma. Ez nagy feladatot jelent nemcsak a társadalom, hanem az egyház számára is.
Az iránymutatás emellett foglalkozik a „modern rabszolgaság formáival” a prostitúcióval és az utcagyerekekkel, valamint a lakhellyel nem rendelkezők emberi jogainak és méltóságának védelmével is.

A sofőrök tízparancsolata:
1. Ne ölj!
2. Az út az emberekkel való kapcsolattartás eszköze legyen számodra, és ne halálos balesetek helyszíne!
3. Az előzékenység, a becsületesség és a megfontoltság segít az előre nem látható események kezelésében!
4. Légy nagylelkű, segítsd rászoruló felebarátaidat, különösen a közlekedési balesetek áldozatait!
5. Az autó ne az erő és a hatalom kifejezése, illetve bűnre vezető alkalom legyen számodra!
6. Győzd meg szeretettel a fiatalokat és idősebbeket, hogy ne vezessenek,
ha nincsenek megfelelő állapotban!
7. Támogasd a balesetek áldozatainak családját!
8. Alkalmas időben hozd össze a vétkes sofőröket áldozataikkal,
hogy átélhessék a megbocsátás felszabadító élményét!
9. Az utakon védd a sérülékenyebb résztvevőket!
10. Érezz felelősséget mások iránt!