"Sok ember akart Isten lenni, de csak egy Isten akart ember lenni.
Az Isten emberré lett, számunkra megszólíthatóvá, megragadhatóvá, megtapasztalhatóvá.
Olyannyira, hogy embertársainkban is Vele találkozunk"

Örömteli szent Karácsonyt és Istentől megáldott, békés új évet kíván minden kedves Olvasónknak
a TEMERINI HARANGSZÓ szerkesztősége

Ismét elérkezett „szent karácsony ünnepe”. Ezzel a régi, szép, őseinktől örökölt kifejezéssel illetjük a sokak számára legkedvesebb ünnepet, amely azonban – legalábbis a látszat szerint - nem minden karácsonyt ünneplő ember részéről mondható szentnek. A megváltó Jézus születésének napja, mintha a történelem ismétlődése volna, minden évben az akkori betlehemi népszámlálás nyüzsgésében érkezik meg, s a lényeg, az ünnep „szent volta” mintha elveszne. Paul Roth a karácsony megmentéséért egy imát fogalmazott meg Jézushoz, mely valahogy úgy kezdődik:

A továbbiakban kérésének ad kifejezést, hogy: „…meg akarunk szabadulni végre a vásárlási és ajándékozási görcstől. Szent ünnepet akarunk ülni, amelyen nem az a mérték, hogy ki mennyit ad.”
Az általános elszegényedés, a pénztelenség gondbaejtő, nyomasztó és elkeserítő terhe alatt sem szabadulunk meg az ősrégi törekvéstől, mely szerint: „minden van mint karácsonykor!” De vajon a vásárlási, csomagolási, készületi láz, ajándékozási vágy igazán a karácsony lényegéről szól-e?
Az ünnep lényege, hogy Betlehemben az idők teljességében gyermekként jött közénk az élő Isten. Ez a nyomorúságos környezetben jászolban fekvő újszülött maga az Isten Fia, a második isteni személy, akiben lehajolt hozzánk az örök Atya, hogy emberi sorsunkat magára vállalva felemeljen és szeretetébe fogadjon bennünket. Szolidaritást vállalt a legszegényebb, legelhagyatottabb legkitaszítottabb és legnyomorultabb emberrel, mindannyiunk testvére lett. Benne ragyog az emberség tiszta képe. Az emberréválás útjára tanítja követőit. Karácsony titka hirdeti Isten szeretetét és az ember méltóságát. Aki hittel közelít karácsony titkához, az találkozik Istennel és az Emberrel.
A Szentírásban Péter apostol így buzdít: „Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.” ( 1 Pt 3,15)
Hogyan lesz szent a karácsony? Gyökössy Endre szerint: „Ha szentnek tartjuk Jézus Krisztust a szívünkben és ha készen állunk mindenkor számot adni mindenkinek, aki számadást kér tőlünk a bennünk élő reménységről.” Így szent lesz karácsony ünnepe, de nem csak a napja, néhány meghitt perce vagy órája, hanem egész életünk, sőt mi magunk is.
Szent karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak, közösségünk minden tagjának és minden jószándékú embernek!

Szungyi László, esperes-plébános

A Teremtő szeretetteljes, gyöngéd vonásai az Ószövetségben a pátriárkák kora után elhalványulnak a választott nép bűnei miatt, s fölerősödik a haragvó Isten, a bosszúálló Isten képe, aki hetedíziglen is megtorolja az atyák vétkeit. A prófétákat s egy-két nagyszerű alakot leszámítva – Dávid, Salamon – közte és az egyes emberek között roppant szakadék tátong. A Karácsonnyal döntő fordulat kezdődik a világtörténelemben. Karácsony titka a megtestesülés titka. A betlehemi jászol híd a szakadék fölött. Az Úr megtestesülésének misztériuma titkok sorozata. Az első az, hogy vállalja az életünket. Mégpedig az emberi sors legmélyebb bugyraiba ereszkedik alá: hajléktalannak születik, már csecsemő korában menekült lesz, falujában, Názáretben, bizonyára rosszízű pletykák keringenek körülötte Szent Józsefet és Szűz Édesanyját sem kímélve. Megküzd minden kísértéssel: megtartóztatja magát a négy legerősebb emberi vágytól: a testi szerelemtől, a sikertől, a hatalom akarásától és az életösztöntől. Nem alapít családot, hogy teljes egészében küldetésének szentelhesse magát. Csodáit gyakorta szinte ti­tokban végzi, s rendre olyan elesetteket gyógyít meg, akiktől még hálát sem kap: a tíz megtisztított leprás közül csak egy köszöni meg neki, hogy megmentette az életét. Ő az egyetlen a világtörténelemben, aki ellenállt a hatalom kísértésének. Leverhette volna Rómát, a Párthus királyságot, alapíthatott volna világbirodalmat, kenyérré változtathatta volna a sivatag köveit, s kábíthatta volna a népeket televíziós agymosodával; ám ő inkább azt mutatta meg, hogy a hatalom csak azt illeti, aki nem akar élni vele. Nem szólította az angyallégiókat sem a Getsemáni kertben, ahol Júdás Annás és Kajafas poroszlóinak a kezére adta, sem a Koponyák hegyén, ahol megfeszítették.

Az öngyilkosok rendszerint ostyába próbálják csomagolni pusztulásukat, Ő vállalta az elképzelhető legszörnyűbb megaláztatások és kínok sorozatát, melyben elszenvedte, majd legyőzte a halált.

A második titok a Te és az Én közti ellentét fölszámolása. Nem egyszerűen leckeként tanította az új parancsot, hanem sorsában megmutatta, hogy úgy szeret bennünket, mint önmagát. És ezt nem érdemeinkért teszi. Aki őt követi, annak lelkében a Te és az Én elkülönülése föloldódik. A Te és az Én kettősségének, ellentétének föloldása a Mi, mert ezután egyek vagyunk őbenne, társörökösök, miként Pál apostoltól tudjuk. A harmadik titok az új teremtés. Az evangéliumi, a Mi-ben élő ember az Isten Országának polgára. Az új ember távlata az örök élet. Ehhez képest, önértéke szerint mérlegeli a világi célokat, örömöket és javakat — a mindennapi kenyér mértéke szerint.

Az örök élet az új teremtésben nem a halál után kezdődik, mert az Atya nem „a holtak istene”, hanem most, rögtön ese­dékes. Azáltal, hogy az „Ige testté lön, és miköztünk lakozék”. "Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

A „most, rögtön” előttünk fekszik karácsonyi jászolban: Ö a csecsemő, akit ismernünk kellene, mert a világ kezdete előtt már volt, s aki a világ vége után is lesz, mert ő a múlt, a jelen és a jövő. Ö a Mi.

Czakó Gábor

Mindkét kifejezést Lukács evangéliumában találjuk Tőle tudjuk, mikor és hol hangzottak el ezek a szavak. „...Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség...”– hirdették az angyalok a betlehemi pásztoroknak, amikor Jézus megszületett (Lk 2.13-14). „...A mennyben békesség...”– hangzott a tanítványok seregének kiáltása Jeruzsálem kapui előtt, amikor az Úr utoljára ment a városba (Lk 19.37-38).

Angyalok és emberek, mint „Isten követei”

Azok a bizonyos pásztorok, akik ama nevezetes éjszakán a nyájuk mellett virrasztottak. bizonyosan a nép akkori megvetettjeihez tartoztak. ”a nyáj nyomorultjaihoz.” Hozzájuk jött el Isten angyala, hogy közölje velük a Megváltó születését. „Hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek!” (Lk 2,10-11). Hamarosan angyalok nagy serege csatlakozott hozzá, hogy Istent dicsérje olyan szavakkal, amelyeknek mélységes értelmét akkor még bizonyára nem fogták fel, csak éppen elmondták, amit Isten általuk az emberiségnek üzent (Zsoltár 103,20).

Az Úr Jézus utolsó jeruzsálemi bevonulásánál azonban Isten embereket használt fel, hogy népe előtt még egyszer tanúságot tegyenek: Krisztus a királyuk. Ugyanakkor „a mennyben békesség” kiáltással Isten – ahogy mindjárt látni fogjuk – pillantásukat valami magasztosabb dologra, az Úr mennyei dicsőségére irányította. Ekkor még a tanítványok sem érthették meg teljesen – akiket isteni indítás késztetett erre a kiáltásra – e szavak jelentését. A Szent Szellem a maga isteni szabadságában választja ki eszközeit. Felhasználhatja az embereket oly dolgok közlésére, amelyet még maguk sem értenek.

Isten terve és szándéka

Az angyalok éneke, amelyet a Lukács 2. fejezetében olvasunk, tömör rövidséggel azokat az áldásokat fejezi ki, amelyek az Úr Jézus eljövetele következtében erre a világra kiáradnak. Rövid körvonalazással utal arra, hogy Isten szerető célkitűzése megvalósul a világban. Ezzel kapcsolatban három jelentős szempont kerül előtérbe.

Először is kiemelik az angyalok Isten dicsőségét: egyszülött Fia emberré lett. Eljött az ideje, hogy az ”asszony magva” a kígyó fejére taposson. Isten elérkezettnek látta az időt, hogy megváltsa és kiengesztelje tulajdon dicsőségére az egész világmindenséget.

Másodszor az angyalok a földön megvalósuló békességről beszélnek. A bűn által előidézett gyűlölet és ellenségeskedés el fog tűnni. Mind ez ideig az emberek életének jellemzője az ellenségeskedés volt: egymás ellen, és Isten ellen.

A harmadik üzenet, amelyet az angyalok hoztak, dicséri Isten bölcsességét és szeretetét, amely Istent arra indítja, hogy szívből lehajoljon az emberekhez és megszabadítsa őket nyomorúságos helyzetükből Ezért lett Isten Fia emberré. Isten jó tetszése, amely az egyszülött Fiú iránt megnyilvánult, később kiterjedt azokra is, akik Öt követni fogják (Mt 3.17).

Ami azonban az angyalokat itt leginkább ámulatba ejt: az a tény. hogy ”megjelent testben”, mégpedig kicsiny gyermek alakjában, aki pólyába burkolva jászolban fekszik. Így kezdődik a második Ember története, a mennyből való emberé, és mi követhetjük életútját a Szentírás útmutatása alapján, s közben elgondolkodhatunk az Ige szaván: „Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége erősebb az emberek erejénél” (1 Kor 1,25).

Képzeljük csak még egyszer magunk elé azt az egyedülálló jelenetet, amely ott a betlehemi mezőkön játszódott le: Ő, aki a „minden teremtés kezdete”, akivel az új teremtés is kezdődik, úgy jelenik meg előttünk, mint anyjára utalt gyermek, akinek nem volt hely a vendégfogadóban.

Békesség a földön…

„Békét teremteni fegyverek nélkül!” – hangzott nemrég a jelszó, amely arra indított egy diákot, hogy a „háború és béke” témájával foglalkozó tanítási órán felhívja tanára figyelmét, mennyire hasztalan az efféle felhívás. Kain agyonütötte fivérét Ábelt, pedig akkor még nem is voltak fegyverek. A Szentírás tanúságot tesz róla, hogy a háború és viszálykodás okát az emberek szívében kell keresni. Nem a lefegyverkezés, nem is a nagyhatalmak közötti megegyezés szünteti meg a bűn eme következményét, hanem csakis az ember szívének a megújulása. Ezért mondja Ézsaiás próféta által Isten: „Nincs békességük a bűnösöknek!” (Ezs 48,22) De eljött Ő, akiről egykor azt írta Mikeás próféta: „Ő (az Úr) lesz a békesség!” (5.4). Népe a maga egészében elvetette, csak kevesen voltak hajlandók megnyitni a szívüket előtte. Akik vele szembesülnek, megoszlanak, ami kifejezésre jutott az Úr Jézus szavaiban is: „Azt gondoljátok azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Nem – mondom nektek –, hanem inkább meghasonlást” (Lk 12,51). A Földön eláradó békesség még nem következett be maradéktalanul, és az Úr itt békesség helyett az ítélet tüzéről beszél (Lk 12,49).

Ellentmondás lenne tehát az angyalok által hirdetett üzenetben? Semmiképpen. Az Úr Jézus ugyanis ugyanezzel kapcsolatban mindjárt a „keresztséget említi, amellyel neki meg kell kereszteltetnie”, és lelke mélyén tudja, hogy a golgotai kereszten fog szenvedni (Lk 12,50). Ott a kereszten magára vette a bűnös embernek kijáró ítéletet, hogy a benne hívőket megszabadítsa ettől. Milyen súlyos volt rajta ez az ítélet, amely ártatlan létére sújtotta! Egyik énekünkben így hangzik egy kérdés:

„Te drága Jézus, mi történt teveled,
hogy ily keményen sújt a zord ítélet,
a szörnyű vétket el mivel követted,
mi volt a tetted?”

Útja a keresztfán végződött, miután „békességet” hirdetve járta az országot (Csel 10,36). Ezért élhetnek ma is itt a földön olyan emberek, akiknek békességük van Istennel, és akiknek szívében van hely az Úr Jézus számára, még ha igaz is az, hogy az Ő dicsőségének befogadására túlságosan kicsiny az emberi szív. Akik elutasítják öt, azokat később majd ítélete sújtja. Isten uralmának ismertetőjegyei igazság, békesség és öröm: ezek azonban a maguk teljességében csak egy későbbi időpontban valósulnak majd meg.

Mint a golgotái kereszt gyümölcsei ezen a földön az ezeréves birodalomban teljesednek majd ki Jézus Krisztus királysága alatt. Akkor valósággá válik majd, hogy „...bizony, örömmel jöttök ki...”–-„békét adok, hogy az irányítson, és igazságot, hogy az parancsoljon – jöjjenek és lássák dicsőségemet!” (Ézs 55,12; 60,17; 66.18).

...a mennyben békesség

Mély benyomást kelt bennünk az a jelenet, amelyben Lukács leírja az Úrnak Jeruzsálembe való bevonulását. Az Olajfák hegyének lejtőjén az Úr Jézus hirtelen megállt és sírva fakadt a város felett, amely nem akarta Öt befogadni: „...hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a tyúk a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok!” (Lk 13,34). Később pedig azt mondja: „bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől” (Lk 19,42). Nem vád ez, hanem panasz, az Úr sebzett szívének panasza, mert szeretete nem találkozott viszontszeretettel. Utolsó tanúbizonyság-tétel a királyról, „aki az Úr nevében jön”, és akinek szava nem talált meghallgattatásra, jóllehet ezt az egész bevonulást eleve megjövendölte Zakariás próféta (vö. Zak 9,9). Véglegesen eltaszították maguktól és ezzel együtt azt a lehetőséget is. amelyet Isten felkínált, hogy népét békességgel töltse el.

Isten Fiának elvettetése azonban nem hiúsította meg Isten célkitűzését, sőt, még szélesebbre tárta az ajtót szándékának egy még nagyobb és mélységesebb beteljesítése előtt. „A mennyben békesség” - győzelmi kiáltás, még ha látszólag a Sátán aratott is győzelmet. Magába foglalja, hogy az Úr békességet szerzett az Ő vére által a kereszten, és azután győztesként tért vissza a mennybe, hogy ott elfoglalja helyét az Atya jobbján. De nem csak ezt jelenti. Kiűzi majd a Sátánt a mennyből (Jel 12,9), és ezáltal helyreállítja a békességet a mennyben (vö. még Ézs 24,21). A mennyben teremtett békességet követi majd a Földön létrejövő békesség.

Ő a mi békességünk (Efózus 2,14)

Láttuk, hogy a külső békesség mindmáig nem jött létre. Hiábavaló minden emberi fáradozás, amely Istentől függetlenül akarja ezt a békét megvalósítani. Mindez „antikrisztusi”. Ugyanakkor mégis megtaláljuk a Földön a békességet, mégpedig azok szívében, akik összeköttetésben vannak a mennyel:

”Mivel tehát megigazultunk a hit által, békességünk van Istennél a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Rom 5.1). Ez a lelkiismeret békessége.

A hit útján tanuljuk, éljük azután a szív békességét, azaz magának Istennek a békességét (Fil 4,7), amely elkísér bennünket életünk minden körülményei között, a bajokban is. Ez a békesség töltse be a szívünket egyre mélyebben!

W. R.

Beszélgetés Szungyi László esperes-plébánossal
a Szent Rozália plébániatemplom felépítésének 200. évfordulójának előkészületeiről.

Temerini Harangszó: Jövőre egy kerek évfordulót ünneplünk egyházközségünkben.

Szungyi László: Igen, a temerini Szent Rozália plébániatemplom felépítésének 200. évfordulóját

TH: Milyen fontossággal bír egy ilyen megemlékezés?

Sz. L.: Egy hívőközösség számára igen jelentős a kerek évforduló, jelen esetben a temerini katolikusok számára a felépített templom két évszázada. Végtelen hála tölti el szívünket Isten iránt, hogy e szent hajlék, Isten háza és mindannyiunk közös otthona annak idején megépült és két évszázad tanúja az ősök és a ma élők lelki közösségének, keresztény hithez való ragaszkodásának. Hálát adunk, hogy ma is áll, a hívek szeretete tartja fenn és – reményeink szerint – kívül és belül teljesen felújítva Isten dicsőségére szolgál, a ma élőket is egybegyűjti és az üdvösségre segíti.

TH: Mikor lesz a megemlékezés főünnepsége?

Sz. L.: A templomokkal kapcsolatos évfordulókat a búcsú napján szokás megünnepelni. Mi is szeptember 4-én, szent Rozália napjára tervezzük a főünnepséget.

TH: A templom jubileumának előkészületei kapcsán mik a tervek?

Sz. L.: Az utóbbi években a templom külső és belső felújítási munkálatai alkalmával már az emberek tudtára jut(ha)ott, de a hívő közösség számára az idei templombúcsú alkalmával is meghirdettük a jeles évfordulót, melyhez lelki- és külső, látványos előkészület illik.

TH: A lelki előkészület miből áll?

Sz.L.: A templom mindazoknak közös otthona, akik betérnek, ott Isten jelenlétében elcsendesülve lelki békéjüket keresik és meglelik, imádkoznak, Isten szavát hallgatják, szentmisén-, szent szertartásokon vesznek részt, szentségekhez járulnak, ünnepeket ülnek, örömteli és gyászmegemlékezéseket tartanak. A templom örök üdvösségünket szolgálja. Lelki életünk központja. Amint az épülete kövekből, téglákból áll, úgy élő kövekként épülnek a hívek egybe Krisztussal és egymással. Ezért a távolabbi előkészület abban áll, hogy hívő feladatunkat teljesítjük.

TH: Ez miből áll?

Sz.L.: A közösség egyénekből áll. Mindenki fontos, mindenkinek felelősége van a közösség életéért. Az élő közösség építése közös nagy feladatunk. Állandó törekvésünk kell hogy legyen. A közösség megújítását mindenkinek önmagában kell megkezdeni. Ha Krisztus él bennem, akkor Őt tudom megjeleníteni mások számára. Ha mindegyikünk meggyújtaná karácsony alkalmával a kis mécsesét, akkor nagy fényesség lehetne. És karácsony lehetne az év minden napja és egész életünk.

TH: Ez egy méltó lelki megünneplése lehetne az évfordulónak.

Sz.L.: Ez a megemlékezés legfőbb célja, mert mit használ a templom, ha a magukat katolikusoknak vallók nem figyelnek a harangszó hívó szavára, nem élik hitüket, úgy élnek mintha Isten nem létezne. Az egyén és a közösség lelki megújhódása rendkívül fontos.

TH: Ennek érdekében mit ajánl?

Sz.L.: Közösségünk lelki vezetőjeként ajánlom, hogy Krisztus kegyelme által az Ő segítségével közösségünk minden tagja tekintsen önmagába, végezzen jó szentgyónást, hozzon erős elhatározásokat annak érdekében, hogy ne csak névleges, hanem élő tagja legyen Isten temerini népének. Szeresse hitét, imádkozzon, szentelje meg az Úr napját, tudjon böjtölni, lemondásokat hozni, olvassa Szentírást, tegye a jót, élje a szeretet. Ez szükségszerűen éreztetné hatását családjainkon és közösségünkön, sőt a társadalomra is jó hatással lehetne.

TH: A lelki előkészület csúcspontja?

Sz.L.: A jövő évben búcsú előtt népmissziókat tervezünk, melyre missziós atyákat hívunk meg, akik majd a többnapos lelki megújhódást vezetik. A mai elhidegült, közömbös világunkban emberileg nem sok esélyt láthat valaki az ilyen rendezvény sikerében, de Isten segítségével minden lehetséges, Ezért kell mindannyiunknak kitartóan imádkozni, hogy az új évezred elején minél több temerinihez is eljusson az üdvösség örömhíre, megérintse szívüket és hívő életre buzduljonak.

TH: A külső előkészület már megkezdődött.

Sz.L.: Már évekkel ezelőtt megkezdtük a templom külső és belső felújítását. Szegény világunkban, amikor sokan nélkülöznek, nagy erőfeszítéséket tettünk annak érdekében, hogy az évfordulóra a két évszázados létesítmény új köntösben fogadjon bennünket. A tetőszerkezetet felújítottuk, új cserepek kerültek fel, a padlást kitakarítottuk, az elavult villanyhálózatot felújítottuk a villámhárító rendszerrel együtt. Réz esővízcsatornákat szereltünk fel és megújult a kórusfeljárat is. A templom falának nedves részeit levertük és tavaszra speciális habarccsal bevonjuk. A belső festés, a képek tartósítása és felújítása még tart.

TH: Mikor folytatódik a belső festés?

Sz.L.: Jövőre, május elseje után, amikor a falak kedvező hőmérséklettel bírnak, folytatódik a belső festés a szentéllyel és a hátramaradt részekkel. A főoltárt szeretnénk aranylemezekkel beborítani.

TH: A búcsúra befejeződnek a munkálatok?

Sz.L.: Reméljük a legjobbakat. Bízzunk a Jóistenben és a hívek adakozókedvében.

TH: A jelek szerint szívükön viselik a temerini katolikusok a templomunkat?

Sz.L.: Ezt mindenki saját maga válaszolhatja meg. Mi az irodai adatok alapján azt mondhatjuk, hogy az idei év folyamán eddig csupán 389 család mozdult meg az ügyért úgy, hogy pénztárcájához nyúlt. Ha belegondolunk, hogy községünkben több mint 8000 megkeresztelt katolikus lehet, de külföldön is többszáz temerini él, akkor látszik, hogy százalékban mennyit jelent a fenti adat. A nagy többség teljesen érdektelennek mutatkozik.

TH: Ez nem elkeserítő?

Sz.L.: Mindenesetre elgondolkodtató, mert a jólismert szegénység, munkanélküliség, nélkülözés mellett, amire akarjuk van pénz, sőt olykor hiábavalóságokra is nem kis összegeket tudnak egyesek költeni.. Adósságokkal is megvalósíthatjuk a tervünket, de a templomépítésnél már tapasztaltam, hogy kit érdekel az adósság, fő hogy megvalósult! Az isteni Gondviselésben bízom és a jószándékú katolikus hívekben. Ezért kérném nagyon szépen, hogy a terhet viseljük közösen. Aki szereti a templomát, mutassa is meg azt, adja jelét is, mozduljon meg. Az igazi szeretet tud a zsebbe is nyúlni a pénztárca után. Persze, aki teheti. Lehetetlenséget nem kívánhatok, de egy kicsit több érdeklődésre számítok. Sok jel utal arra, hogy össze tudhatnánk mi még fogni!

TH: A főünnepség miből áll majd?

Sz.L.: A búcsúi szentmise kétségtelenül a legfőbb pontja a külső ünneplésnek. Erre tervezzük a helyi főpásztor mellett a kalocsai érseket is meghívni. Előző napokban lehetne hangversenyeket, művelődési előadásokat, kiállításokat rendezni. Emléktárgyakat is készítünk: a templomot ábrázoló tányérokat, pólókat, kulcstartókat, képeslapokat. Megjelenik a plébánia története könyv alakjában. Egy népünnepély megrendezése is tervben van. Ellátogathatnánk az olaszországi Palermóba, szent Rozália, templomunk védőszentjének sírjához. További ötleteket várunk.

TH: Mit jelent mindez az Ön számára?

Sz.L.: Nagy felelősség, és édes gond számomra mindaz a feladat amely rám hárul. Végtelen hála Isten iránt, hogy a templom 200. évfordulójának előkészületeit a temerini hivőközösségben megélhetem és köszönet az embereknek, akik eltűrnek, elviselnek, elfogadnak, mindenkinek aki támogat és segít szolgálatomban.

Jövőre ünnepeljük plébániatemplomunk felépítésének 200. évfordulóját. Ez a jubileum nem csak az egyház, a hívek ünnepe lesz, hanem a temerini összmagyarságé, hiszen önazonosságunk megőrzését a két vérzivataros évszázadban népünknek a valláshoz való ragaszkodása biztosította.

Méltóképpen kell visszaemlékezni, hogy erőt merítsünk a múltból a korunkban uralkodó veszélyek kivédésére, és utat mutassunk az utánunk jövő nemzedékeknek, kövessék elődeink szívós ragaszkodását vallásunkhoz, magyarságukhoz.

A kétszáz év alatt megtett út felelevenítése számadásra ösztönöz bennünket, ezt szolgálja a plébánia történetének újbóli feldolgozása, és könyv alakban való megjelentetése, amelynek kéziratán már dolgoznak a társszerzők. Ez bővített kiadása lesz az 1993-ban megjelent könyvnek.

Törekvésünk arra irányul, hogy a ma emberének vizuálisan is közelebb hozzuk a múltat, ezért a Helytörténeti Múzeumba 2001-ben, az egyház és a hívek részéről bevitt anyag további gyarapításával egy olyan közgyűjteményt kívánunk létre hozni, amely sokoldalúan fogja bemutatni egyházunk történetét napjainkig és a népi vallásosság tárgyi emlékeit.

Kép: Vallásos tárgyi emlékek a Helytörténeti Múzeumban

Egy ilyen gyűjteménynek állandó kiállítás keretében történő bemutatására jelenleg megfelelő helyiség hiányában nincsenek meg a feltételek, ezért a jubileumi templombúcsút megelőző hetekben többnapos kiállítást lehet csak rendezni.

Mivel és hogyan lehet gazdagítani a gyűjteményt? A régi, ma már használaton kívüli templomi kellékeket – mint a miseruhák, szobrok, keresztek, gyertyatartók, kelyhek, oltárterítők, lobogók stb. – a plébánián és részben a helytörténeti múzeumban őrzik, de lehetséges, hogy elkerültek egyes tárgyak kívülálló egyénekhez is a II. vatikáni zsinat után. Ez utóbbiak kivételével nincs semmi akadálya ezeknek a kellékeknek a kiállítására.

A népi vallásosság tárgyi emlékeinek összegyűjtésekor számítani lehet arra, hogy egyesek átadják a birtokukban levő tárgyakat, de akiknek ez nincs szándékukban, azok felajánlhatják azokat csak a kiállítás idejére. Itt számításba jönnek régi ima- és énekeskönyvek, szobrok, szenteltvíztartók, zarándoklattal látogatott búcsújáróhelyekről való kegytárgyak, kegyképek, emléktárgyak, kegykép- és szobormásolatok, ezeken a helyeken készült fényképek, azután elsőáldozási emléklapok, és minden olyan vallásos tárgy, amelyeket megőriztek a családok.

A kiállításon gazdag képanyagot szándékozunk bemutatni, melyeknek javát a plébániatörténetben található képek teszik ki, de a hívek részéről felajánlott képekből is válogatni fogunk. A behozott anyagot átfényképezzük és az eredetit visszaadjuk. Számítunk a hívek önzetlen segítségére, és várjuk a felajánlásokat. Kérjük, hogy ezt a kiállítás egyik szervezőjénél, a Helytörténeti Múzeum vezetőjénél Ökrész Károlynál tegyék meg személyesen, vagy érdeklődjenek a 842-943 telefonszámon. Az átadott tárgyakat a Helytörténeti Múzeumban helyezzük el és őrizzük meg.

Számítunk mindenkire akinek szívügye, hogy a különböző rendezvények sorában ez a kezdeményezésünk sikeres legyen.

Minden jóérzésű ember a szörnyű hír hallatára megborzadva, és ámulva vette tudomásul Roger testvér, a Taizé közösség megalapítójának halálhírét. Sokan vettek már részt az általa megszervezett ifjúsági találkozókon a franciaországi Taizében! Temerinben a fiatalok, akár jártak, vagy csak a Taizé lelkiséget ápolják, elképedve a hír hallatán, csakis az egységbe forró imában látták a gonoszság, a rossz elleni harcban a kiutat, ezért lelkipásztoruk ajánlására, egymást SMS-ben értesítve, temetésének időpontjában összejöttek és egy óra szentségimádást tartottak lelkiüdvéért. Együtt imádkoztak, énekeltek. A rákövetkező szombaton ifjúsági szentmise keretében is reá emlékeztek. A szentmisét érte és a világ békéjéért ajánlották fel.

Roger Shutz, a taizéi közösség alapítójának tragikus halála sokak számára csak egy sajtóban szereplő szenzáció, a mindennap ránk zúduló rémhírek egyike. És az emberek annyi borzalomról hallanak, hogy eggyel több vagy kevesebb már nem is számít. Akik viszont ismerték és szerették őt, azok valószinű ugyanazt az elkeseredettséget és veszteséget érzik, mint mi, temerini fiatalok, akiknek alkalmunk volt többször is eljutnunk Taizébe, s megismerni Roger testvért. Érthetetlen halála miatti szomorúságunk ellenére mindannyiunkban élénken és felejthetetlenül ott van a derűs, jóságtól sugárzó arca, szelíd mosolya, és még inkább mély hitből fakadó életének tanúsága. Úgy emlékezünk rá, mint a megbékélés emberére, a vígasztalás szolgálójára és a hitbizonyosság szelíd, de erős példájára.

Roger Louis Shutz-Marsauche 1915. május 12-én született Waadt svájci kanton Provence nevű helységében. Édesanyja burgundiai francia volt, apja svájci református lelkész. Shutz Franciaországban telepedett le. Burgundiában egy faluban, Taizében megvásárolt egy öreg házat, ahol 1940-42 között politikai menekülteket bújtatott, támogatta a szegényeket, a háború elnyomottjait. A Gestapo menekülésre kényszerítette, két év múlva, 1944-ben azonban visszatért Taizébe, s vele tartott az a három testvér is, akikkel időközben találkozott. 1949-ben már heten voltak akik elkötelezték magukat a monasztikus élet mellett: örök fogadalmat tettek a cölibátusra, az anyagi és lelki közösségre, valamint a teljes egyszerűségre. Kitűzött céljuk az európai nemzetek és a keresztény egyházak kiengesztelődése volt. Az első testvérek protestánsok voltak, de a párizsi érsek engedélyével 1969 óta élnek katolikus testvérek is Taizében. Ma a közösség közel 100 testvért számlál, katolikus és különböző protestáns felekezetűeket egyaránt, mintegy 25 nemzetből. A testvérek saját munkájukkal tartják fenn magukat. Maguk részére nem fogadnak el adományt, saját örökségükről is lemondanak és a szerzetesi életformát a felebaráti tevékeny szeretettel kapcsolják össze, gondoskodván a világszerte szükséget szenvedőkről.

Ez a testvéri közösség hatalmas, vonzó mozgalommá vált. 1986 októberében II. János Pál pápa is meglátogatta Taizét. Évente pedig mintegy kétszázezer fiatal zarándokol a burgundiai dombok között meghúzódó faluba, hogy az imádság celláiban, a közös imák és éneklés során feltöltekezzenek a szeretetszolgálatra. Taizé nem szervez mozgalmat a közösség köré, hanem arra hív bennünket, hogy a béke és kiengesztelődés követei legyünk városunkban, falunkban, egyházközségünkben. Roger testvér lelki nagyságát példázza, hogy a társadalmi igazságtalanságról és ökumenizmusról éppoly komolyan és világosan tudott beszélni, mint Istenről. Egy éve ott voltunk a decemberi lisszaboni európai ifjúsági találkozón, ahol arra figyelmeztette az egységesülő Európát, ne csak saját magával foglalkozzék. Csak akkor marad hűséges önmagához, ha minden világrész gondjával foglalkozik, és szolidáris lesz a szegény népekkel.

Shutz testvér az utóbbi időben tolószékbe kényszerült. Nyilvánosan keveset mutatkozott, szava igen elhalkult, mondanivalója azonban még volt. Illetve lett volna... Mint ismeretes Roger testvér augusztus 16-án este, a közös imádság órájában belehalt abba az erőszakos késelésbe, amit egy feltehetőleg pszichikai zavarodottságban szenvedő nő 2500 imádkozó jelenlétében követett el ellene. Olyan ember ellen aki nem ártott, és nem állt útjába senkinek, aki egész életében csak adott és alkotott, aki őszinte, tiszta szívvel kereste Krisztus akaratát, és akinek szavára II. János Pálhoz hasonló keresztény fiatalok százai, ezrei mozdultak meg.

Az ima, a csönd, a magány, a szerzetesi élet embere volt, ugyanakkor szívét és a taizéi közösséget az egész világ ifjúsága számára megnyitotta, és mi fiatalok, mély bizalommal tekintettünk rá. Nem szeretett a templomokban túl sokat beszélni. Szelíd ember volt. Senkit nem akart letéríteni a maga útjáról. Legfeljebb azon fáradozott, arra adott példát, hogy legyünk figyelmesek és szolidárisak. Tudta, hogy hit nélkül mennyivel nehezebb kitartani a jóban. Ezért nem lehet elpusztítani a szeretetnek és a keresztények egységéért való imádságnak azt a művét amelyet ő létrehozott, mert a keresztények egysége iránti vágy magából a hitből fakad.

ÖKRÖS Edit

Arra születtünk, hogy meg ne álljunk, induljunk tovább, ez volt a mottója a Muzslyán megrendezett délvidéki regionális ifjúsági Háló-találkozónak. A szervezők szerint ez adta a koronáját a Hálós-rendezvények sorozatának, amelyeket az idén Vajdaságszerte tartottak. Valóban sikeres találkozóról beszélhetünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a résztvevők száma, és az előadások színvonala. Jelen voltak: Adáról, Horgosról, Szabadkáról, Oromról, Moholról, Becséről, Szajánról, Padéról, Muzslyáról, Kikindáról, Becskerekről, Sándoregyházáról, Újvidékről, Versecről, Kisoroszról, Zentáról és még sok más helységből is. Temerint nyolcan képviseltük.

Palatinus István horgosi plébános előadását az elhangzott formában tolmácsolni és visszaadni sikertelenségre ítélt vállalkozás. Talán legcélszerűbb kiragadni egy-két gondolatot, ily módon érzékeltetve az élményt nyújtó és mélyre ható gondolatokat.

Napjainkban óriási az igény a valóban hitelesés az igaz értékeket valló ember iránt. Az örömhír továbbadása nem csak a papok és az egyházi személyek feladata. Amennyiben hiteles kereszténynek valljuk magunkat, nem mehetünk el a szenvedők, a reánk szorulók mellett.

Vajon fel merjük e vállalni az igényt a barát, a társ iránt? Ugyan azt a fogalmat jelenti-e ma is mint régen? Megosztjuk-e azt a kincset, szeretetet, amit a Teremtőtől kaptunk? Vállaljuk-e minden körülmények között hitünket, magyarságunkat?

Korunk egyik legnagyobb elferdülése az anyagiakban mért értékrend. Igyekszünk gyerekeinknek mindent megadni, megvenni és a nagy hajszában nem vesszük észre, hogy őrájuk jut a legkevesebb időnk. Palatinus atya szavaival élve játékot vettünk nekik de nem játszottunk velük.

Czakó Gábor temerini kötődésű magyarországi író a magyar nyelv spiritualitásáról beszélt. Ízelítőt adott nyelvünk egyedülállóságáról, gazdagságáról és szépségéről. Szinte kikényszerítve az egész társaság egységes megállapítását, hogy ez nem lehet más, mint Isten ajándéka.

Ezen a találkozón, mint már a fentiekben említve lett mi temeriniek nyolcan voltunk jelen. Úgy tűnt, hogy kezd kialakulni egy olyan közösség, mely nem csak a Háló passzív "szolgáltatás" élvezője, hanem kész aktív szerepet is vállalni a munkában. Talán ez is Isten ajándéka!

P.D.

Az egyházközségünkben működő Caritas régi és új aktivistái nagy szeretettel készítették el a Mikulás csomagokat a gyermekek megörvendeztetésére. Újból beigazolódott, hogy összefogással, kevés anyagi hozzájárulással is lehet sokaknak örömet szerezni, különösen a kisgyermekeknek. Hálás köszönet mindenkinek, aki bármi módon is hozzájárult adományaival, és aktivistáinknak tevékenységükért. Isten fizesse meg mindenkinek sokszorosan. Képünkön a helyi Caritas tagjai, akik részt vettek a Mikulás-csomagok készítésében.

Mészáros Teréz

Nem múlik el vasárnap, vagy ünnepnap, hogy Pásztor Katica néni ne szorgoskodna a sajtóasztalnál. Már csaknem ötven éve készségesen áll az egyház szolgálatában, sajtóapostolkodik. A háború után, amikor a tisztelendő nővérek kikerültek az iskolákból, nehéz körülmények között keresték a lehetőséget a kenyérkeresetre. Kegytárgyakat, rózsafűzért, szobrokat, stb. készítettek, amit értékesíteni kellett. Ebben segített Katica néni, búcsúkra ment és árult. Amióta van katolikus sajtó, ennek hűséges terjesztője, teszi ezt szívvel, lélekkel nem sajnál, semmi fáradságot, pedig 86 éves. Mióta megalakult a Miasszonyunk Világi Rendje Temerinben, annak is tagja. Nagyon örül, ha minél többet elad a Hitéletből, Hirvivőből stb.. A jó Isten jutalmazza meg szolgálatkészségét és adja Isten, hogy még sokáig tevékenykedhessen Isten dicsőségére és emberek szolgálatára.

VMG

A népszámláláskor nem volt kötelező kijelenteni sem a nemzetiségi, sem a vallási hovatartozást. A utóbbi évek változásait e téren nehéz felmérni.Mint egyházközség szeretnénk mégis lehető legpontosabb felmérést végezni: hány megkeresztelt római katolikus él Temerinben és környékén?

A katolikusok összeírása érdekében kérjük mindenki részéről az együttműködési készséget, ami abból áll, hogy az alábbi ürlapot nyomtatott betükkel kitölti és a család nevében valaki felelőséget vállal az adatok hiteles voltáról.

A megkeresztelt római katolikusok adatait kérjük anyanyelvi helyesírással feltűntetni függetlenül, hogy tagja-e az egyházközségnek (van-e tagsági könyvecskéje vagy a keresztségen kívül járult-e szentségekhez) A mulasztásokat természetesen lehet és ajánlatos pótolni!

A kitöltött ürlapot sziveskedjen eljuttatni december 31-ig a templomba, vagy a plébánia bejárati postaládába.

Amennyiben valaki nem temerini lakos, a zárójelben feltüntetett lakhelyét húzza alá.

Ez az összeírás kizárólag az egyházi nyilvántatárst szolgálja!

Mesterné Faragó Franciska
1925-2005

2005. november 7-én, a temerini Szent Rozália egyházközségben működő Miasszonyunk Világi Rendjének tagjait az őszinte részvét gyűjtötte egy buzgó édesanya koporsója köré. Együttérző szívvel osztoztunk a család gyászában.

Elhunyt testvérünk, élete és vallásossága példaadó, mélyen keresztény. Fiatalon özvegyen maradt három lányával, a fia sem sokkal előbb röpült ki a szülői házból. Áldozatos munkával, becsületesen megdolgozott családja boldogulásáért. Mindemellett jutott ideje az önzetlen, segítőkészségre is. Mindig volt ideje a közös ügy, a közösség számára, ha kellett akkor a plébánián a konyhán, vagy éppen a kertben, vagy ügyes kezével az egyházi ruhák varrásánál, kézimunkázásnál tevékenykedett. Szerette egyházát, igyekezett gyermekeit, főként a három lányát, úgy nevelni, hogy szívügyük legyen a közösség, a templom és a plébánia. Amikor már ereje fogyott, gyengült, és nem tudott aktív munkával részt vállalni a közösségben, buzgó imával maradt imádságos háttér a Miasszonyunk Világi Rendjében. Örült annak, hogy lányainak is szívügye a templom, és a közös ügy. Két lánya szintén aktív tagja a Miasszonyunk Világi Rendjének.

Vigasztal bennünket a gyász nehéz órájában Krisztus ígérete: sorsunk azonos lesz az övével, szenvedés, halál, de utána a győzedelmes feltámadás.

Könnyes szemmel, de megbékélt szívvel kísértük utolsó útjára a családjáért dolgozó buzgó édesanyát. Adjon neki az Úr örök nyugodalmat.

Juhászné Tóth Katalin
1937-2005

A temerini Szent Rozália Egyházközségben megdöbbenéssel fogadtuk 2005. július 10-én Juhász Katalin halálhírét.

Temetése július 11-én volt, melyen nagyszámban jelent meg az őt ismerő és tisztelő hívő nép. A Miasszonyunk Világi Rendjének megalakulása óta, 1997-től, Juhász Katalin tagja volt a közösségnek.

Halálával elsőként távozott nemcsak a világi rendből, mert az egyházközségünkben működő Caritasnak is fennállása óta aktív tagja volt.

A Mindenható Isten gondviseléséből megadatott neki, hogy Szungyi László esperesplébánosunk mellet két újmisésünk, Nagyidai Zsolt és Verebélyi Árpád is részt vettek a temetésén, ami igen keveseknek adatik meg. Esperes atyánk búcsúztató beszédében méltatta elhunytunk érdemeit.

A templomban üres maradt a helye, hiszen nemcsak vasárnaponként, de köznapokon is szinte mindennap részt vett a szentmiséken, rendszeresen járult a szentségekhez. A Biblia-körben, a Szent Mónika-körben, a családi hittancsoportokban tevékenykedett, de kivette részét a templomi teendőkből és több egyházi tevékenységből is, míg tehette. A Hírvivőt annak első számától kezdve olvasta. Míg egészsége megengedte, írásaival és a keresztrejtvények megfejtésével rendszeresen tartotta a kapcsolatot e katolikus hetilappal. A földi életből való távozása nemcsak a legközelebbi hozzátartozóinak, férjének és négy gyermekének, azok családjának fájó, hanem sokunknak, akik őt ismertük és szerettük. A feltámadás és az örök élet reményében imával búcsúzunk tőle:

Irgalmas Úr Jézus, adj neki örök nyugodalmat.

Barnáné László Borbála
1942-2005

A temerini Szent Rozália egyházközségben október 2-án megrendült lélekkel vettünk végső búcsút egy mélységes, és erős hitű, övéit végtelenül szerető, példás keresztény édesanyától. Búcsúzott tőle a kedves családja, a pasztorális tanács, amelynek éveken keresztül képviselője volt, a Miasszonyunk Világi Rendjének tagjai, és a Rózsafüzér Társulat tagjai amelynek, mint társulati anya, éveken keresztül vezetője volt. Életét a krisztusi hit, az imádságos élet, a szentmisén való gyakori részvétel és a szentségi élet, az áldozatos szeretet, szorgalmas munka és a családjáért való odaadás jellemezte. Szívén viselte az Egyház ügyét, együtt érzett a szomorúakkal, a gondokkal küzdködőkkel, a sírókkal.

Hűséges olvasója volt a katolikus sajtónak. Betegágyán is alig várta, hogy elvigyék neki a Hírvivő legújabb számát.

Öt gyermeket felnevelt sok önfeláldozó, nehéz munkát, áldozatot, virrasztást vállalt. Az utóbbi időben a szenvedés hősies vállalásával bizonyította szeretetének nagyságát. Mint a gyertya, lassan elégve vállalta családjáért az áldozatos életet.

A szenvedésben Jézushoz lett hasonlóvá. Ki tudná számon tartani álmatlan éjszakái sok-sok szenvedésének értékét?

Mi, akik ismertük megcsodáltuk, hogy gyenge testében milyen erős lélek lakik. Mély hite, Isten szeretete, a szenvedés hősies vállalása sorolta az erős asszonyok közé.
Mint a Rózsafüzér Társulat vezetője, sokszor imádkozta a rózsafüzért, hisszük, hogy a Boldogságos Szűz Anya lesz számára a mennyország ajtaja.

Küzdelmes földi élete befejeztével adja meg az Úr a békés nyugodalmat és az örök üdvösséget neki.

Fiataljaink
Fiataljaink a rendszeres szentmisejárás és a heti hittanórán való aktív részvétel mellett úgy készülnek a bérmálásra, hogy szabad aktivitást is választottak, ezzel építve közösségi tudatukat. A szülőértekezleten, de a hittanosokkal való beszélgetéskor is kifejtettük, hogy a templom valamennyiünk közös otthona, jól érezzük magunkat, a rendbenntartott, tiszta, feldíszített templomban. A lelkipásztorral való személyes beszélgetéskor mindenki elmondta, hogy hol és hogyan kapcsolódik az egyház életébe. Egyesek a bibliai ismereteiket akarják jobban elmélyíteni, mások a felolvasással, ministrálással, plakátkészítéssel, vagy a templom díszítésénél segítkezéssel, de vannak, akik a templom külső, vagy belső tisztántartásánál szorgoskodva, betegek, idősek látogatásával, a caritás munkájába való tevékenységgel, énekkar vagy zenekarban való közreműködéssel stb. vesznek részt az egyházi életben.

Szent József kör

Már évekkel ezelőtt kialakult és működik egyházközségünkben buzgóbb férfiakból egy csoport, akik időnként, de legalább minden elsőpénteken rendszeresen találkoznak a Szent József körben. A lelkipásztor elmélkedéseivel teszi tartalmasabbá és lelkileg gazdagabbá a találkozókat. Az előadások témái: a férfi szerepe a bibliában, a férfiak erényei, stb. Az elmélkedések után megtárgyalják a közösségünkben felmerülő kérdéseket is. Megbeszélik és megszervezik mi a teendő a templom és plébánia környékén. Nagyon szeretnek énekelni. A lelkipásztor orgonakísérete mellett új énekeket is tanulnak, vagy az ismert népi énekek éneklésével teszik kellemessé az estét. Szívesen megünneplik egymás névnapjait, vagy más családi eseményt. Képünk az egyik találkozón készült.

Szent Erzsébet napját külön tisztelettel ünnepeljük meg, főként azért mert a Caritas munkatársai védőszentjükként tisztelik. Az idén is így volt, a szentmisére meghívtuk a Caritas szeretetközösség tagjait, az Erzsébeteket, az özvegyeket, magányosokat és minden Szent Erzsébet tisztelőt. Együtt imádkoztunk, énekeltünk a szentmisén, majd utána együtt maradtunk a közös agapén. Teával és kaláccsal kínáltuk az egybegyűlteket, közben barátságos társalgás közepette, elbeszélgettünk a Caritasban felmerülő gondokról, nehézségekről is. Képünk a közös agapén készült.