Urunk, add, hogy Szent Illés próféta közbenjárására
őseink fogadalmához hűek maradjunk!

A termőföldjeinken megismétlődött az idén is a nagy csoda: Istenünk gondviselő szeretetéből a sík mezőkön beérett az aranysárga búzatenger, majd a ringó búzatáblákat learatták a szorgos arató emberek. Szorgalmas munkával betakarították a kenyérnekvalót, gondosan elraktározták és kellő időben a malmokban majd megőrlésre kerül. A mindennapi kenyér, az élet fenntartását jelképező alapvető eledelünkből nem lesz hiány az elkövetkező esztendőben sem. Az új búzából készült kenyeret szent Illés napján, fogadalmi ünnepünkön díszmenetben a templomba visszük. Hálát mondunk érte az aratás Urának, megáldjuk, és arra kérjük, hogy jusson belőle elegendő minden család, minden éhes ember asztalára. Őseink fogadalmát hűségesen megtartjuk és Isten iránti odaadásunkat megújítjuk.

Az Eucharisztia évében különösen hálával gondolunk arra is, hogy az új lisztből készül majd a szent ostya, a lelket tápláló, örök élet kenyere is. Eucharisztia pedig nincs felszentelt pap nélkül, aki az oltár köré egybegyűlt hívő nép nevében a szentmisét bemutatja és Jézus szavait ajkára véve kimondja az átváltoztatás szövegét, mely által a Szentlélek erejéből a kenyér és a bor Krisztus Testévé és Vérévé lesznek.

Az idei év ezen a téren rendhagyó a számunkra, hiszen két új temerini születésű papot köszönthettünk. Végtelen öröm és hála tölt el bennünket, mert rendkívül nagy ajándékot kaptunk az Istentől: Szent Rozália plébániatemplomunk két évszázados múltja során eddig még sohasem volt ugyanabban az évben két újmise községünkben.

Az újonnan felszenteltek elfogadták az Úrtól a meghívást, és küldetésük teljesítésére indulnak. Kívánunk számukra áldásos ténykedést az Úr aratásában, sok kegyelmet, kitartást, állhatatosságot, testi egészséget és lelki erőt, megannyi megértő, jó szándékú, szolgálatukat támogató hívőt és Isten szeretetét befogadó készséges jóindulatú embert. Papi ténykedésük akkor lesz üdvös, ha odaadó, áldozatos szeretettel az Eucharisztiának és az Eucharisztiából élnek. Hivatásuk kibontakozásában és fejlődésében eddig is kísérte őket a hívő nép buzgó imája, mely a jövőben továbbra is támogatja munkájukat az Úr aratásában a világ üdvösségéért.

A jelek szerint egyházközösségünk életében az utóbbi években minden viszontagság ellenére a hihetetlen, ritkaságszámba menő, örömteli események folytán immár többször is elmondhattuk, hogy történelmet írunk. Nem szűnhetünk meg hálát adni, hogy Isten nehéz sorscsapások közepette is velünk van, gondviselő szeretetét ismételten megtapasztalhatjuk.

Egyéni és közösségi életünk középpontja az Eucharisztia, amely éltető és megújító erőt jelent számunkra. Hittel és nagy buzgósággal vegyük hát magunkhoz, és a szentáldozásban egyesüljünk az isteni szeretettel. Így válik az Üdvözítő földi vándorlásunk társává és népének hathatós, biztos vezetőjévé a nehéz sorscsapások közepette is.
SZUNGYI László, esperesplébános

Röviddel II. János Pál pápa temetése után a világ nyilvánosságának figyelme ismét Vatikán felé irányult, ahol hétfőn, április 18-án megkezdődött a pápaválasztás. Feszült figyelemmel, kíváncsian várták hívők és nemhívők vajon meddig tart majd a konklávé és ki lesz az új pápa? Nem sokáig kellett várni, alig 4 forduló után, kedden, április19-én, délután hat óra előtt fehér füst szállt föl a Szixtus-kápolna kéményéből majd megszólaltak a Szent Péter bazilika harangjai és jelezték, hogy a konklávéra egybegyűlt bíborosi testület megválasztotta az új pápát, szent Péter apostol 265. utódját, a harmadik keresztény évezred első pápáját. Röviddel ezután a bazilika erkélyén megjelent az egyik bíboros és hagyományos módon bejelentette a nagy örömet
Habemus papam! – Van pápánk! A Szent Péter bazilika előtti téren összegyűlt hatalmas ujjongó néptömeg tapssal és örömkiáltással fogadta a hírt. Nyilvánosságra lett hozva a neve: Joseph Ratzinger, aki a XVI. Benedek pápa nevet vette fel. Megállapítást nyert, hogy 480 év után újra német pápája van a római katolikus egyháznak, s ő az egyháztörténelem 8. német származású pápája.

 Van pápánk! – Futótűzként terjedt a hír az egész világon. Minden katolikus templom harangjai megszólaltak. Hamarosan megjelent a bazilika erkélyén az új pápa, aki első szavait intézte a világhoz és pápai áldást osztott. Személyisége nem ismeretlen a világ előtt, hiszen, ha előbb nem, akkor a kevésbé jártasok is az utóbbi napokban felfigyelhettek rá, hiszen a bíborosi testület dékánjaként az elhunyt pápa haláltusája és temetése alkalmával fontos szerep jutott neki. Életútja érthetően nagy érdeklődést vált ki a világban.

1927. április 16-án született a bajorországi Markt am Innben. Már kisfiú korában mondogatta, hogy kardinális akar lenni. Teológiát és filozófiát tanult.

1951-ben szentelik pappá, majd hamarosan a katolikus teológia professzora Freisingben, Bonnban, Münsterben, Tübingenben és Reensburgban.

1962-től a II. Vatikáni Zsinat vezető teológusai köze tartozott és korunk egyik legnagyobb teológusaként vált megbecsült tekintéllyé.

1977 München – Freisingi érsek, később bíboros.

1981-ben kinevezik a Hittani Kongragáció prefektusává, mely az egyházi tanítás értelmezésének és védelmezésének központi hatósága. Felelőségi körében tartozott többek között Róma szembesítése a hitet és erkölcsi életet veszélyeztető világ jelenségeinek helyes megítélése, az egyházon belül jelentkező bírálatok, az igaz hit védelmezése, és akár a Katolikus Egyház új katekizmusának szerkesztése is.II. János Pál pápa egyik bizalmas embere, barátja és legközelebbi munkatársa volt.

A felmerülő nagy kérdés: Mi várható az ő pápaságától? – valójában nem tartogat semmi meglepetést. Követni fogja elődje útját, bár ő egészen más egyéniség. Nem jó összehasonlítást végezni ugyanazon szolgálatot teljesítők között, hiszen mindenki más-más típus. Nem rendelkezik II. János Pál pápa karizmájával, de rendelkezik saját adottságaival. Az ő stílusa nem fog hasonlítani elődjéhez, de a névválasztásáról ítélve is a kiengesztelődés, az összhang, a béke lesznek törekvéseinek súlypontjai az egyház és a más keresztény közösségek, a más vallásúak és a világ viszonyában. Egetrengető újítások tőle nem várhatók, de a biztos, szilárd, rendíthetetlen evangéliumi értékek hirdetése a mai bizonytalan, értékvesztett világban is minden nehézség ellenére, az egyház belső életének, tekintélyének megszilárdítása - igen. A hívők annak tudatában bízzák magukat az ő vezetésére, hogy a Szentlélek őt adta ajándékul a mai katolikus egyháznak és a világnak. A templomokban felhangzó ismert egyházi ének szavaival kérjük: Tartsd meg Isten Szentatyánkat!
SZUNGYI László (Újvidéki Rádió, 2005. április 20.)

Tájainkon júniusban tartják a papszenteléseket. A székesegyházakban minden évben külön gonddal készülnek erre a napra és ünnepi szentmisére. A megyéspüspök és az egyházmegye papsága számára mindig nagy öröm ha fiatalok lépnek szolgálatba. De öröm a szülőknek, a közösségnek is amikor a papságra készülők tanulmányaik befejezése után a szentelési szertartás során áldozópapokká lesznek. És amíg a papszenteléseket a legtöbbször a székesegyházakban végzik, az újmisés pap első miséjét többnyire saját egyházközségében mutatja be.

Szent Péter és Pál ünnepén, nekünk temerinieknek abban a kivételes örömben lehetett részünk, hogy két fiatalt szentelhetett áldozópappá a főpásztor. Az egyiket Kalocsán, a másikat pedig Szabadkán.

Dr. Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek a délelőtt 10 órakor kezdődött ünnepi szentmisén hat diakónust, akiket tavaly karácsony másnapján léptetett a papi rend első fokára, közöttük Nagyidai Zsoltot, szentelt áldozópappá. Az ünnepi liturgiára megtelt a kalocsai főszékesegyház helybéli és vidéki, közöttük sok sok temerini hívővel, a szentelendők népes rokonságával, ismerőseivel és barátaival.

Hétközi nap lévén a főegyházmegye és más (közöttük a szabadkai) egyházmegyék papjai, a szerzetesrendek tagjai és a tisztelendőnővérek egyéb elfoglaltság mellett is találtak időt arra, hogy jelenlétükkel megtiszteljék mindazokat, akik Istentől megszólítva, meghallották a hívó szót és vállalták papi szolgálatot.

Szabadkán délután öt órakor volt a szentelési szentmise, amikor is dr. Pénzes János megyéspüspök Brasnyó Ignác szenttamási és Verebélyi Árpád temerini diakónusokat szentelte fel áldozópappá. Az egyházmegyében szolgálatot teljesítő papok mellett itt is jelen volt több tisztelendőnővér, a szentelendők szülei, rokonai, barátai, ismerősei és tisztelői.

A szentmisék kezdetén, miután előterjesztették az anyaszentegyház kérését a fiatalok felszentelésére és megerősítést nyert, hogy mindannyian méltónak találtattak arra, elkezdődött a szertartás. A szertartás a papság és a hívek közös könyörgésével, a mindenszentek litániájának fohászával folytatódott. A főpásztor hűségfogadalomra szólította a felszentelendőket, megáldotta, majd felszentelte őket Jézus Krisztus nevében az áldozópapi szolgálatra.

Bábel Balázs érsek atya a szentelendőkhez intézett szentbeszédben arról szól, hogy az áldozópapi feladat Jézus Krisztus óta ugyan az:

az áldozat bemutatásához kapcsolódik, de most amikor egész katolikus egyházunk az Eucharisztiát ünnepli, akkor a papság lényegét érintjük rajta. A nem hívő ember előtt a szentmise egy visszatérő ceremónia, mert a hit hiányában úgy van vele, mint az az ember , akinek nincs zenei hallása, a legszebb zenét sem tudja értékelni. De a hitben élő keresztény ember az Eucharisztiát, mint keresztény életének forrását és csúcsát éli meg.

– A néphit úgy tartja, mondta az érsek atya, hogy a tengeri kagyló őrzi a tengernek morajlását, és ha fülünkhöz tesszük halljuk a zúgást. A szentmise az üdvösség történetének egész vonulatát magába foglalja. A papok által maga az Úr cselekszik, és szent lakomával osztja szét önmagát.

A szabadkai megyéspüspök szentbeszédében kihangsúlyozta, hogy az áldozópapok feladata az, hogy a püspökök segítőtársai legyenek, mert összeköti őket közös papi küldetésük az Isten népének szolgálatára. A most szentelendőket érett megfontolásuk után az áldozópapi rendre kívánja felszentelni, hogy Krisztusnak, mint tanítónak, papnak és pásztornak szolgáljanak. Ebben szoros egységben kell működniük püspökeikkel. Csak így válhatnak az Újszövetség igazi papjaivá, akik hirdetik az evangéliumot, vezetik Isten népét, akiknek gondjuk van az istentisztelet végzésére, elsősorban is Urunk áldozatának megünneplésére.

Az szentelendőkhez fordulva a püspök atya ara arra kérte őket, hogy az áldozó papságba emelkedve mindenekelőtt vegyék ki részüket Krisztusnak szent tanítói hivatásából. Hirdessék mindenkinek az Isten Igéjét, amelyet maguk is örömmel elfogadtak. Elmélkedjenek az Úr törvényén, és úgy foglalkozzanak vele, hogy amit olvasnak azt higgyék, amit hisznek azt tanítsák és amit tanítanak azt kövessék.

– Tanítástok legyen Isten népének lelki tápláléka. Tiszta életetek példája pedig legyen Krisztus híveinek örömére s így szóval és példával egyaránt építsétek Isten házát, vagyis az egyházat. Ne magatok javát keressétek, hanem Jézus Krisztusét – mondta egyebek mellet még a főpásztor.

A szentmise végén a felszenteltek újmisés áldásban részesítették a híveket.

Nagyidai Zsolt már másnap délután bemutatta első szentmiséjét a Szent Rozália plébánia-templomban. Verebélyi Árpád pár nappal később, szombaton mutatta be újmiséjét ugyancsak  a hívőkkel megtelt plébániatemplomunkban.

Ami büszkeséggel tölt el bennünket, az az, hogy újmiséseinkkel ma már hét temerini születésű élő lelkipásztor végzi áldásos munkáját. Szarvas Péter Szenttamáson, Horváth László Bácsföldváron, Bankó Nándor Zentán, Pásztor Árpád Telecskán, Utcai Róbert Szabadkán végzi a hívek lelki gondozását. A két újmisés közül Nagyidai Zsolt Jánoshalmán (Magyarország), Verebélyi Árpád pedig Topolyán kezdi meg papi szolgálatát.
GÓBOR Béla

Öröm és hála tölti el a szívemet, hogy ebben a templomban, ahol felmenőim és magam is a beavató szentségekben részesültek, ahol örök hűséget esküdtek egymásnak ennél az oltárnál, én is bemutathatom első szentmisémet, hálából hivatásomért a Jó Istennek. A szentmise, az eucharisztia, maga is hálaadás, én is hálát adok a szentelésemért, és azért, hogy így és itt együtt lehettünk.

Amikor visszatekintek a mögöttem hagyott gyermek és iskolás éveimre, végtelen hála ébred bennem Isten iránt mindazért a szépért és jóért, amiben részem volt. Úgy érzem, hogy Isten a „tenyerén hordozott” akkor is, amikor egyes pillanatok nehéznek és elviselhetetlennek tűntek. Ma már tudom, hogy az ilyen fajta küzdelmek nélkülözhetetlenek az ember életében, mert ezek révén tanul meg küzdeni, ez által válunk szívósabb emberekké. Talán ezért is nehéz megfogalmaznom hálámat. Persze vannak kézenfekvő dolgok. Szüleim gondoskodó és segítő szeretete végig kísérte életemet fogantatásom pillanatától, mind a mai napig. Biztos vagyok abban, hogy mellettem lesznek életem további alakulásában is. Mint ahogyan az Isten iránti hálát, a szüleim iránti hálámat is szinte képtelenség szavakba önteni. A „köszönöm” szó vajmi keveset fejez ki abból, amit irántuk érzek. Köszönöm testvéremnek az együtt töltött időt. Bár tanulmányim miatt elég korán elhagytam a szülői házat, mégis sokat jelentett számomra az ő személye.

Egy papnövendék életét nagyban meghatározza lelkipásztora személyisége. Én úgy érzem, hogy nagyon sokat tudok majd kamatoztatni Szungyi atya példájából. Most is hálásan emlékszem vissza arra a napra, amikor az általános iskola befejezése után kocsiba ültünk, és elmentünk msgr. dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspökhöz azzal a kéréssel, hogy vegyen fel kisszeminaristái közé a Püspökségi Klasszikus Gimnáziumba. Ez volt az az első konkrét lépés, amivel ráállított a papi pályára. Ez után következett a teológia, majd a diakónusszentelés, majd végül a mostani papszentelés. Plébánosom mindvégig mellettem állt, bátorított és biztatott, hogy merjem vállalni a papság eléréséhez szükséges harcot. Úgy látszik, hogy megérte és ezért köszönöm neki.

Egy kis ministránsnak, aki még nincs tisztában az élet nagy dolgaival, nehéz olyan dolgokról beszélni, amik Istent hozzák közelebb az emberhez. Gizella nővér pedig erre kényszerült akkor, amikor folyton kérdésekkel áraszottam el. Abban, hogy már kis koromban ragaszkodni kezdtem az oltárszolgálathoz, neki is nagy szerepe volt. Sok mindenre megtanított, amire később, mint kispapnak, és most papnak szükségem van.

Igazságtalan lennék, ha nem köszönném meg Istennek élő és elhunyt nagyszüleimet. Földi életükben elkezdett értem felszálló imáikat már odaát, az Istennél folytatják. Köszönöm tanáraimnak azt a kitartó fáradozást, amit irányomban tanúsítottak. Az ő példájuk nyomán értettem meg, hogy a rámbízottak csak akkor tudják jobban megismerni az Istent, ha én, mint pap, tudok és merek áldozatokat vállalni értük. Végezetül megköszönöm mindenkinek az értem mondott imát. Biztos vagyok abban, hogy nem lettem volna pap, ha nem lettek volna olyan nagylelkű emberek, akik imádkoztak és áldozatokat vállaltak értem. Külön megköszönöm a még élő, vagy már elhunyt betegeknek és szenvedőknek az értem felajánlott betegségeiket. Biztos vagyok abban is, hogy ha tudunk egymásért áldozatokat hozni, vagy ha egymást imáinkban Isten elé tudjuk vinni, mindennek meg lesz a hatása. Még egyszer, mindenkinek, mindenért köszönet.
VEREBÉLYI Árpád, újmisés

Úr Jézus,
engedd, hogy fiatal szolgáid friss buzgalma az évek során ne lanyhuljon, inkább érlelődjék a Te közeledben és a lelkek szolgálatában. Adj nekik munkájukban készséget, lendületet és kitartást, kellő önbizalmat és kellő alázatot, okosságot, józanságot és maradandó, igaz sikert. Legyenek jó és leleményes sáfárai a magukkal hozott kincseknek a mi javunkra, és a Te dicsőségedre.

Plébánosukban, egyházi felsőbbségükben mindenkor Istent lássák, és szavukat megnyílt szívvel, hajlékonyan kövessék. Adj viszont a plébánosoknak beosztottjaik iránt atyai szeretetet, testvéri gondoskodást. Uralkodjék a plébánián szeretet és egyetértés, a szolgálatban való vetélkedés, hogy a hívek épüljenek, az egyházközség virágozzék és Te gyönyörködhess a tieidben.

Állj végül mellettük az önmagukkal vívott mindennapos küzdelemben, bizonyulj erősebbnek bennük önmaguknál, hogy az »alter Christus« képe kialakuljon bennük. Óvd meg őket az ellanyhulástól éppúgy, mint a hamis illúzióktól, az elbizakodástól éppúgy, mint a terméketlen jámborkodástól. Őrizd meg tisztán és szabadon a világtól és javaitól, minden földhöz tapasztó rokon- és ellenszenvtől. Tedd őket éretté, bölccsé, szentté, úgy, hogy épen őrzöd meg lelkük fiatalságát.
Amen

Kedves fiatal atyák!

Hálát adok az életetekért Istennek minden nap. Ha ti nem lennétek, akkor nem tudnám a szentmisén az én Uramat a szívembe fogadni az Eucharisztiában. Ha ti nem lennétek, akkor sohasem tudnám az én Uram Jézus lábához letenni bűneimet a szentgyónásban. H a ti nem lennétek, akkor soha nem lehettem volna a keresztségben isten gyermeke. Ha ti nem lennétek, akkor nem érkezett volna el szívembe a Szentlélek a bérmálásban. Ha ti nem lennétek, akkor nem volna aki megerősítsen a kísértések és betegség idején a betegek szentségével. Ha ti nem lennétek, akkor nem lenne, aki egykor majd az utolsó utamra felkészítene. Ha ti nem lennétek, akkor az én életem üres és értelmetlen lenne, mert Krisztus nélkül nincs élet. A ti életetek mérhetetlen kincs a számomra, mert bennetek Krisztust hallgatom, amikor tanítotok, Jézus tanácsát kérem, amikor veletek beszélgetek, az Üdvözítőmmel egyesülök, amikor általatok megkapom a Szentségeket. Testvéri szeretetre kérlek benneteket, engedjétek meg az Úrnak, hogy nap mint nap birtokába vehessen titeket, és eggyé váljon veletek, mert a világnak Krisztus kell! A világnak kelletek ti is, mert Krisztushoz tartoztok!

Papszentelések és az újmisék idején megkülönböztetett szeretettel imádkozunk értük és az új hivatásokért. A most szentelteknek szánt számtalan gondolat és ima olvasható a katolikus honlapokon. Világiaktól és papoktól érkeztek a jókívánságok. Ezek közül idéztük a fentit, szerzője megjelölése nélkül.

Mostanában gyakran üldögélek elmélkedve az utcasarkon, a kerítés párkányán pihenve. Addig futja erőmből a járásra, négyháznyi távolság mindössze, de néha már az is kimerítő. Jó ott megpihenni, mert hallom a közeli iskola tanulóinak zsivajgását, és ilyenkor a fiatalságom jut eszembe. Az a régi, falusi iskola, ahová jártam.

Megfigyelem ilyenkor, milyen sokan érkeznek gépkocsival: hivatalba menet elhozzák őket a szüleik. Megszokott, könnyed mozdulattal lépnek ki a kocsiból, intenek vissza, olyan természetes ez számukra. Olykor tanár is érkezik autóval, de ez ritka jelenség.

Abba a régi iskolába, ahová én jártam, gyalogosan érkeztek reggelente a diákok. Volt, aki a telepről, sőt a közeli tanyavilágból jött kipirultan, futva is olykor, nehogy elkéssen. Köztük én is, a hátamra szíjazott táskával. Amikor megszólalt a csengő, vártuk áhítattal az ajtó nyílását.

Sokat olvasok manapság az oktatásról, és ilyenkor mindig az a régi falusi iskola jut eszembe és Kováts Antal tanító úr, aki a harmadik elemiben foglalkozott az osztály diákjaival. Anti bácsi, aki verseket írt néha. Ő testesíti meg bennem az ideális tanítót, akivel álmomban is gyakran találkozom.

Az én kisdiákkoromban a tanítóknak is rendeztek nyelvkurzust a Vajdaságban, mert egy szót sem tudtak szerbül. A szerb nyelvet külön tanították, a magyar történelmet és irodalmat törölték a tantervből. De Tóni bácsi megkerülte a rendeletet. Úgyhogy az osztály kiválóan ismerte a magyar irodalmat, és beleszagolt a történelembe is. Elmondom a módszerét.

Büntetés helyett alkalmazta. Ha valaki lármázott, óráról elkésett vagy otthon felejtette a füzetét, tankönyvét, azzal büntetésként leíratta huszonötször a magyar Himnuszt. Másik alkalommal a Szózatot. Vagy meg kellett tanulnia egy-egy Petőfi-verset.

Ismertük és becsültük emberségét, ő is ismerte minden diákját, családi helyzetét, a szülők gondjait. Együtt élt velünk.

Keresztes Pityu elkésett egyszer, maga elé állította, és a szemébe nézett. "Nagyon kedvetlen vagy fiacskám, mi a baj?" - kérdezte.

"A mamámnak sokat fáj a feje... Most is azért késtem, mert segítettem neki a disznókat megetetni. Apa napszámba ment..." - sírta el szomorúságát a gyermek. A tanító a helyére küldte, és elsétált az ablakig. Ott álldogált hosszú ideig. És én láttam, amint tanítás után magához intette a kis Keresztest, s valamit a markába nyomott, majd a fülébe súgott. Nekem másnap elmondta Pisti, hogy a tanító úr két aszpirint küldött a mamájának, hogy vegye be fejfájás ellen. Mindig hordott magánál egy üvegcsében aszpirint, mert fejfájós volt.

Zelenka Matyi a telepről egyszer úgy érkezett az iskolába, hogy cipője talpát egy zsineggel kötötte a felsőrészhez. Amikor óraszünetre csengettek, levettette Matyi cipőjét. "Neked most nem kell kimenni játszani az udvarra - mondta neki. Én átviszem a Schneider suszterhez, majd megszegeli addig. Olyan lesz, mint az új cipő..." Így is cselekedett. Átvitte Matyi cipőjét a közeli cipészműhelybe, ahol megjavították. Persze díjtalanul, mert sem Matyinak, sem a tanítónak nem volt pénze. A megjavított cipőben járta ki az osztályt Matyi. Igaz, melegebb napokon mezítláb érkezett.

Az is nagyszerű élmény volt számomra, amikor felásatta az osztállyal Nagyideiék kertjét. Akkor már Nagyidei két napja nem jött iskolába, mire Kováts tanító úr meglátogatta a szüleit. Az apa kubikmunkán volt, az anyjára maradt minden munka, veteményezni kellene már, de a gyenge, sovány, beteges asszony nem bírta az ásót forgatni. Kimentünk hát Tóni bácsi vezényletével, és a szomszédoktól kért szerszámokkal elvégeztük a munkát. Utána felsepertük az udvart. "Jó munka volt, fiúk!" - mondta a tanító, és elszavalt nekünk egy Arany-verset. Hát ilyen volt.

Arra gondolok a kerítésfal peremén üldögélve az iskolával szemben: milyen lehet ma egy tanító. Aztán feltápászkodom, és indulok hazafelé. Ha most lenne Tóni bácsi, kérnék tőle egy aszpirint. Mert fáj a fejem...

Lehet, hogy ehhez nem is lenne elegendő egy aszpirin?
ILLÉS Sándor

Tizenkét éve, hogy megjelent a Temerini plébánia története. Ez az egyháztörténeti könyv az elsők között volt nálunk, mint ilyen jellegű kiadvány, amely szakkörökben is elismeréssel fogadtak. A könyv néhány év leforgása alatt elfogyott, ma már nem lehet hozzájutni.

A 2006. esztendő plébániatemplomunk építésének kétszázadik jubileumi évének jegyében fog eltelni. Ebből az alkalomból tervbe vettük a könyv második, bővített kiadásának a megjelentetését. A könyv tartalmazni fogja az utóbbi 10-15 év eseményekben, és eredményekben gazdag időszakát is, valamint az újabb levéltári kutatások során napvilágra került iratokból számunkra hézagpótló adatokat.

A temerini keresztekről szóló könyvből vett részletekkel is bővülni fog az anyag. Az első kiadás hiányosságát több helyen pótolni kell pl. a vallásos társulatokról és működésükről sem szól a könyv, hogy csak ezt az egyet említsük. Az első kiadás anyagának átdolgozása, a könyv szerzőjének lesz a feladata.

Az utóbbi két évtized megírása új feladat. Ilyen, eredményekben gazdag, mozgalmas időszaka temerini egyházunknak, talán csak Zittl Róbert (1877-1895) és Vondra Gyula (1946-1964) plébánosok idejében volt. Gondoljunk csak a telepi templom felépítésére, a plébániatemplomon elvégzett és folyamatban levő munkálatokra, a kálvária, a keresztek helyreállítására, a lelki élet gazdagabbá tételére a különböző, az egyház keretében működő vallásos csoportok, szervezetek munkájára stb. A bővített kiadásban ezt az időszakot Góbor Béla fogja feldolgozni.

Szungyi László esperesplébános úr vállalta a feladatot, hogy a munkát koordinálja, és a plébánoskodása ideje alatt eltelt több mint két évtized során egyházunkban végbement folyamatokat kiértékelje, és rámutasson vallási életünk jelen helyzetére és az előttünk álló, jövőnket meghatározó feladatokra.

Ez a szerzői hármas számít ebben a munkában a tisztelendőnővér és a hívek segítségére. A leendő könyv technikai előkészítését Dévity István és Sütő Sándor vállalta magára. A szerzők és a közreműködők anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik a munkát.

Az a szándékunk, hogy az év végéig CD-re kerüljön a nyomdakész anyag. A könyvnek a jövő búcsúra kellene megjelenni. Ehhez pénzre van szükség. Ha lehetőség adódik különböző pályázatokon, szervezeteken keresztül meg kell kísérelni pénzt biztosítani. Ha ez nem sikerül, vagy csak részben sikerül, a nyomdaköltségekre a hiányzó pénzt előfizetésből lehetne biztosítani.

Megkezdődött II. János Pál pápa boldoggá avatási perének egyházmegyei szakasza
Az elhunyt Szentatya „életét, hősies erényeit és életszentségének hírét” vizsgáló eljárás ünnepélyes megnyitására került sor június 28-án, Szent Péter és Pál apostolok ünnepének előestéjén a lateráni Szent János-bazilikában, Camillo Ruini bíboros, római helynök vezetésével. Ezzel az egyház történetének egyik leghosszabb ideig uralkodott pápáját ugyan nem azonnal, és nem a szokásos eljárás lefolytatása nélkül avatják boldoggá, de utóda, XVI. Benedek pápa mégis jelentősen lerövidítette az eljárást.
KAP/MK

Imádság Isten Szolgája, II. János Pál pápa boldoggá avatásáért
Szentháromság Egyisten, hálát adunk neked, amiért az Egyházat megajándékoztad II. János Pál pápával, és benne felragyogtattad atyai gyöngédségedet, Krisztus keresztjének dicsőségét és a Szeretet Lelkének ragyogását.

Ő teljesen a Te végtelen irgalmadra és Mária anyai közbenjárására hagyatkozva Jézusnak, a Jó Pásztornak élő képét mutatta nekünk, és a mindennapi keresztény élet magas mércéjéül az életszentséget állította elénk, amely által a veled való örök közösségre juthatunk.

Az ő közbenjárására add meg nekünk akaratod szerint a kegyelmeket, amelyekért esdeklünk, abban a reményben, hogy őt hamarosan szentjeid között tisztelhetjük. Ámen.

Egyházközségünkben működő Caritas szeretetszolgálat szerényen tevékenykedett az elmúlt fél évben is. Alig, hogy befejeztük adventi tevékenységünket, kiosztottuk a „Mikulás” csomagokat 155 gyermek részére, majd a karácsonyi élelmiszer csomagokat 79 legrászorulóbb családnak, illetve magányos beteg számára, egyházközségünk területén. 2004. december. 26-án bekövetkezett a délkelet-ázsiai szökőár. Károsultjai részére 2005. januárjában a szabadkai püspökség Caritasának felhívására templomainkban mi is gyűjtöttünk és híveink pénzbeli adományait eljuttattuk hozzájuk.

Húsvét előtt, március 15-én és a közelmúltban június 24-én, a bácskossuthfalvi (Ómoravica) Otthon szellemi- és testi fogyatékos gondozottainak vittünk ruha- és ágyneműt valamint lábbelit.

A hagyományokhoz híven, nagyböjti lemondásainkból, és a nagycsütörtökön az oltárhoz vitt természetbeli adományokból 63 családnak jutott húsvéti sonka, kolbász, színes tojás és édességekből készült élelmiszer-csomag.

Két alkalommal, május 2-án és 13-án a bánáti árvízkárosultak megsegítésére siettünk. Ruhanemű, lábbeli, gumicsizmák, esőkabátok, tisztálkodási szerek, élelmiszerek és egyéb fontos használati cikkek voltak a rakományban. A templomainkban összegyűjtött pénzadományokat is eljuttattuk az árvízkárosultaknak.

Januártól kezdve minden hónap első vasárnapján, amikor keresztelő van templomainkban, ajándékcsomagot osztunk ki a megkeresztelt gyermekek részére egy bánatos szívű édesanya és férje jóvoltából, akik tragikus körülmények között veszítették el egyetlen gyermeküket.

Tagjaink a közelmúltban történt újmisék alkalmából sós kiflivel és újmisés szentképekkel látogatták meg az időseket és betegeket, amit ők szívesen és örömmel elfogadtak.

Továbbra is szeretnénk folytatni szerteágazó tevékenységünket, hiszen ez a feladatunk és minden keresztény feladata. Jézus szavait szem előtt tartva: „amit egynek, a legkisebbnek tesztek, Nekem tettétek”. (Mt 25,40). Tegyük a jót, ahol és ameddig tehetjük.

Hálásan köszönjük minden jóakaratú adakozónak az egyházközségünkben működő Caritas tevékenységére adott jószándékú adományát. A jó Isten fizesse meg mindenkinek sokszorosan.
MÉSZÁROS Teréz

Az elsőáldozás utáni napokban az egyik elsőáldozó kislány édesanyja mesélte el ezt a történetet:

Elsőáldozásra készültek, a kislány már alig várta életének ezt a jelentős eseményét. Ám az elsőáldozás előtt három héttel meghalt a nagyapa, aki nagyon szerette a kis unokáját. A kislány többször mondogatta, hogy miért nem érhette meg az ő nagyapja ezt a szép ünnepet? Nem tudta elképzelni, hogy lesz majd az elsőáldozás a nagyapa nélkül? Üres az asztalnál a helye, stb. Sokat játszadozott, de gyakran futott az édesanyjához: ,,hogyan lesz most az elsőáldozás az én kedves nagyapám nélkül? Mindig amikor hazajöttem valahonnan, olyan szépen mondta nekem: megjöttél kis csillagom?,” Az édesanyja nem tudott már mit mondani neki. Egyszer azt mondta: kislányom csukd be a szemedet egy kicsit és gondolj a nagyapára, idézd fel az alakját, imádkozz érte!

Az elsőáldozási szentmise után a kislány ezt mondta az édesanyjának. „Anyu, áldozás után becsuktam a szemem, imádkoztam Jézushoz, akit magamhoz vettem, ahogy a hittanórán tanultuk. Arra gondoltam az én kedves nagyapám biztos az égből néz engem, együtt örül velem és imádkozik értem. Menjünk ki most a temetőbe, vigyünk a sírjára egy szép fehér csokor virágot, hogy ő is részesüljön az én örömömben!”

Azon a vasárnapon reggel óta esett az eső, sár volt, de a kislány még ebéd előtt a családdal kiment a temetőbe, nem törődött azzal, hogy a szép fehér ruhája sáros lesz vagy sem, ment a nagyapát köszönteni! Azután mentek haza az ünnepi ebédet elfogyasztani. A nagyapa pedig biztosan imádkozott a kedves kis unokájáért.

Jó lenne, ha mi felnőttek is megértenénk, hogy aki közülünk eltávozik, az égből néz minket, imádkozik értünk, köztünk van, de mi sem feledkezzünk el az elhunytjainkért imádkozni.
VMG

Régi hagyományt újítottunk fel Temerinben. Ft. Vondra atya idejében volt szokás, hogy az elsőáldozókkal Tekijára zarándokoltak az elsőáldozás utáni vasárnap.

Őseink hitét felújítva már tavaly is, és az idén is megszerveztük az elsőáldozókkal, erre a legközelebbi Mária-kegyhelyre, a zarándoklatot. Két autóbusszal mentünk, az elsőáldozó gyermekek lelkes csoportja és a családi hittancsoportok vezetői A fiatalokkal szeretnénk megismertetni, hogy mennyi kegyelem árad a Boldogságos Szűzanya közbenjárására egy egy ilyen kegyhelyről, ha gyermeki bizalommal és hittel kérjük. Elvihetjük örömeinket, bánatainkat, bújainkat, bajainkat, kérésünket, de hálánkat és köszönetünket is.

A hívek közül is mind többen csatlakoznak ehhez a zarándoklathoz. Most is már sokan vártak a templomban bennünket, akik személygépkocsikkal mentek. Amikor megérkeztünk először is a templomban imával, énekkel köszöntöttük a Szűzanyát. Közösen imádkoztunk, énekeltünk. Ft. Szungyi László esperesatya ismertette a zarándokhely rövid történetét, majd a forráshoz mentünk felüdülni a friss forrásvíztől, sokan üvegekbe merítve hoztak haza is belőle. Nagyon szép és élvezetes volt mindannyiunk számára, hogy az elsőáldozók rögtönzött bibliai történeteket tanultak be, és adtak elő. Csoportokban osztottuk őket, és a családi hittancsoportok vezetői példabeszédet olvastak fel a szentírásból, beosztották a szereplőket, kicsit gyakorolták és előadták, mindannyiunk örömére. Onnan felmentünk Fruska Gorára, alkalmas helyet keresve. Különféle társasjátékokat is játszottunk, a fiúk fociztak, futkároztak, a lányok erdei virágot szedtek.

Hazafelé haladva, örömteli gyermekkacaj, beszélgetés, éneklés töltötte be az autóbuszokat.

Az útitáskában maradt uzsonnát és üdítőt is elfogyasztottuk. Üres hátitáskával, de sok lelki élménnyel tértünk haza.
VERÉB M. Gizella