Betlehemi Gyermek, béke prófétája, bátorítsd a párbeszéd
és a kiengesztelődés kezdeményezéseit.
Támogasd a béketörekvéseket, amelyek félénkek, de mégis telve
vannak reménységgel, s már a megvalósulás útjára léptek a világban
élő oly sok fivérünk és nővérünk békésebb jelenéért és jövőjéért
(II. János Pál)

Az idei karácsonyt még a szent Rozália templom 200 éves évfordulójának jegyében ünnepeljük. Elevenen élnek emlékeink az idei Illés napi rendezvényekre és a templombúcsúval kapcsolatos ünnepségsorozatra. Emlékezetes marad a két évszázados jubileum méltó megemlékezése. A könyv alakjában megjelent plébániatörténet gyökereink, múltunk ismeretét gazdagította. Összetartozásunk felemelő tudatában emlékeztünk közös múltunkra és keresztény hitünkből erőt merítve újabb reményekkel tekintünk a jövőbe. Ha a templom belső festésének munkálatai nem is fejeződhettek be teljesen, mégis örömmel tölt el bennünket az Úr házának és közös otthonunknak állandó szépülése. A Missziós napok élménye további lelki építkezésre, közösségépítésre ösztönöz bennünket. A Szent Erzsébet jubileumi év kiváló folytatásnak ígérkezik. Nemzetünk és a világ katolikusságával lelki közösségben valahányan nagy szentünk példájára az evangéliumi élet követésére kapunk ösztönzést, ami egyéni és közösségi életünket hathatós megújítását szolgálja.

800 éve született Sárospatakon Árpád-házi szent Erzsébet, a leghíresebb magyar asszony, a világ egyik leismertebb szentje. Idén a szent ünnepén, november 19-én, Budapesten ünnepélyesen megnyílt s egy esztendőn át tart a Szent Erzsébet jubileumi év.

Karácsony alkalmával idézzük fel a német környezetben élő magyar királylány rövid, alig 24 évet tartó életének utolsó szakaszát, amikor a halálos ágyán a körülötte lévőket arra kérte_ „Beszéljünk inkább a Gyermek Jézusról. hisz hamarosan itt a karácsony, amikor megszületett és jászolba fektették.” Jézus követésében alkalma volt megtapasztalni azt a kitaszítottságot, visszautasítást, ami az Üdvözítő születrésének körülményeire emlékeztet. Férje halála után az egyedül maradt özvegyet Wartburg várában a rokonság nem jó szemmel nézte. Erzsébet kénytelen volt egy szál ruhában, semmi nélkül leköltözni a vár alatti Eisenach nevű kis városkába gyermekeivel együtt. Mivel a városban senki sem merte befogadni őket, az első éjszaka egy ólban húzták meg magukat. Ő mégis másnap reggel hálát mondott Istennek a közeli ferences templomban. Egész életében arra törekedett, hogy a vagyontól, anyagiaktól teljesen függetlenítse magát és minden erejével önzetlen, áldozatos szeretettel a betegek és a szegények szolgálatára álljon. Az előttünk álló évben közelebbről megismerhetjük, hogy példáját, mely a karácsonyi titok megsejtéséhez segít bennünket, minél inkább követhessük.

László atya

Sajó Sándor:

Karácsonyi ének

(részlet)

Akkoron csillag gyúlt az égre

És rásugárzott a vidékre,

És Betlehem fölött megállván,

Egy rongyos istálló homályán

Tündöklött már a Glória:

Ott ingecskében, szép fehérben,

Feküdt a jászol szent ölében

Az Isten egyszülött Fia...

A hír bejárta a világot,

És jöttek bölcsek és királyok

És együgyűk és pásztorok:

Ott minden lélek egyetérzett

És sírt és álmélkodva nézett

És boldogan fohászkodott:

Örömöt hozván az embernek,

Dicsőség légyen az Istennek!

Nagy ünnepek hitet adó meleg fényét életünk végéig megőrizzük a szívünkben. Olykor-olykor még a harangok zúgása is felrémlik bennünk. Ilyenkor behunyjuk a szemünket, és visszagondolunk az ünnepre. Az otthonra, arra a régi házra, anyánk szavára, tenyerének simítására a fejünkön.

Így vagyok én a régi karácsonyokkal.

Már december elején megkezdtük a készülődést. Betlehemesek járták az utcákat, a közeledő ünnepet hirdetve. Alkonytájt bezörögtek a kapun, és megkérdezték: „Meghallgatják-e kendtek az angyali vigasságot?” A mama beinvitálta a vendégeket, jöjjenek csak, örömmel fogadjuk őket. Betódult erre a kis sereg: két angyal, két pásztor, meg az Öreg, aki kócból szakállat ragasztott az állára. Hozták a betlehemi faistállót, amelyben gyertya égett, és benne a jászol, a Jézuskával. Az első pásztor dicsértessékkel köszönt, az angyalok Glóriát kiáltottak.

A betlehemesek kolbászt, hurkát, pogácsát vagy aprópénzt kaptak. Nálunk, a szülőfalumban olykor három-négy csoport is járta az utcákat. De készült a család is a nagy ünnepre. Apám már egy héttel az ünnep előtt megvásárolta a fenyőfát a piacon. Lopva osont vele a mama a kamrába, és eldugta előlem, hogy csak akkor lássam, amikor feldíszítve áll az asztalon.

De én tudtam, hová rejtette és mindennap megnéztem, miközben számoltam a napokat. Nálunk akkoriban házilag készítettük a fenyőfa díszeit. Amikor már nagyobbacska voltam, én is segítettem: aranypapírba csomagoltam a diót, ezüstbe a kockacukrot, sokáig az helyettesítette nálunk a szaloncukrot. Előszedte a mama a múlt évi angyalhajat, apám lepkéket vágott ki aranypapírból. Így készülődtünk esténként a petróleumlámpa sápadt fényénél a fény és a szeretet ünnepére.

Az angyal, aki a fát hozta, a mama volt. Kiskoromban fehér asztalterítővel takarta le az arcát, hogy ne lássam, később már úgyis tudtam, hogy ő rázza meg a csengőt és jön be énekszóval a konyhából, hozva kezében a feldíszített kis fát. A gyertyát a család tagjai közösen gyújtották meg, miközben hangosan énekelték a mennyből az angyalt.

Az ünnep fénypontja az ajándékozás volt. A mama kezével a Jézuska a fenyőfa alá varázsolta az áhított játékot, de hozott sálat, kesztyűt, zoknit is, a nagyapának báránybőr sapkával kedveskedett a család. A mamának egyszer imakönyvet hozott a Jézuska, apámnak meg öngyújtót.

Karácsony táján mindig érzem azoknak a régi karácsonyfáknak átható fenyőillatát, felidézve magamban az ünnep fényét is, és az ajándékozás mindennél nagyobb örömét a szívemben.

Egyre többször eszembe jut az a régi karácsonyest, amikor az alvégi Bánó Icuka is részt vett az örömünkben.

Már égtek a gyertyák, énekeltünk is néhány strófát, amikor az udvaron felugatott a kutyánk. Valaki jött! Zörrent a kapu kilincse is. Összenéztünk. Ki jöhet ilyenkor, szentestén?

A mama rosszat sejtve sietett ki, majd hallottuk a hirtelen támadt csendben, hogy ketten is jönnek. Az egyik látogató gyermek lehetett, mert szapora volt a lépte. Behallatszott a konyhából a beszélgetésük. Furcsa kérésük volt.

Bánó Mari néni, az özvegy cselédasszony jött Icuka lányát vezetve. Hogy mit akartak? A mama mondta el helyettük, betuszkolva őket a szobába.

„Icuka nagyon sírt otthon, hogy ő még sosem látott angyalokat, amikor a fát hozzák, s hogy hozzájuk miért nem jön el karácsonykor a Jézuska? Látni szeretne ő is egyszer egy igazi karácsonyfát. Hát ezért vezette hozzánk a kislányt...”

Icuka tágra nyílt szemekkel nézte a gyertyákat. Erre én levettem egy szaloncukrot a fáról, és a kezébe nyomtam: az angyalok hozták! Mutattam is, hogyan jöttek be a fával a szobába. Mozgattam a karom, mintha szárnyam lenne. Utánozni kezdett. Röpködött a szobában, és sírt.

Azóta, ha a karácsonyra gondolok, Icukát látom, sovány két karját lengetve lebeg a szobában.

Azóta talán már ő is felért az angyalokhoz.

Illés Sándor

Atyánk talentumokkal halmozott el minket. Andrásnak abszolút hallása van, Annuska első pillantásával kiismeri a legkacifántosabb gyöngyfűzés mintát, s már el is készíti. De senki sem hagyja el üres kézzel, még kevésbé üres szívvel Teremtőnk műhelyét. A legnagyobb ajándék az Egyszülött Fiú. Karácsonykor emlékeztet eljövetelére, újszülött mivoltával közös gyöngeségünkre és Örömünkre és legnagyobb tehetségünkre. Arra, amire minden kisgyermek tanít, hogy mennyire vágyunk; s mennyire tudunk szeretni!

Czakó Gábor

November 18-án vette kezdetét, és egy év múlva Sárospatakon zárul a Szent Erzsébet-év, amely nem pusztán egy nyolcszáz éve született jeles magyar hitvallónak, hanem a világ egyik legismertebb szentjének állít emléket. Németországban nagy erőbedobással, változatos programokkal készülnek Magyarországi – ott Türingiai – Szent Erzsébet ünneplésére (és Rómában is jeles eseményre kerül sor). Így nem túlzás azt állítani, hogy itthon sem lesz mindegy, hogyan élünk a jubileum adta lehetőségekkel. Különösen annak tudatában, hogy a Délvidéken, Bácskában az újvidéki telepi templom, a szabadkai kórház kápolnája, valamint a Bánságban Erzsébetlak (Belo blato) és Ópáva (Opovo) temploma őrzi az Árpád-házi szent példáját, és emblematikus alakját.

Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben született Sárospatakon. Életszentsége szerte Európában ismertté tette, és tisztelete ma is világszerte él. Születésének 800. évfordulójára mi, magyarok az anyaországban és annak határain túl, a most kezdődő emlékévvel készülünk.

Főpásztoraink ebből az alkalomból körlevélben foglalták össze buzdításukat. Az alábbiakban ezt közöljük kivonatosan.

Szent Erzsébet az Árpád-házi szent királyok nemzetségének legsajátosabb és a világtörténelemben példaadó hagyományát, az életszentséget vitte tovább II. András királyunk leánya. Mindezt azzal az egyszerűséggel tette, amely a szentet Istenhez köti. Szent Erzsébet misztikus volt, a legtökéletesebbek közül való. Isten szeretetében élt, az evilági dolgok is Istent juttatták eszébe. Ahogy körülöttünk, úgy körülötte is kavargott a múlandóság, a családi viszályok, az ármánykodók, a hálátlanok, a földi boldogság, a királyi származás, a szülőföld, a vagyon, a hatalom – mind jött és ment, Erzsébet csak imádkozott és derűs maradt. Azon munkálkodott, hogy „vidámmá tegye az embereket". Az ő élő istenszeretetének sugárzása szelídítette meg rosszakaróit és ragyogta be férjéhez fűződő szerelmét, családját, szegényeit, egész életáldozatát.

Amikor korunk válságát vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy az nem egyszerűen pénzügyi vagy környezeti, hanem magának az embernek a válsága. Világszerte és hazánkban is fogyatkoznak a mély barátságok, egyre többen félnek házasságot kötni, gyermeket világra hozni és nevelni, mert megfogyatkozott az erősítő példa, a tapasztalat. Igen sokan áldozatul esnek a valótlanság káprázatának, miközben „való világnak" hiszik és mondják. Szükségünk van arra az egyszerűségre, amely Szent Erzsébetet a világhoz, Istenhez kötötte. A kereszténység úgy indult útjára, hogy Jézus Krisztusban felfedezték a teljes Igazságot.

A fiatal Erzsébet és Lajos őrgróf házasságot kötöttek. Szentségi házasságuk testi-lelki egység és a megszentelődés forrása lett. Olyannyira, hogy amikor Erzsébet a szeretet örömében odáig ment, hogy az éhínség idején a fejedelmi raktárakat is megnyitotta, férje, Lajos őrgróf azt felelte az áskálódó udvari előkelőségeknek: „Engedjétek jót tenni”.

Az isteni vonzás, a szentségi titok erejében Erzsébet férje iránti szerelme annyira kiteljesedett, hogy beleegyezett: kövesse lelkiismerete szavát, induljon az Úr életének és halálának szent helyeit védelmezni. Később a férje halálának a hírét ugyanezzel a hittel tudta elfogadni.

Az igazi szerelem, a házasság, a család „nagy titok" (Ef 5,32). Ugyanakkor bátorság is, melynek erejében két egymást szerető ember mer a családi életre vállalkozni, arra, hogy egy testté legyenek a házasságban: önátadóak, képesek Isten szeretetének befogadására és továbbadására. Az ilyen szeretet több egyszerű érzésnél, fellobbanásnál, ideiglenes kapcsolatnál, mert „nem szűnik meg soha” (1 Kor 13,8). Ismertető jegye a felbonthatatlanság.

Keljünk a család védelmére: a magunkéra és a környezetünkben lévőkére. Imádkozzunk a családok egységéért, a nagyszülők, a gyermekek és távolabbi rokonok boldog együttműködéséért. Lépjünk fel a családellenes személyiségromboló törekvésekkel szervben. Törekedjünk megélni a házasságon alapuló család misztériumát, hiszen a jó család olyan közösség, ahol az élet megtelik hűséggel, igazsággal, szépséggel és szeretettel, vagyis értelmessé válik.

A körlevél további részében a fiatalokat boldog házasságra bátorítják püspökeink. A zátonyra futott házasságok ne bátortalanítsák el őket! Az egyedülállókra tisztelettel tekintenek, és figyelmeztetnek, mindig lehetünk ajándék mások számára. Akiknek élete másképp alakult, mint szerették volna, éljék mindennapjaikat Isten irgalmas szeretetében bízva. A közélet felelőseit arra emlékeztetik, hogy közös felelősségünk mindent megtenni az életért és a családért.

Hagyományosan Krisztus Király vasárnapján tartjuk a termény-betakarítási hálaadó napot. A szentmiséken hálát adtunk az évi termésért. A nagymise ünnepi bevonulással kezdődött, a Kertbarátkör tagjai és a Boldog Gizella Kézimunka Szakkör tagjai zászlójuk alatt a legszebb terményeikkel a kezükben vonultak be. Felajánláskor körmenetben az oltárhoz hozták a kosarakba, és tálcákra rakott adományaikat. A szellemi munka gyümölcseként diplomáját az oltárhoz vitte Ádám Mária, okleveles hitoktató. Az idők emlékezetére című plébánia történetet, Góbor Béla, a könyv egyik szerzője vitte az oltárhoz.

Közösségünkben évek óta megünnepeljük Szent Imrének, a katolikus ifjúság védőszentjének napját. Az idén a helybeliek meghívták az újvidéki fiatalokat a vasárnapi fél 9-es szentmisére. Fiataljaink ugyanis gitárkísérettel szoktak énekelni ezen a szentmisén. Úgy gondolták összehozzák a két ének- és zenekart, hogy még szebben megünnepeljék védőszentjük napját. Már a hívek is megtanultak és megkedveltek sok ifjúsági éneket, így velük énekelnek a miséken. A lelkes fiatalok ének- és zenekara sokakat meghatott és ámulatba ejtett. A szentmise után a vendégek szerény agapéra voltak hivatalosak a hittanteremben, ahol barátkoztak és  társalogtak.

V. M. Gizella nővér

Nemrégen jelent meg a házasságkötés szertartásának új könyve. Szungyi László atya áttanulmányozta és nagyon megtetszett neki egy új rész a szertartáskönyvben. A fiatalokkal való beszélgetésében elmondta nekik hogy van egy újdonság a házasságra készülő fiatalok számára: a jegyesek megáldására külön szertartás lehetséges, aki igényli.

A keresztény fiatalok között eddig is szép hagyomány volt az eljegyzés, amely a két család számára nagy eseményt jelentett. Most viszont az egyház felkínálja, hogy ezt megünnepelhetik szertartás keretében és közös imádsággal az oltár előtt is. A szertartásban a fiatalok ünnepélyesen adják át egymásnak a gyűrűt. Csakhamar jelentkezett is az első pár, akik az oltár előtt kívánták eljegyezni egymást és kérni ehhez Isten áldását.

A szertartás záró könyörgésében nagyon szépen kifejeződik ez a gondolat: „Urunk, ezek a fiatalok kölcsönösen egymásra találtak, engedd kegyesen, hogy akik a házasság szentségének felvételére készülve kegyelmedet kérik, mennyei áldásoddal megerősödve a kölcsönös megbecsülésben gyarapodjanak és őszinte szeretettel szeressék egymást”.

Jó lenne, ha minél több fiatal megszívlelné ezeket a gondolatokat és így

készülnének életüknek erre a nagy eseményére.

V. M. Gizella nővér

November 18-án Szabadkán ünnepi szentmise volt a Teológiai-Katekétikai Intézet végzős hallgatói részvételével. A szentmise után került sor a diplomaosztásra. A négy évig tartó főiskolai szintű tanulmányok teológiai képzést nyújtanak a világi hívőknek, akik oklevelükkel tanárként iskolai és plébániai hitoktatásra jogosultak, de lelkipásztori kisegítőként is dolgozhatnak.

A most diplomáltak között volt Ádám Mária, aki egyházközségünkből volt a főiskola hallgatója. Vele beszélgettünk.

* Mikor határozta el, hogy hitoktató lesz és miért?

– Mindig élt bennem a gyerekek iránti szeretet. Valamikor óvónő szerettem volna lenni, de sajnos ez a vágyam nem teljesült. Bár foglalkoztam gyerekekkel a cserkészeten és a családi hitoktatáson keresztül. Így fogalmazódott meg bennem négy évvel ezelőtt, hogy beiratkozom a Teológiai-Katekétikai Intézetbe és megpróbálok oklevelet szerezni, ami meg is valósult.

* Hogyan folytak tanulmányai?

– Az intézetben hétvégeken, tehát szombaton és vasárnap vannak az előadások, amiket végighallgatunk, és utána vizsgázunk. Az órarendtől függően minden héten, vagy második héten fel kellett utazni Szabadkára, ahogyan a tanároknak a legjobban megfelelt.

* Milyen volt a tanár-diák viszony, mert ugye nem egy korosztályhoz tartoztak valamennyien?

– Bizony nagy volt a hallgatók között a korkülömbség. Voltak, akik húsz évesen, de voltak, akik hatvan évesen próbálkoztak elsajátítani a tananyagot. Éppen ezért az órák, a megbeszélések hétvégeken voltak, mert hétközben nagyon sokan dolgoztak. A hétvégi tanulás pedig még egy áldozatvállalás volt a hallgatók részéről. Mindez igen fáradságos volt és nagy bátorság is kellett ahhoz, hogy valaki az idősebb korosztályból felvállalja a tanulást és véghezvigye elhatározását. Már azért is mert félévenként 9-10 tantárgyunk volt, ennyiből kellett vizsgát tenni. Tanáraink nagyon korrektek és megértéssel voltak irántunk.

* Kitől kapott biztatást, támogatást a tanulmányok folyamán?

– A legtöbb támogatást a plébános atyától kaptam. Neki szóltam akkor is amikor megfogalmazódott bennem a gondolat és döntöttem arról, hogy hitoktató szeretnék lenni. Jelentkeztem a pályázatra, letettem a felvételit majd a plébános atya további támogatásával, biztatásával haladtam előre. Itt szeretnék köszönetet mondani a plébános atyának és Gizella nővérnek a tőlük kapott támogatásokért, továbbá édesanyámnak és kislányomnak, akik igyekeztek az itthoni terheket a vállamról levenni, hogy megkönnyítsék tanulásom, Nélkülük bizony, ezt nem tudtam volna véghezvinni. Köszönetet mondok mindazoknak, akik bármiben is támogattak, és értem imádkoztak.

* Megfelelőnek tartja-e a hitoktatás programját ahhoz, hogy a tanulók elméletileg elsajátítsák a katolikus hitet.

– Igen megfelelőnek. Mert valóban az iskolai hittan elméleti ismereteket nyújt. Hitünk gyakorlatának megismerése a plébániai hittanra tartozik, amikor a tanulók a szentségek vételére készülnek fel. Az iskolában nem is lehet minden hittannal kapcsolatos dolgot átadni, ezért szükséges a részvétel a szentmiséken és a plébániai hitoktatáson.

* Bár új diplomás, van már gyakorlata a hitoktatásban. Hogyan sikerül lekötnie tanítványainak a figyelmét?

– A hittan választott tantárgynak számít. A szülők választják ki a gyerekek első osztályba való beíratásakor, hogy hittant, vagy polgári nevelést választanak tantárgyként. Eddig sikerült jó kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel, bár nem mindig elegendő a közismert pedagógiai és didaktikai módszerek alkalmazása. Egy lelkület, egy tanúságtétel is kell ahhoz, hogy a hitoktató eleget tudjon tenni feladatának, a tanulók elvárásainak. Gyakran még a Szentlelket is segítségül hívom.

G.B.

Plébániatemplomunk nagy missziós keresztjének megáldásával vasárnap, 2006. augusztus 27-én vette kezdetét a 200 éves Szent Rozália templom jubileumi ünnepségsorozata. Ennek keretében Küldetésünk van – megújult erővel elnevezéssel lelki megújulásunkra egy hétig tartó missziós napokat tartottak a Magyarországról érkező, majd hazai rendtársukkal kiegészülve a verbita atyák és testvérek. A missziósok érkezésének öröméhez azonban üröm is vegyült, mert kiderült, hogy a többnemzetiségű (magyar, indiai, indonéz) missziósok csoportjából az indiai és indonéz verbiták nem kaptak beutazási vízumot. 

Dr. Németh László, az Isteni Ige Társasága – verbiták szerzetesrend magyarországi tartományfőnöke, aki a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia titkári tisztjét is betölti, a vasárnapi ünnepi nagymisén a szentbeszédben fájdalommal említette, hogy a missziós napok kezdete nem olyanra sikeredett, amilyennek elképzelték. Valamennyiünk nagy sajnálatára, a kilenc tagúra tervezett missziós különítménynek csak a harmada érkezhetett meg, a három indonéz és a három indiai missziós testvér, akik Magyarországon dolgoznak és megtanulták a magyar nyelvet, nem kaptak beutazási vízumot. Pedig nagy élmény lett volna számunkra, hogy többnemzetiségű városunkban az Ázsiából érkező missziósok (óh, a sorsnak mily kegyetlen fordulata, hogy ma már mi lettünk missziós terület) miként kívánnak tanúságot tenni arról, hogy Krisztust a katolikusok és az ortodoxok is vallják és követik. Nagy kár, hogy így történt, mert a missziós munka nem a meggyőződéses másvallásúaknak a hitüktől való eltérítésének kísérletét jelenti, hanem éppen ellenkezőleg azt, hogy erősítse hitükben mindazokat, akik azt igénylik, tartozzanak bármely keresztény egyházhoz.

A nehézségek ellenére a missziós napok programja a meghatározott beosztás szerint valósul meg. A missziós napok gerincét a szentmisék képezték, de bemutatásra került a távoli országok katolikusainak élete is. Lányi Béla SVD és Zabos Róbert SVD testvér, valamint Rostás Sándor SVD atya, akikhez csatlakozott Újvidékről Suhajda Lajos SVD atya, a kopogtatós evangelizáció során időseket és betegeket látogattak, majd találkoztak a gyerekekkel és a fiatalokkal, a férfiakkal és a kézimunkában örömüket lelő lányokkal és asszonyokkal. Az esti szentmisék után diavetítések és beszélgetések voltak a hitről, majd találkozás értelmiségiekkel, a kertbarátokkal, iparosokkal és vállalkozókkal. A missziósok elbeszélgettek a caritas csoporttal, az idősekkel és betegekkel, a pedagógusokkal, az énekcsoportok tagjaival, a Szent Mónika és a Szent József kör tagjaival. Az előadásokon, találkozókon szívesen látott vendég volt minden érdeklődő.

Befejezésként, az esti záró szentmisén missziós áldással búcsúztak tőlünk a nagyon kedves verbita atyák és testvérek. Felkerült az évszám is a missziós keresztre. Legutóbb 1987-ben jártak missziósok egyházközségünkben.

A jubileumi ünnepségek folytatásaként vasárnap, szeptember 3-án a 10 órai nagymise után szépszámú érdeklődő jelenléttében két tematikus kiállítás nyílt a helytörténeti múzeumban: a régi elsőáldozási képek és a liturgikus kellékek kiállítása. A kiállítás szervezői Ádám István és Ökrész Károly voltak.

Még aznap, 200 éves templomunk búcsújának előestéjén meghívott közéleti személyiségeknek, vidéki és helyi vendégek számára ünnepi, jubileumi műsor volt a templomban. A vendégek között ott voltak a pravoszláv egyház, a tartományi kormány, a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek képviselői, továbbá a községi önkormányzat, a helyi közösség vezetői és tanácsnokai, a helyi társadalmi és civil szervezetek, intézmények, belügyi szervek, vállalatok vezetői és képviselői. Tiszteletét tette a Magyar Köztársaság belgrádi nagykövetségének képviselője is. Többen táviratban köszöntötték és jókívánságaikkal halmozták el az ünneplő egyházközösséget.

Szungyi László esperesplébános meleg szavakkal köszönte meg a vendégeknek, hogy osztoznak a temerini katolikus közösség ünnepében, majd Ökrész Károly helytörténeti kutató ismertette a település, különösképpen a 200 éves római katolikus plébániatemplom történetét építésének kezdeteitől a befejezés előtt álló belső felújítási munkálatokig. A műsorban közreműködött a Juventus Ifjúsági Kamarakórus és más előadók.

Hétfőn, a templombúcsú napján, annak ellenére, hogy munkanap volt, a püspöki szentmisére gyorsan megtelt a tágas plébániatemplom. Eljöttek a temerini származású és az egyházmegyében, valamint a bánsági részeken szolgálatot teljesítő papok, számos tisztelendő nővér és nagyon sokan a Temerinből elszármazottak közül is. Dr. Pénzes János megyés püspök szentbeszédében a krisztusi szeretetről és kegyelemről beszélt. Elmondta, hogy a harmadik évezred kezdetén mindannyian érezzük: szükségünk van a szeretetre ahhoz, hogy normális életet tudjunk élni, és ne veszítsük szem elől az életcélunkat. A szentmise végén a plébános atya, majd a püspök atya is megköszönte azt a sok-sok önzetlen, segítőkész munkát, amelyet a hívek a katolikus közösségért végeztek. Ezt követően megkoszorúzták a templom kriptájában nyugvó, templomépítő Szécsen család tagjainak síremlékét. A mise résztvevői plébániatemplomunkat ábrázoló emlékképet, valamint egy múltunkról szóló összehajtható színes ismertetőt vihettek haza, a Kertbarátkör és az Iparostestület pedig szerény szeretetlakomára hívta az ünneplőket.

Este hat órakor is volt szentmise azoknak, akik elfoglaltságukból adódóan nem tudtak résztvenni a délelőtti ünnepi szentmisén. Azt követően egy nagyon szép, tartalmas és emlékezetes műsoros könyvbemutatót tartottak az ifjúsági otthonban. Bemutatásra kerül: Góbor Béla, Ökrész Károly és Szungyi László szerzők, Az idők emlékezetére című közös kötete. A mintegy 300 oldalas, színes képekkel gazdagon ilusztrált kiadvány iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy többen csak az utánnyomásból vásárolhattak.

G.B.

E kötet, amely a Szent Rozália – plébániatemplom felépítésének (1806) kétszázadik évfordulója alkalmából került az olvasó elé, a temerini római katolikus egyház(község) több évszázados történetét dokumentálja, a megtartó egyházét, amely mostoha időkben, zord körülmények között is biztos szellemi fogódzója volt a temerini híveknek, s melynek élete természetszerűen egybeforrt a falu életével. Az évszázadok során egy szoros kölcsönösség alakult ki a falu és az egyház között: hol a falubeliek éltették az egyházat, hol az egyház öntött lelket a falubeliekbe, nyújtott reményt és kitartást olyan időkben is, amikor reményről és bizakodásról nemigen lehetett szó. Igy kovácsolódott a kettő eggyé, a hit, a remény és a szeretet jegyében s lett belőle élő egyház, mely végigkísérte és végigkíséri ma is a temerini híveket a bölcsőtől a koporsóig.

A könyv megírását alapos kutatások előzték meg, s ennek köszönhetéen lett a három szerző - Góbor Béla, Ökrész Károly és Szungyi László - munkája adatgazdag, tény- és képanyagban bővelkedő egyház- és falutörténeti dokumentumkötet. Olyan munka, amely 1332-től napjainkig feltárja az egyház (és azzal egyben a falu) történetének hullámhegyeit és hullámvölgyeit, a pusztulás és az újjáépítés korszakát, de a szellemi és anyagi felvirágzás idejét is. E munka betekintést ad a mindenkori plébánosok tevékenységébe, de egyben a lelkes, odaadó hívek szorgalmát és önfeláldozását is dokumentálja, mint címében is hirdeti "az idők emlékezetére", azaz a későbbi korosztályok oktatására és épülésére.

Németh Ferenc

* * *

A kiadvány tájunk egyik legnagyobb sikerkönyvének számít. Megjelenése napjától akkora volt iránta az érdeklődés, hogy két nap alatt a teljes kiadás (400 példány) elkelt. Ezért utánnyomásra volt szűkség. Hála a Temerini Újság nyomdájának ez gyorsan meg is történt. Ennek köszönhetően a kötet még megvásárolható a plébánián és Mészáros Teréznél, kitől a vidéken és külföldön élő temeriniek postán is megrendelhetik.

A szerzők ezúton mondanak köszönetet a nagy érdeklődésért, az elismerő és dícsérő szavakért, amelyben a könyvbemutató napján és később is részesültek.

Az idén is, mint már előző években, a Cecília énekkar védőszentjük napján ünnepi szentmisével és lelkes énekükkel emlékeztek meg pártfogójukról. Azt követően az énekkar tagjai ünnepi vacsora keretében, meghitt társalgás, éneklés és dalolgatás közepett töltöttek együtt egy kellemes estét. A kép a vacsorán készült: Szungyi László atya, Rencsár Béla kántor és a Cecília énekkar tagjai.

VMG

Ft. Vondra Gyulára (1908–1966) emlékezünk

Az idén emlékeztünk meg ft. Vondra Gyula halálának 40. évfordulójáról, aki 20 kerek esztendeig szolgálta a temerini híveket.

Vondra Gyula 1933-ban fejezte be teológiai tanulmányait és ugyanabban az évben Szabadkán július 2-án szentelték pappá. Első szentmiséjét Belgrádban, a Krisztus Király templomban, 1933. július 9-én mutatta be. Élete jeligéjéül „Jöjjön el a Te országod” (Mát 6.10) idézetet választotta. 1934-ben káplánként Kishegyesen működött. Már akkor kitűnt az ifjúság körében végzett nevelő munkájával, ami meghatározó szerepet játszott további szolgálatai során. A kisebbségi sorsba jutott délvidéki magyarság fennmaradásának zálogát keresztény szellemben nevelt fiatal nemzetékekben látta. Ezt a tevékenységet az 1930-as években egyházmegyénkben megalakult, majd szervezetileg is megerősödött Keresztény Ifjak mozgalmában fejtette ki. Ez a szervezet hitbuzgalmi tevékenysége mellett, magyar szellemű közművelődési munkát végzett. Vondra Gyula szervezőképességének köszönve a mozgalomnak Kishegyesen mintegy 400 tagja volt, köztük felnőttek is.

A felsőbb egyházi hatóság 1936 nyarán Belgrádba helyezte a Krisztus Király plébániatemplomba. Még 1933-ban magyar tagozat nyílt a belgrádi tanítóképző intézetben. Vondra atya amint Belgrádba került, mindjárt érintkezésbe lépett a tanítóképzősökkel és felismerve a velük való munka rendkívüli fontosságát, a hitoktatás mellett 1936 decemberétől kiharcolja, hogy külön magyar istentiszteletet tarthasson részükre a plébániatemplomban. 1937-ben megszervezi és vezeti tanulói részére az internátust, ahol párhuzamosan a vallási neveléssel, tudatosítja a fiatalokban, hogy a kisebbségi sorsban élő magyarság felemelkedésében mily nagy szerep jut a tanítók új nemzedékére.

Az 1941-ben bekövetkezett katonai puccs és az ezt követő zavargások első napjaiban tanítványait hazaküldi, ő csak júniusban tér haza Újvidékre, amikor hazaszállítja a tanítóképző felszerelését és a növendékek holmijait.

1941 őszén, az Újvidéken megnyílt tanítóképző líceumban és intézetben hitoktató, és itt megalakítja az első ifjúsági egyesületet a Szent Imre Kongregációt. A fiatalokban tudatosítja, hogy a vallásnak mily erős nemzetfenntartó ereje van, és ebben nagy szerepe van a magyar szentek életútjának megismertetésében. A szentimrés gondolatot szimbolizálta a tanítóképző kápolnájának Szent Imrét ábrázoló oltárképe, amelyet 1942-ben Márton Lajos neves magyar festőművész festett meg. Ez ma, Vondra atyának köszönve, plébániatemplomunkat díszíti. Nem véletlen tehát, hogy a temerini cserkészek Szent Imre herceg nevét vették, és ennek a képnek kicsinyített mását tűzték csapatzászlajukra.

Ft. Vondra Gyula 1946-tól kezdve, ahogyan átvette a temerini plébánia vezetését egészen haláláig tovább végezte áldásos munkáját a fiatalok vallási, erkölcsi nevelésében, ami nem múlt el nyomtalanul az akkori nemzedék életében és ma is kisugárzik az utódok ragaszkodásában vallásukhoz, otthonukhoz, nemzetükhöz, magyarságukhoz.

Vondra Gyula temerini működése során nagyon sok tisztelőjére talált. A falu katolikus hívő népe jobb papot nem is kaphatott volna Gyula atyától. A vidéken végigsöprő háború megpróbáltatásait, az ínséget és a magyar családokat gyászba borító vérveszteséget csak egy rendkívüli képességű lelkipásztor bátorító szavai, és cselekedetei tudták elviselhetővé tenni. A katolikus szülők a hittanórákon túl is szívesen engedték szabad idejükben gyermekeiket plébániai kisegítő munkára, az énekkarba vagy a fiatalabbaknak az elsőáldozásra, bérmálkozásra való felkészítésére. A hatóságok szemére is vetették a falu papjának, hogy magához csalogatja a fiatalokat, így azok nem az ifjúsági szervezetben, hanem a plébánián fejtik ki tevékenységüket.

A közép- és idősebb korosztály emlékezetében még élnek a Vondra atyához kötődő emlékek. Ezek közül idézünk pár mondatot, úgy ahogyan a reá emlékezők elmondták azokon a beszélgetéseken, amelyeket halálának 40. évfordulóján a plébánia hittantermében tartottunk.

VARGA Erzsébet: Vondra atya nagyon sok mindenre megtanított bennünket, erkölcsös dolgokra és minden olyanra amivel az életben találkozunk, úgy a munkahelyen mint a családban. Amire ő tanított bennünket, az mind megmaradt bennem.

KIHUT ILONA: Vondra atya olyan sokat foglalkozott velünk, hogy emléke örökre megmaradt.

BERTALAN LÁSZLÓ: Ministrálója voltam Vondra atyának. Szerette, ha az idősebb fiúk nagy ceremóniával asszisztálnak az ünnepi szentmiséken.

LEPÁR BORBÁLA: Megjelenése mindannyiunkban tiszteletet ébresztett iránta. Nála nem volt beszélgetés, zaj a hittan órán. KOVÁCS FRANCISKA: Nekünk lányoknak a lelkünkre kötötte a szentségek tiszteletét.

BARÁTNÉ MÉSZÁROS ANNA: Abból a szerencsés korosztályból való vagyok, akiket a rabságból hazatérve oktatott. Olyan feladatokat adott, amiből nekünk is hasznunk származott

PÁSZTOR ISTVÁN: Amikor megszűnt az iskolai hittan, az irodájába hívatott bennünket és ott tartotta a hittanórákat

CSORBA MÁRIA: Belgrádi működése idején történt a város bombázása, tanítványait hazaküldte és sok embert megmentett, közöttük diplomatákat is.

MORVAI KATALIN: Nagyon jó hallása volt. Lement a kórusról, és úgy hallgatta az éneklést. Ha valaki falsul énekelt, feljött és figyelmeztette

GOMBÁR IRÉN: Az érettségizőkhöz nagyon kedves volt és segítőkész. Neki köszönhetem, hogy leérettségiztem.

MOISKO KATALIN: Nem múlt el nap, hogy ne találkoztunk volna vele. Amikor kijöttünk az iskolából, ő a templom előtt sétált – a zárdáig és vissza.

MÉSZÁROS TERÉZ: Amikor három évi raboskodás után visszajött, elébe mentünk a három órai vonathoz.

* * *

Vondra atya életéről könyvet kívánunk megjelentetni születésének századik évfordulójára. Ehhez továbbra is kérjük a kedves hívek támogatását.

ÖK – GB

* December 27-én, szerdán, Szent János apostol ünnepe, amikor János napi borszentelést tartunk a szentmise keretében. A Kertbarát Kör tagjai újbort hoznak a szentmisére, melyen a plébános atya megszenteli azt.
* Dec.31-én, vasárnap, Szilveszter napja, este 5 órára hálaadásra hívunk minden katolikust. Ezen a napon hálát adunk a jó Istennek az elmúlt évben kapott kegyelmekért, jótéteményeiért és egyben kérjük Isten áldását az előttünk álló új esztendőre.
* 2007. január 1-én, hétfőn újév napja. Hagyományosan a béke világnapja. Ezen a napon különösen imádkozunk a békéért. Egyénileg és közösségben is erre a szándékra állandóan imádkozunk, de főként minden csütörtökön az esti szentmise keretében.
* Január 6. vízkereszt ünnepe, a szentmisék után vízszentelés. A szenteltvízből otthonainkba viszünk és közös családi ima keretében, megszenteljük lakásunkat. Újabb hagyomány szerint ezen a napon minden évben a 10 órai szentmisét az elhunyt egyházközségi képviselőkért ajánljuk fel.
* Január 18-tól 25-éig ökumenikus világima-nyolcad keretében az egész világon a hivő emberek együtt imádkoznak a keresztények egységéért.
* Február 2-án, a megszentelt élet világnapja. Ezen a napon különösen imádkozunk azokért, akik a lelki hívatást választották: a szerzetesekért és a szerzetesnővérekért.
* Február 3-án, szent Balázs püspök ünnepe, Balázs-áldás a szentmise keretében. Hagyományosan ezen a napon kezdődik a Lourdes-i kilenced a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére, melyet a buzgó hívek régi szép szokás szerint házaknál imacsoportokban és a szentmisék előtt a templomban végeznek. Így készülnek a Lourdes-i jelenés ünnepére.
* Február 11-én, Lourdes-i Boldogasszony ünnepe. A betegek világnapja, a telepi milleneumi emléktemplom búcsúja. Délelőtt a 10 órai szentmisét a plébániatemplomban, a kilencedet végző hívek a Szűz Anya tiszteletére ajánlják fel. A szentmise keretében az idősek és a betegek a szentkenet szentségében is részesülhetnek (akik még eddig nem vették fel). 17 órakor búcsúi szentmise a telepi emléktemplomban. Mivel vidékünkön ez az egyetlen Lourdes-i Boldogasszonynak szentelt templom, vidékről is elzarándokolnak az ájtatos hívek.

* Február 21-én, HAMVAZÓSZERDA, kezdetét veszi a nagyböjti időszak. Nagyböjtben minden pénteken az esti szentmise előtt háromnegyed órával közös keresztúti ájtatosságot tartunk. A szentmise keretében nagyböjti szentbeszéd.
* Március 3-án, szombaton este 7 órakor kezdődik a jegyesképző a házasságra készülő fiatalok számára.
* Március 19-én, hétfőn, Szent József ünnepe, a keresztény családapák, iparosok és a dolgos kezű munkások védőszentjének napja.
* Április 1-én, Virágvasárnap, a katolikus fiatalok világnapja, előtte este fiataljaink imavirrasztással készülnek erre a napra.
* Április 5. nagycsütörtök, az esti szentmise az utolsó vacsora emlékére. Jézus szeretet parancsát és életpéldáját követve, a nagyböjti lemondásainkból, szeretet-adományok gyűjtését szervezünk a templomban a legrászorulóbbak részére.
* Április 6-án, nagypéntek. A Megváltó Jézusunk halálára emlékezünk. Keresztúti ájtatosság 15 órakor a kálvárián.
Április 8-án húsvét ünnepe.
* A Temerini Harangszó legközelebb Húsvétra jelenik meg, de az érdekelteknek már most jelezzük:
* Elsőáldozás Telepen május 13-án, a 7 órai szentmise keretében.
* Elsőáldozás a plébániatemplomban május 20-án a 10 órai nagymisén.