A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk.
Te ragyogsz rajtunk keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged,
ahogyan neked a legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek.
Hadd hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával,
annak megragadó erejével, amit Érted cselekszünk,
szívünk Irántad érzett teljes szeretetének minden jelével.
Boldog Kalkuttai Teréz anya

A tavaszi életfakadás találóan szemlélteti, hogy a természet újraéledését nem lehet megakadályozni. Az állandóan erősödő tavaszi napsütést fékezni, a zöldellő füvet növekedésében megállítani, a szemet-gyönyörködtető, színpompás virágok nyílását meggátolni, a rügyező fák virágbaborulását megakadályozni, a vidáman csicsergő, daloló madarak énekét elhallgattatni nem lehet. Az idei tavaszon is az élet diadalmának lehetünk tanúi.
Az emberontó, károsító és pusztító szándékkal különböző módon vét az élet ellen, de vélt hatalmassága és ereje önámítónak bizonyul. Azt gondolja, hogy az élet forrását, az élet egyetlen Urát megsemmisítheti.
Az Istent lehet üldözőbe venni, de nem lehet eltörölni.
Krisztus és követői mindig is üldözésre számíthatnak. A gonosz erők olykor kegyetlen eszközökkel is harcoltak ellene, de a történelem ékesen bizonyítja, hogy lehet ellene harcolni – de nem lehet legyőzni.
Isten ügye ellen a múltban már sokan, erősek és hatalmasok próbálkoztak tenni, üldözték Krisztust és követőit, minden igyekezetükkel azon voltak, hogy megsemmisítsék az igaz hitet, de mindhiába. Az életet is megölték, de a vértanúk vére mindig az új élet kezdete lett.
Lehet őt gyűlölni – de nem lehet végleg megölni.
Az ember, aki tudatában van annak, hogy a túlerővel szemben nem lehet felvenni a harcot, úgy látszik Isten ügyével szemben hatalmasnak érzi magát és olykor nyíltan vagy burkoltan megsemmisítésére törekszik.
Lehet hatalmát semmibe venni – emiatt nem fog elgyengülni.
Isten létezése ellen szóltak már bölcsek és okosok, de sokan még életükben megszégyenültek. A színvak tagadhatja a Nap létezését, az attól még tovább sugározza fénylő és melegítő sugarait. Isten létezését lehet tagadni – de emiatt nem fog megsemmisülni.
A názáreti Jézust üldözték, elfogták, megalázták, kicsúfolták, kínozták, keresztre feszítették, megölték, de Isten feltámasztotta Őt.
Lehet őt sírba temetni – de bár sírjára követ hengerítettek, az Isten feltámadását nem lehet megakadályozni.
Az Isten maga az élet. Ő életet ad, éltet és újraéleszt. Azért mert Isten örök, az élete soha el nem múlik. Ebben az életben részesültünk és az élet teljességére meghívást kaptunk. Ez a mi Istenünk, az erős, hatalmas, halhatatlan, élő Isten, az egyetlen Úr! Neki hála és dicsőség mindörökké! Erről szól az örömteli és diadalmas húsvéti Alleluja!

Az evangélium két tanítványról számol be, akik futva igyekeznek a sírhoz, miután tudomást szereztek arról, hogy azt üresnek találták az asszonyok, akik vasárnap hajnalban meg akarták látogatni a helyet, ahová Jézust temették. Először a fiatalabb tanítvány érkezett a sírhoz, akit Jézus szeretett, ez János volt. Ő sokat tudott az igazi szeretet titkáról. Ehhez hozzátartozott Isten emberszeretete. Erről tudta, hogy ez nemcsak passzív jóakaratot jelent hozzánk emberekhez, hanem folytonos fáradozást is értünk az üdvösség útján. Az emberek egymás iránti szeretetét is az jellemzi legjobban, ha egymásért áldozatot is tudnak hozni, ha segítik egymást. Éppen ez a tanítvány érkezett először a sírhoz. Az üres sír látványa rögtön a hithez vezette őt. Aki igazán szeret, az többet lát és mélyebben lát, azt látja ami fontos és ami méltó a szeretetre. Az igazi valóság az több, mint amit meg tudunk tapintani, amit meg tudunk mérni, és amit hallunk.

János számára, aki oly sokat tudott a szeretetről, elegendő az üres sir látványa ahhoz, hogy eljusson a hithez. Azonnal eljut ahhoz a felismeréshez, amelyről a Szentírás minden lapja beszél. Isten úgy szerette az életet, hogy azt túláradó mértékben teremtette meg. Isten úgy szerette népét, hogy annak rosszasága ellenére hűséges maradt hozzá. Isten a szeretet és az élet Istene. Ő nem azért teremtette az embert és a világot, hogy azután kiszolgáltassa újra a halálnak. Ő nemcsak a választott néphez tartja meg tűzön-vízen keresztül hűségét, hogy azután a nép kiemelkedő tagját, Jézus Krisztust elárulja, magára hagyja. János látott és hitt: ha Isten valóban Isten, akkor itt meg kellett mutatkoznia, hogy ő élet és halál Ura. A tanítvány számára, aki megértett valamit a szeretetből, az üres sír nem bizonyítéka ugyan annak, hogy Jézus feltámadt, de támogatást nyújt ehhez a hithez. Igen, az élet megtartotta jogait a halállal szemben. Isten szeretete győzelmeskedik a hatalom és a gonoszság fölött. Jézus személyével kapcsolatban ez már igaznak bizonyult feltámadásával, számunkra pedig előkép. Ezt a feltámadást mi is remélhetjük.

A két tanítványról szóló elbeszélésnek, amely feltámadási hitünkhöz kapcsolódik, van egy sajátos egyedi vonása, amely megéri, hogy kiemeljük. A középkorban ez a beszámoló egy különleges húsvéti játék alapjaként szolgált. Ebben két ember futott a templomon keresztül Péter és János szerepében. Aki Jánost képviselte, az nyerte meg a versenyt. Ez a résztvevőkben mosolyt, vidámságot, sőt nevetést váltott ki, amely összhangban volt a húsvét hangulatával. A János evangéliumban azt olvassuk, hogy a tanítványokat öröm töltötte el, amikor látták az Urat. (Jn 20,20) Aki hisz Jézus húsvéti győzelmében, a világ gonoszságát és a halált is kinevetheti.

Annak is mély értelmű oka van, hogy János evangéliuma megjegyzi, ugyan János ért előbb a sírhoz, ő gyorsabban futott, azonban azután megvárja Péter megérkezését, és őt engedi be először a sírbarlangba. Ez nem mellékes megállapítás, hanem teljesen szándékos. Péter az apostoli kollégium feje, utódai az egyház és a hit egységét fogják szolgálni. Ennek a krisztusi közösségnek fontos feladata lesz. Az egyesek nem elszigetelten fognak eljutni a hithez, hanem a hitközösség egészében. Ennek a későbbiekben is az a feladata, hogy segítse az egyént hitének megvallásában. Mindenki rá van utalva az Egyházra, amit itt most Péter képvisel. János tehát nem olyan hitet akar, amelyet egyénileg szerez meg és egyéni elképzelése szerint, hanem keresi a kapcsolatot a többiekkel, az egészhez akar kapcsolódni. Hinni és látni, ez nem egyéni elszigetelt feladata mindenkinek, hanem összefüggésben van a közösség hívő tapasztalatával.

Kétségtelen, mindenkinek egyéni feladata a hit és a látás, felnőtt korban ennek képviseletét nem lehet rábízni másra. Mindenkinek az a feladata, hogy megtalálja hitének személyes formáját. Azonban senki nem kezdi a null ponton ennek a feladatnak a megoldását. Mindenki bizonyos értelemben a hit "áramlatában" áll, és a hit különböző kifejezési formái veszik körül. Ez az áramlat, ezek a kifejezési formák mindenki számára előfeltételt, megalapozást jelentenek. Mindenki a nagyobb egészből, az Egyházból él és mindenkinek személyes hitét a nagy egészen kell összhangba hoznia, ha szükséges, akkor annak megfelelően kell kiigazítania. Olyan merész eseményt, mint Jézus feltámadásának hitét nem lehet egyéni belátás szerint vallani. Ehhez mindenképpen közvetítőre van szükség. Ha valaki rátalált a húsvéti hitre, akkor ismét az egyházra, másokra van utalva. Így a húsvét ünnepe alkalmat ad nekünk arra, hogy amikor nagy örömmel ünnepeljük Jézus győzelmét a halál fölött, arra is figyeljünk, milyen nagy jelentősége van a hívő közösségnek az egyén hitére. A mai evangélium Jánosról szól, aki Jézus feltámadásának tanúja, azonban a Feltámadottban való hitét hozzákapcsolja az egész Egyházhoz, amelyet itt Péter képvisel. Ezek az összefüggések arra a kérdésre irányítják figyelmünket, hogy mennyire segítjük egymás számára Jézus feltámadásának hitét, a belőle táplálkozó örömet, reménységet. Ennek legnagyobb jelentősége a családban van. Hogyan éli meg a keresztény család Jézus feltámadásának igazságát? Ebben elsősorban az ünnepi szentmisén való részvételnek van a legnagyobb jelentősége, amelyre jó felkészülnie a család minden tagjának. Otthoni beszélgetésekkel, amelyekhez az evangéliumi beszámolók adják az indítást. A húsvét eseményének történeti igazsága mellett, jó a húsvéti örömről is beszélni. Jézus győzelmeskedett a halálon, és ez a mi győzelmünket is jelenti a mulandóság fölött.

Forrás: Magvető lista (2000)

Keresztelő Szent János nevezi így Jézust, jelezve, hogy a húsvéri bárány vérével fogja megmenteni életét azoknak, akik hisznek Benne és ebben az alakban látja Őt Szent János evangélista a Jelenések könyvében. Szimbolikus ábrázolása Krisztusnak a bárány képében az első évszázadokra vezethető vissza, amikor a húsvéti gyertya maradékából kerek táblácskán kiöntött viaszképet a pápa szentelte meg és a húsvét alkalmával osztotta ki. Ennek a Krisztus-szimbólumnak a szoborábrázolása a barokk korhoz kötődik.

Plébániatemplomunknak Zittl Róbert plébános 1887-ben, százhúsz évvel ezelőtt a templombelső felújításakor szerezte be a képen látható Krisztust jelképező bárányt. A bárány hátterében levő nap-motívum, a fény, Krisztus isteni természetére, a kereszt szenvedésére, a zászló feltámadására utal. A bárány a Jelenések hétpecsétes könyvén fekszik, ahol a szerző a bárányt Jézus előképének jelzi.

A szobrot a főoltáron a forgószekrényszerűen kialakított szentségházra helyezték. A második vatikáni zsinat után az új szentségházat, tabernákulumot a mellékoltár helyén építették be. A kis szobor a Helytörténeti Múzeumban tekinthető meg, amelyet a templomunk 200 éves jubileuma alkalmával Szarvas Sándor iparművészünk restaurált.

Juhász Gyula:

Húsvétra 

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülőpagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendőhúsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

A níceai zsinat előtt a zsidó vallás pészah ünnepe és a keresztények húsvéti szertartásai egybeestek. A zsidók ekkor emlékeznek az egyiptomi fogságból való szabadulásukra. A fáraó annyi időt sem hagyott a zsidó népnek, hogy a kovásszal megkelesszék kenyerüket, így maceszt, más néven pászkát vittek magukkal. Innen az elnevezés: Pészah. Több európai nyelv is őrzi ezt az emléket a húsvét elnevezésében. A vallási hagyományok mellett különféle rituális, illetve babonás népszokások ölelik körül az ünnepkört.

Nagycsütörtökön a templomok harangjai elhallgatnak. Úgy mondják, Rómába mennek, ott gyászolják Krisztust. Ilyenkor kereplőt használnak a liturgiákon. Az ország több tájegységén is ismert volt nagycsütörtökön a pilátusverés, -égetés. A templomban a gyerekek verték a padokat, a falu határában pedig Pilátust jelképező szalmabábut égettek el. Sok családban még ma is az a szokás, hogy ezen a napon valamilyen zöld növényből készült ételt esznek, a neve is a napnak - zöldcsütörtök.

Nagypéntekhez babonás félelmek fűződnek. Vidéken sokfelé tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem sütöttek kenyeret, mert az kővé vált volna, nem mostak ruhát, mert aki azt felvette volna, utána meghal, de még fonni sem fontak. Ezzel szemben nagypénteken a kút friss vizében mosakodni védelmet jelentett a betegségekkel szemben. A gazdaasszonyok a házkörül felsepertek, mert a bajt is kiseperték a piszokkal együtt. A lányok hosszú hajukból levágtak egy kicsit, hogy hosszabbra nőjön, az asszonyok az ágyneműt a kerítésre rakták, hogy az ártalmas szellemek eltűnjenek belőle. A fiatalemberek ezen a napon a templom előtt gyülekeztek, onnan indultak a határkerülésre. Kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről.

A húsvéti vigília liturgiája a víz- és tűzszenteléssel kezdődik. Az új tűz a feltámadó Krisztus, a remény szimbóluma. Ismét világosság gyúl. Bár Nyugat-Európában nem, nálunk közismert a feltámadási körmenet.

Húsvét vasárnapja a női munkákat tiltó nap volt, nem volt szabad seperni, főzni, mosni. Senki ne keressen összefüggést, de aznap az állatokat sem fogták be munkára. A negyvennapos böjt végén ünnepi asztalhoz szokás ülni, melynek része a füstölt sonka, a tojás, a torma, a túró és a kalács. Az ételeket sok helyen a pap a mai napig megáldja. Görög katolikus testvéreinknél mindenki sietett ezekkel a megszentelt ételekkel haza, mert a hagyomány szerint, aki utoljára marad, az még abban az esztendőben meghal. Az ilyenkor fogyasztott ételeknek szimbolikus jelentésük van. A tojás például az élet, az átváltozás, az újjászületés archaikus jelképe, mely a keresztényeknek Krisztus feltámadását is jelképezi. A húsvéti sonkát, vagy bárányt – mely a zsidóság Egyiptomból való menekülésére is utal, sokfelé úgy eszik, hogy nem törik benne el a csontot, sőt azt a ház kéményére helyezik, mely megvéd a villámcsapástól, máshol a tűzkárok elriasztására használják. A tormának, hagymának gonoszűző szerepe van, de a templomban megáldott sót például még az állatok takarmányába is belekeverték, hogy jobban fejlődjenek. Voltak olyan területei az országnak, ahol a megszentelt ételek morzsáit az állatoknak vitték, illetve a földeken szórták szét, hogy jobb legyen a termés.

Húsvéthétfő a locsolkodás napja. Már a XVII. századból maradt írásos emlékünk erről a népszokásról. A víz megtisztít, megújít. Régen a fiúk kútvízzel, vödörből öntötték le a lányokat, mára már a kölnivíz a szokás, főleg a városokban. Vannak, akik bibliai eredetet vélnek e szokásban felfedezni. Egy hagyomány szerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadását felfedező és ennek nagyon örvendező asszonyokat igyekeztek vízzel elcsendesíteni. Erdélyben a fiúk a lányok kapujára nyírfaágat tűznek, másnap pedig csapatostul kérnek bebocsáttatást, és kímélettelenül megöntözik vödörből a választottjukat. A lányok a locsolóknak piros vagy hímes tojást adnak ezután.

Manapság az üzleteket húsvétkor ellepik a csokinyuszik, sokan kapnak élő nyulat. Honnan származhat e szokás? Miért kerül a nyúl a tojás mellé? Ez valószínűleg egy félreértésen alapul. Egykor a német földesuraknak a nép húsvétkor köteles volt gyöngytyúkot adni tojással. Az állat neve németül Haselhuhn. Ezt lerövidítve gyakran nevezték Haslnek. A nyúl német neve viszont Hase. A kettő keveredéséből alakulhatott tehát ki a nyúl, amely tojások közt ül. Félreértés régen sok mindenből adódhatott. Amikor még nem tudták, hogy az állatok milyen rendszerbe sorolhatók, de a hústilalom a böjtben megvolt, a vadkacsát nyugodtan ették az emberek - hiszen az vízi állat, mint a hal. Halat pedig lehet és lehetett enni ugyebár...

Hitvilágunk ősi szimbólumai, népi hagyományunk számtalan emléke fűződik még ehhez az ünnephez. Megváltozott világunkban sok-sok szokás eltűnt, kihalt, feledésbe merült már. Kevéske még megmaradt, azokra vigyázzunk, hogy pár évtized múlva nehogy ezeket is már csak a kutatók feljegyzéseiből ismerhessük.

Érdemes néha megállni, ha csupán egy percre is. Mint a szomjas vándor a sivatagban, aki oázisra talált. Érdemes legalább vasárnaponként meghallgatni az igét, megszívlelni a tanítást. Az összetartozás öröme arra ösztönzött bennünket, fiatalokat, hogy a vasárnapi mise mellett találkozzunk még legalább egy alkalommal a héten, és hogy baráti körben beszélgessünk, elmélyüljünk a Szentírásban, hálát adjunk Urunknak.

2006 februárjában alakult az imacsoportunk. A tagok száma öt és tíz fő közt ingadozik.

Az imádkozás általában gitáros énekléssel indul. Ezt követi a hálaadás, amiben hangosan megköszönjük az Úrnak azokat a dolgokat, amiket adott, legyen az jó vagy rossz dolog. Mert megtanultuk, hogy a rossz dolgokat is megengedi az Úr, de csak azért, hogy azokból aztán valami nagyszerűt hozzon elő. A hálaadást időnként dicsőítéssé formáljuk, amit a Zsoltárok könyvéből vett részletekkel teszünk gazdagabbá, és ehhez saját szavainkkal gondolatokat fűzünk. Ezek után könyörgéseket fogalmazunk meg sok szép és nemes ügyért, valamint átadjuk gondjainkat-bajainkat a Mennyei Atyánknak, hogy megoldja azokat végtelen bölcsességével és irgalmával.

Én nagyon örülök, és végtelenül hálás vagyok az Istennek ezért az imacsoportért. Az üdvösség elnyerésének érdeke, és a Szentlélek egyesítő ereje köt össze bennünket. Egymást erősítjük létünkkel, hitünkkel és imáinkkal. Imaközösségünknek különlegessége, hogy mindannyian különböző korúak vagyunk, különböző az érdeklődési körünk, amin a barátságunk alapszik – a hitünk. Együtt érezzük Krisztus jelenlétét, a Szentlélek kegyelmét és az Atya szeretetét.

Hálát adok az Úrnak, hogy a Szentlélek összetartó ereje által heti több alkalommal is együtt lehetünk! Ha egy kicsit is, de megtapasztalhatjuk Isten országát ebben a közösségben. Magam sem tudom hogyan, de az elvetett mag valóban növekszik. Akár éjjel, akár nappal, és remélem jó termést hoz mire eljön az aratás ideje.

Egyházunk az idén emlékezik meg Szent Imre születésének 1000. évfordulójáról. Ennek kapcsán a doroszlói egyházközösség pasztorális tanácsának kérelmére msgr. Pénzes János megyéspüspök a doroszlói Szent Imre nevére felszentelt templomot a 2007-es évre búcsújáró kegyhellyé nyilvánította. Az ünnepséget szervező, koordináló bizottság ft. Verebélyi Ápád helybeli plébánossal az élen már több megbeszélést tartott, amelyeken a falu más társadalmi szervezeteinek képviselői is részt vettek. Az év folyamán három ízben rendeznek búcsú ünnepséget.

Az ifjúság részére – Vajdaság, de akár más vidékekről is – június 23-ára tervezik a zarándokolást Doroszlóra. A gyerekek zarándoklatára szeptember 29-én, a felnőttekére pedig a falu búcsúnapján, november 4-én kerül sor. A találkozókon az áhítat és a szentmise mellett különböző programok várják a zarándokokat. Az áhítat, és a szentmisén való részvétel mellett megismerkedhetnek Doroszló és a templom történetével, valamint Szent Imre életével.

Szent Imre herceg az első magyar királyi párnak, Istvánnak és Gizellának ötödik, legkisebb gyermeke. Tanítását a tudós és szentéletű Gellért vette át. A gondos és sokoldalú nevelés eredményeként Imre herceg már 24 éves korában szent és érett férfi volt. Az atyja már azzal foglalkozott, hogy átadja neki a helyét. S éppen akkor, amikor a földi koronát készült fejére tenni, a földi korona helyett mennyei babér szállott homlokára. Egy tragikusan végződő vadkanvadászat után - a vadkan ugyanis halálos sebet ejtett a trónra váró örökösön – vigalom helyett gyász költözött a királyi házba.

„Sacramentum caritatis” – „A szeretet szentsége” címmel március 13-án megjelent XVI. Benedek pápa apostoli buzdítása, mely saját megfogalmazása szerint „az egyetemes Egyház hitének kinyilvánítása”.

A szinódus utáni első apostoli buzdításának kinyilvánításai folyamatosságot alkotnak a II. Vatikáni Zsinattal, valamint VI. Pál és II. János Pál pápák tanításaival – hangsúlyozta a pápa, s egyben bejelentette, hogy a jövőben szándékában áll e fontos szöveggel kapcsolatban megnyilatkozni.

A buzdítás összefoglalja a 2005. októberi püspöki szinódus eredményeit. Rámutat a pápa első enciklikájával (Deus caritas est – Isten szeretet) való kapcsolatra.
Krisztus az Eucharisztiában jelenlevővé lesz a hívőkben, s ezáltal, ők Istennel egyesülnek – mondta Benedek pápa.

A pápa eddigi leghosszabb, 152 oldalas tanítólevelében az Eucharisztia teológiai kérdéseiről, a szentmise gyakorlatáról és az egyházi élet fontosságáról szól.

Február 22-ike a cserkészet világnapja, ezen a napon született Lord Robert Baden-Powell of Gilwell (Bi-Pi), a cserkészet megalapítója. Világszerte megünneplik ezt a napot a mozgalom tagjai.

Bi-Pi, aki katona volt, rájött arra, hogy a fiúkat példamutatással lehet a jóra nevelni, nem pedig fenyítéssel. A katonaságból visszatérve 1907 nyarán a La Manche-csatorna egyik kis szigetén, a Brownsean 24 fiúval tábort szervezett. Itt viselte először a nagykarimájú puha kalapot és a rövidnadrágot. A fiúk napközben a megfigyelést, csomózást, tűzrakást, a tőrrel elejtett állatok húsának elkészítését tanulták. Az elméleti oktatás az esti tábortűznél folyt. Ezen a táborozáson született meg a jelszó: „Be prepared!”, azaz: Légy résen! Ezt egy szalagra írták fel a liliom alá, ami a cserkészek nemzetközi jele lett. Ez a liliom a testi és lelki tisztaságra utal. A szalag aljára kötött csomó a napi jótettre figyelmeztetett.

Bi-Pi a táborból hazatérve leírta az ott szerzett tapasztalatait és 1908-ban kiadta Scouting for boys (Cserkészet fiúknak) címen. Nagy példányszámban elkelt a könyve és egyre többen érdeklődtek a cserkészet iránt. Ma mintegy 26 millió tagja van a mozgalomnak.

Az idén Topolyán emlékeztünk meg Bi-Pi születésének 150. és egyben a cserkészet megalakulásának a 100. évfordulójáról. Vajdaság egész területéről érkeztek a csapatok a plébánia előtti térre, majd ünnepi szentmise következett. Ezután filmvetítés volt. Az összejövetelt ebéddel folytattuk, utána pedig a mulatság következett. A temerini csapatokból 25-en voltunk jelen.

A cserkészek karácsonyi műsora

Már hagyománnyá vált, hogy a cserkészek alkalmi műsorral ajándékozzák meg szeretteiket, támogatóikat karácsony közeledtével. Így történt ez idén is.

Az adventi időszakban a különböző kézműves foglalkozások mellett a fiatalok lelkesen készültek az ünnepségre, hétről hétre gyakoroltak az őrsvezetőkkel. Voltak, akik szavalattal készültek, mások jeleneteket adtak elő, énekeltek vagy karácsony illetve az adventi időszak szimbolikájáról beszéltek.

Az ünnepséget 2006.december 23-án tartottuk a telepi imaházban. Szép számban jöttek el a szülők, nagyszülők, egy kicsit szűkösnek is bizonyult a hittanterem. A műsor után mézeskalács és tea mellett volt lehetőségünk beszélgetni

Az egyházközségünkben működő szeretetszolgálat nemrégiben a Nemzetközi Caritas pályázatán eszközöket nyert projektuma realizálásának finanszírozásához. A projektum lényege, hogy hálózatba fűzzék a község területén működő és hivatalosan bejegyzett civil szervezeteket, hogy azoknak tagjai együttesen vegyenek részt az emberbaráti megmozdulásokban. Távolabbi cél a volontőrök csoportjának bővítése, valamint az önkéntes munkának az erősítése. A hálózatba kapcsolt, fiatalokkal felfrissített, népes szervezetek eredményesebben vehetnek részt a községi és a szélesebb körű emberbaráti megmozdulásokban.

A projektum megálmodója és az események koordinátora a helyi Caritas, amely a többi civil szervezettel karöltve (Složne sestre Szőregről, Nőaktíva Járekról, Majčino krilo Staro Đurđevoról, Első Helyi Közösség Kézimunka Kedvelőinek Köre és a Vöröskereszt Temerinből) vesz részt egy-egy megmozdulásban. Az elképzelés szerint a község területén működő összes vallási felekezetet és civil szervezetet bevonják a munkába, minek során a feladatok végzésében jelentős szerep jut a Vöröskeresztnek.

Már találkoztak a Caritas, az egyházak, valamint a civil szervezetek képviselői és megbeszélték a konkrét feladatokat. Az elképzelések szerint a projektum keretében a július 31-éig terjedő időszakban négy együttes megmozdulás megszervezésére kerül sor. Március 15-étől április 10-éig szervezik meg a ruhanemű és lábbeli gyűjtését, valamint az összegyűjtött adományok elosztását. Április 10-e és május 10-e között ortopédiai segédeszközöket gyűjtenek, és osztanak szét a rászorultaknak. Május 10-e és június 10-e közötti egy hónapos időszakban tartják a kamenicai gyermekfalu, valamint a veterniki otthonban élő és fejlődésben visszamaradt gyermekek és fiatalok csoportjainak meglátogatását. Június 10-e és július 10-e közötti időszakban tanfelszerelést, tankönyveket, házi olvasmányokat gyűjtenek, és osztanak szét a rászoruló diákoknak.

A tervezett megmozdulások ideje alatt az emberbaráti civil szervezetek megismerkedhetnek egymás munkájával, céljaikkal, és azokkal a környezetekkel ahol tevékenykednek. A projektum befejezése után a Caritas elkészíti a lebonyolított akciók részletes elemzését. A projektum megvalósítása céljából létrehozott szorosabb együttműködést egy hosszú távú együttműködési megállapodás megkötésével a jövőben is folytatni szeretnék.

Február 11-én, a Lourdes-i jelenés emléknapján, a betegek világnapján körünkben találkoztak a több helységből az ide zarándoklók: Csantavér, Tornyos, Kevi, Topolya, Kishegyes, Szenttamás, Verbász, Zenta, Ada, Mohol, Péterréve, Óbecse, Bácsföldvár, Újvidék, Budiszava, Káty, Futak… hívő népe és még sok más helyről, amit nem is tudunk. Évről-évre mind többen és több felől érkeznek a Mária-tisztelők: busszal, kombival, személygépkocsikkal.

A járművekről leszállva, boldogan lépkedtek az emléktemplom felé, sokaknak első útja a szabadtéri barlanghoz vezet, hogy a Lourdes-i Boldogasszony szobra előtt megállva tárják ki örömüket, sírják el bánatukat, vigaszt várva a Boldogságos Szűz Anyától.

Vidékről lelkipásztorok is szívesen jönnek. Az idén az ünnepi szónok ft. Pásztor Árpád, telecskai plébános, Temerin szülötte volt. Boldogan állt földijei elé és buzdított mindenkit a helyes Mária tiszteletre, a betegeket a türelmesen viselt szenvedésre. Szent Erzsébet jubileumi évében őt állította a szenvedők és betegek elé példaképül.

Az ünnepi szentmisét, gyertyás körmenet követte, majd pedig a zarándoklókat a helyi hívek vendégszeretete várta: meleg tea és kalács mellett kellemesen eltársalognak, majd lelki békével a szívükben tértek otthonaikban a legközelebbi viszontlátás örömében.

Jó volt találkozni, szép volt együtt ünnepelni.

Tavaly karácsonyra Búcsúzik a kapitány címmel jelent meg Illés Sándor könyve válogatás tárcáiból, kis elbeszéléseiből. „Volna még mondanivalóm – idézi Fábián Gyula a könyv szerkesztője a könyv előszavában – hiszen az otthonról, a házról, az udvarról, a kertről nem mondtam el mindent, hát még a mamáról, apámról, nagyszüleimről, aztán a tájról, Bácskáról, a hazáról. Író-újságíró soha nem fejezi be mondanivalóját, de egyszer csak az élet, az erő, a napok félbetörik azt…” Az itt közölt novella is ebben a könyvben jelent meg. Mi temeriniek hisszük, hogy Sándor bátyánk íróasztal-fiókja rejt még számunkra kincseket, ezek feltárására kívánunk Sándor bátyánknak erőt, kitartást, lankadatlan életkedvet.

Tavaszi zsongás kezdetén mindig bekopognak hozzám gyermekkorom emlékei. Faluhelyen ilyenkor kaptak a tehetősebb parasztok gyermekei új cipőt vagy ruhát. Számolgattuk hát, hány nap van még a húsvétig. Az én szüleim rendszerint megbeszélték velem is, hogy mit hoz majd a nyuszi.

De nemcsak az új ruha vagy cipő miatt volt bennem az izgalom, hanem a locsolkodásra való készülődés miatt is. Be kell hozzá szerezni egy alkalmas üveget, aztán szagos vizet. Én a Bakos Terikét locsoltam meg a szagos vízzel elsőnek, a hajára csöpögtettem az üvegből. Piros tojást kaptam tőle. Ö maga festette és cifrázta. Ilyen alkalmakra együgyű kis rigmusokat is mondtunk, és azt is jó előre be kellett tanulnom.

Persze készülődött az ünnepre a ház is, az egész család. Takarítottak, meszeltek, söprögettek, apám kijavította a léckerítést, szemügyre vette a kertet, a határba is kiment, hogy megnézze, mennyire erősödött meg a búzavetés.

A lányos házaknál különösen nagy volt ilyenkor az izgalom, fogadni kellett a locsolkodó legényeket, akik egyike-másika nem üvegcséből öntözte megyszagos vízzel, hanem a kúthoz vonszolta és egy vödör vízzel öntötte le a leányt, aki sikongatva befutott a szobába vagy elrejtőzött az udvaron a boglyák, kazlak mögött. Hát ilyen szokás volt. Előkészítette nagyapa a húsvéti sonkát is, a nagymama tojást válogatott a feltámadási vacsorához, így vártuk az ünnepet. Az egyik nap apám szóba hozta, hogy egyes vidékeken húsvétra bárányt vágtak. Nagyapa még emlékezett a báránypecsenyék ízére, vásárokon mindig báránysültet vett magának, de a család sosem vágott bárányt. Az én falumban, Temerinben nem volt juhászat. A szomszédos szerb községekből azonban be is lehetett szerezni a bárányt, ha valakinek arra fájt a foga. De csereberélni is lehetett, egy bárányért két tömött libát kértek. Nem volt rossz üzlet.

Így történt meg aztán egyszer húsvét előtt, hogy a nagyapa szerzett egy édes kis barikát. „Jó lesz paprikásnak! – hunyorgatott hamisan. – Majd leöljük, elvágjuk a nyakát, és lehúzzuk a bundáját jó falat lesz. Mit szólsz hozzá, mama?” A nagymamámat csak mamának hívta. Az csak mosolygott a nagy és ritka lehetőség hallatára, aztán a hátsó udvarra terelte a bárányt, az én gondjaimra bízva a bégető állatot. Kedves jószág volt, mindjárt nevet is adtam neki: „Göndörke!” Nagyokat játszottunk az udvaron, bárhová mentem, futott utánam. Dörgölődött a lábamhoz, megnyalta a kezem, ha tehette. Nagyon megszerettem és borzongva gondoltam a közelgő ünnepre, ami véget vet majd az életnek. Elhatároztam, hogy nem engedem megölni.

Nagyhét elején kicsentem az asztalfiókból a nagykést! A kabátom alá rejtve a kamrába vittem és a krumpliszsák alá dugtam. Nehogy nagyapa megtalálja. Aztán biztonságos helyre vittem Göndörkét. A szalmakazal mögött elkerítettem egy kis helyet, oda hordtam neki az élelmet. És lesben állva vártam.

Nagycsütörtök volt. Őriztem a bárányt. Aztán új nap virradt, s csend támadt. A harangok se szóltak, elmentek Rómába. Bennem is egyre sűrűsödött a csend, különösen, amikor rájöttem, hogy a nagykés eltűnt a krumpliszsák alól, ahová dugtam.

Mint később kiderült, a nagymama megtalálta, és ő máshová rejtette. A szövetségesem volt a szüle. Ő is aggódott a barika életéért. Csak nem mert szólni a nagyapának.

De hol a nagyapa? Merre jár? Szombatra virradtunk. Riadtan futottam a hátsó udvarra, egyenesen a szalmakazal mögé, de a barika már nem volt a rejtekhelyén. Elakadt a lélegzetem a rémülettől. Csak nem találta meg a nagyapa az eldugott kést? Rohantam az istállóba. Aztán a fészer alá. Valami neszt hallottam a pelyvás felől. Csak nem?

Résnyire kinyitottam az ajtaját, hogy bekukkantsak. És akkor megláttam a nagyapát, egy szalmabálán ült, mellette a bárány: fejét a nagyapa térdére hajtva. Ö simogatta az állat bozontos fejét, miközben friss fűvel etetgette.

Halkan becsuktam az ajtót. Akkor szólaltak meg a Rómából visszatért harangok a templom tornyában.

Könnyes lett a szemem.

Nevem Dányi Norbert. Középfokú tanulmányaimat 2006 szeptember 8.-án kezdtem a szabadkai Paulinumban. Hogy is kezdődött az egész? Miután az általános iskolát befejeztem úgy gondoltam, hogy majd Újvidéken folytatom. Ám plébánosom, Ft. Szungyi László esperesatya ajánlotta, hogy a Szabadkai püspökségi-klasszikus gimnáziumban tanuljak tovább. Kis gondolkodási idő elteltével, el is fogadtam az ajánlatot. Amikor szeptember 8-án megérkeztem a kollégiumba, csak két személyt ismertem az iskolában. Legelőször is Zsúnyi Tibort, szintén Temerinből és Mészáros Oszkárt, akivel cserkészkedésünk hozott össze.

Számomra azonban ez nem volt elég, ezért ismerkedni kezdtem a többi szeminaristával, hiszen ha az embernek több barátja van, úgy sokkal könnyebb. Nem tudtam, hogy mi a házi rend, ezért hetekbe tellett mire mindent megtanultam, és az új környezetbe beilleszkedtem.

Mint érettségiző diák, kellemesen gondolok vissza az elmúlt négy évre, amelyet a Paulinumban eltöltöttem. Habár volt néhány pillanat, amikor megingtam abban, hogy képes leszek befejezni az iskolát. Ekkor a kápolnában egy kicsit elcsendesedve, mintha valaki újból és újból és újból megfogta volna a kezemet és visszavezetett a megoldatlan problémámhoz. Hiszem és tudom, hogy ez a valaki a Teremtő volt. Az első néhány hónap volt számomra a legnehezebb, hiszen a Horvát nyelvet alig értettem, új volt a környezet és huzamosabb ideig a szüleimtől és testvéreimtől távol lenni, bizony nem kis kihívást jelentett. Az a keresztény légkör ami körülvett, hamar vonzóvá tette számomra a kisszemináriumot. A négy év alatt valahogy meg is szerettem ezt az intézményt, amely életem részévé is vált. A közös kirándulások, a különböző kilencedek és ünnepek hozzájárultak ahhoz, hogy Szabadkát is megismerjem és megszeressem. Elöljáróim jó példája és jóakaratú szigorúsága csak segített abban, hogy a helyes úton maradjak. A félelmet, amelyet a képzelőerőm támasztott a Paulinummal szemben, hamarosan sikerült legyőzni és a napok, hónapok olyan gyorsasággal követték egymást, hogy még ma is szinte képtelen vagyok felfogni, hogy két hónap múlva itt az érettségi. Bízom benne, hogy négy év elegendő idő volt ahhoz, hogy képes legyek minél jobb eredménnyel lezárni életem e négy évét. A gimnázium után az Úr segítségével teológiára szeretnék iratkozni.

Egyházközségünkben, március első szombatján, immár hagyományosan, az idén is megszerveztük a fiatalok házasságra való felkészítését. Ezeken a találkozókon az egyház segíteni kívánja a fiatalokat, hogy életüknek erre a nagy, egész életre szóló eseményére alaposan felkészüljenek.

A találkozókon előadók voltak a helybeli lelkipásztor mellett, az Egészségügyi otthon részről dr. Faragó Andrea, és keresztény házasságban élő két pár: Csorba János és Ilona, valamint Hoffmann Árpád és Izabella akik tanúságot tettek saját házas életük tapasztalatai alapján, keresztény életszemléletükről és értékrendjükről.

Március 17-én, szombaton délután már fél egytől igen mozgalmas volt a telepi millenniumi emléktemplom környéke. A gyönyörű napsütéses időben a temerini fiatalok nagy szeretettel várták a templom előtti téren, az egyes községekből érkező Taizéi lelkiséget ápoló fiatalokat, velük tartott Richárd testvér is. Az odazarándoklók Belgrádtól, Szabadkáig több községet képviseltek.

A megjelent fiatalokat üdvözölték: ft. Szungyi László esperes atya, Richárd testvér, és a Taizé-i zarándoklatok temerini szervezője Elek Andzsela tanárnő. A találkozó első részét, a délutáni napfényben úszó, tágas új templom meghitt csendjében, imával, szentírási szövegek olvasásával és elmélkedéssel, taizé-i énekek és ifjúsági dalok gitáros kíséretével tették színesebbé, mélyítették el.

Richárd testvér elmélkedése után a fiatalok csoportmunkára oszoltak szét az erre a célra igen alkalmas templomkertben. A bibliai elmélkedés és kiscsoportos beszélgetés után, a csoportvezetők megbeszélés tartottak. A záró ima után pedig az agapé, közben kellemes társalgás, ismerkedés és a nyári taizé-i utazás megbeszélése következett. A több mint száz fiatal résztvevő felejthetetlen lelki élményekkel, sok szép elhatározással tért otthonaikba, abban a reményben, hogy valamennyien nyáron újból találkoznak.

Hívő közösségünk és az érdeklődők tájékoztatására közöljük, hogy a Pasztorális tanács az idei évre a következő munkálatokat irányozta elő: a templomfestés a templomépítés 200. évfordulóra – sajnos – nem valósult meg, az idén folytatódik és remélhetőleg be is fejeződik. A belső megvilágítás tökéletesítésére szakszerű tanácsokat várunk.

***

Az utóbbi időben a harangok működésével gondok voltak. Hol az egyik, hol a másik nem szólt. Akadtak készséges javítóink, akiknek köszönhetően mégis harangozhattunk. A harangok villamosításának korszerűsítése azonban már nagyon időszerű lett. Az idén remélhetőleg megoldódik ez a probléma és újra egyenletesen, pontosan, zengő hangon szólnak majd a harangjaink. Képünkön Pásztor István, Rózsa Mihály, és Németh József a toronyban a harangokat mozgató elektromos szerkezet javításán dolgoznak.

***

Május, a legszebb tavaszi hónap a Szűzanyának van szentelve.

* Május 6-án, a hónap első vasárnapján Anyák napja, megemlékezünk az anyai szeretetről. Templomainkban is köszöntjük az édesanyákat.

* Elsőáldozás május 13-án, a telepi emléktemplomban a reggel 7 órakor kezdődő szentmise keretében.

* Elsőáldozás május 20-án, a plébánia templomban a 10 órakor kezdődő szentmise keretében.

* Május 26-a, a telepi milleneumi emléktemplom alapkőszentelésének, és a szabadtéri Lourdes-i barlang szentelésének évfordulója. A helybeli Mária tisztelők a vidékről érkező zarándokokkal együtt este 7 órakor májusi áhitattal emlékeznek meg az évfordulóról.

* Május 27-én pünkösdvasárnap, délután az elsőáldozók Tekijai zarándoklata.

* Május 28-án pünkösdhétfő, Mária az Egyház Anyja ünnepe. A 10 órai szentmise keretében, a Miasszonyunk Világi Rendjének tagjai meg újítják felajánlásukat, és megemlékeznek rendjük alakulásának 10. évfordulójáról.

* Június 2-án, szombaton délután 4 órakor a Bárdos Lajos zenei hetek rendezvényeinek keretében a telepi emléktemplomban hangverseny helyi és vidéki kórusok részvételével.

* Június 3-án Szentháromság vasárnapja, elsőgyónási hálaadó ünnepség: reggel 7 órakor a telepi emléktemplomban, fél 9-kor a szent. Rozália plébánia templomban.

* Június 7-én Úrnapja, a körmenetet a rákövetkező vasárnap tartjuk meg.

* Június 10-én a fél 9-es szentmise a nyolcadikosok ballagási miséje.

* Június 10-én, vasárnap a fél 9-es szentmise után lesz az Úrnapi körmenet.

* Június 15-én Jézus Szent Szívének ünnepe, az ezt követő vasárnapokon a jubiláló házaspárok részesülnek áldásban.

* Június 17-én a 10 éves házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat hívjuk az ünnepi nagymisére családtagjaikkal együtt, a mise után áldásban részesülnek.

* Június 24-én a 25 éves házassági jubileumukat ünneplő házaspárokat szeretteikkel hívjuk és várjuk a 10 órai szentmisére, mise után áldásban részesülnek.

* Július 1-én az 50 éves házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat hívjuk nagy szeretettel a 10 órai szentmisére, mise után áldásban részesülnek.

* Július 19-én, csütörtökön az esti szentmise után közös keresztúti ájtatosság a Kálvárián.