Elérkezett szent karácsony ünnepe, melyet II. János Pál pápa által idén októberben meghirdetett Eukarisztia évében ülünk. Címoldali képkombinációnk szolgáljon illusztrációként ezekhez a sorokhoz. A feldíszített karácsonyfa közepén az Oltáriszentség: a kenyér és a bor színe alatt valósan jelenlévő Úr Jézus, akinek születését ünnepeli a keresztény világ.
Végtelen szeretetéből az emberek üdvösségéért gyermekként jött világunkba az Isten Fia. Egy lett közülünk, szolidaritást vállalt velünk, magára vette emberi sorsunkat. Kinyilvánította Istenünk mérhetetlen szeretetét irántunk. Isten Országának eljövetelét hirdette szóval és tettekkel és minden embert meghívott Isten közösségébe. Szeretetének végső jeléül szenvedése előtt az utolsó vacsorán megalapította az Eukarisztiát, amely által lelki táplálékként a világ végéig velünk maradt. Önmagát, testét és vérét adta, amikor a kenyér fölött kimondta: "Vegyétek és egyétek!", a bor felett pedig: "Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan!" És meghagyta, hogy emlékére tegyük mi is azt, amit Ő tett. Ha tiszta lélekkel erős hittel vesszük magunkhoz, akkor egyesülhetünk Vele. Ő bennünk, mi pedig Benne élünk. Általa pedig a szentháromságos egy Istennel és hit- testvéreinkkel leszünk egyek. Életünk ezáltal hatalmas erőforrást nyer földi zarándokutunkon a mennyei haza felé
A Boldogságos Szűz Mária alázatos hittel befogadta a Szentlélek által Istent az Ő életébe, s lett Jézus édesanyja. Azon a betlehemi szent éjszakán életet adott a Gyermeknek, aki azért jött, hogy életünk, örök életünk legyen. A mi keresztény hivatásunk is Istent a világban élővé tenni. Szeretetünk által születik meg Isten a világban.
"A világnak Krisztus kell!" - hangzik az ismert ének szövege, mely erőteljes felszólítással folytatódik: "a világnak kellesz te is!" Ezt a küldetést akkor teljesíthetjük, ha Krisztushoz tartozunk. Az Eukarisztia által leszünk Krisztushoz tartozók, Hozzá hasonlók, élhetünk az Ő életével a magunk és a világ üdvösségére.
SZUNGYI László, esperespébános

"Az Eukarisztiában benne van az Egyház egész kegyelmi gazdagsága; maga Krisztus, a mi húsvéti bárányunk és élő kenyerünk." írja a "Presbyterorum ordinis" kezdetű zsinati határozat. A továbbiakban megjegyzi: "minden evangéliumszolgálat forrása és csúcsa; hiszen az eukarisztia vételére készítik elő a katekumeneket, a megkeresztelt és megbérmált hivők pedig általa épülnek be teljesen Krisztus testébe."(PO.5.) A Katolikus Egyház Katekizmusa egyebek mellett ezt írja: "Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával, azon az éjszakán, amelyen elárultatott, megalapította testének és vérének Eukarisztikus áldozatát, hogy így a keresztáldozat a századokon át az ő eljöveteléig jelenlévő valóság legyen. Ezért a szeretet jegyesére, az Egyházra bízta halálának és föltámadásának emlékezetét, az egység jelét, a szeretet kötelékét, mint húsvéti lakomát, amelyben Krisztust fogadjuk szívünkbe, lelkünk megtelik kegyelemmel, és megkapjuk a jövend dicsosség zálogát." (KEK. 1323)
Ezeken kívül sok más forrással rendelkezünk, amik mind ebben az értelemben beszélnek az Oltáriszentségről, hitünk foglalatáról. Felmerülhet a kérdés, hogy mégis miben különbözik az Eukarisztia a többi szentségtől, hogyha mindegyik szentség kegyelmet közvetít a hivőknek? A válasz egyszerű. A többi szentség, ahogyan a kérdés már magába foglalja, "csak" kegyelmet közvetít, az Eukarisztiában viszont magát, a kegyelmek Közvetítőjét vesszük magunkhoz a maga testi-lelki valóságában. Így ez a szentség jóval inkább megvalósítja a szentségek rendeltetését. A szentségek fő célja, hogy erősítsék és segítsék a híveket az örök haza felé vezető úton. Az Eukarisztia azonban nem csak számunkra nyújtott segítség, hanem hálaadó és dicsőítő válasz az Isten emberért kinyilvánított szeretetére. Ez abból is kiderül, hogy ez a szentség, a szentmise liturgiájában valósul meg, ami magában is egy közösségi Istendicséret (a liturgia a leiton eron görög szóból származik, ami közös tevékenységet jelent). Ez nem csak a hívek közösségére vonatkozik, hanem az Isten és az ember közös művére, ami hálaadó és dicsőítő válasz Isten jóságának megtapasztalására az Egyház közösségében. Az Oltáriszetség ugyanakkor a már igen és a még nem feszültségében húzódik meg. "Már igen", vagyis már most kapcsolatba kerülhetek Krisztussal, aki üdvösségem záloga, és "még nem" lehet az enyém teljesen és örökre, hiszen vétkeim megannyiszor távol tartanak Tőle.
Ez a szentség egyben titok marad számunkra mindaddig, amíg el nem érkezünk az örökkétartó színelátásig. Jelen helyzetünkben titok, vagyis misztérium, mert a maga teljességében ésszel fel nem érhető és ki nem meríthető valóság. Egyszerűbben: igaz az, amit mondunk róla, de ennél mégis sokkal több. Az Egyház a századok folyamán mind jobban és jobban megértette az eukarisztia titkát, de ennek ellenére állítja, hogy jelen ismereteinket is meghaladja az Eukarisztia titka és méltósága. Idővel például ráébredtek arra, hogy az Oltáriszentség felett újból és újból kimondott alapítási igék annak az első alapításnak emlékezetére is vonatkoznak. Már az ősegyház a kenyértörésen Jézus alapító szavait ismételte, miközben Jézus példájára hálaimát mondtak. Ezzel egybekapcsolták a parúzia, a végső idők várását, mert már akkor nyilvánvaló volt, hogy teljes értelemben csak akkor következik be a végleges Istennel való együttlét. A kenyértörés ezen kívül az együvé tartozás szentsége is, mert a közösségbe tartozást szilárdította meg. Aki nem volt a kegyelem állapotában, az nem járulhatott a szentséghez. Aki pedig bűnt követett el, annak bűnbánatot kellett tartania, ami egyet jelentett a közösségből való ideiglenes kizárással. Csak akkor térhetett vissza a közösségbe, ha a püspök feloldozta bűnei alól, és visszafogadta a kenyértörés, vagyis a mai szóval élve a szentmise ünneplésébe. Az ősegyház így mélységesen át tudta érezni, hogy igazából csak akkor tagja a közösségnek, ha részt vehet a szentmisén, vagyis, ha magához veheti Krisztus testét. Ez a felfogás egyébként mind a mai napig él az Egyházban. Aki a bűn állapotában van, nem járulhat a közös asztalhoz, amit maga Jézus terít meg számunkra.
Az Eukarisztia titkáról egyébként még nagyon sok mindent el lehetne mondani, de hiszem azt, hogy az Eukarisztia évében még nagyon sok értékes és fontos szempontot ismerhetnek meg a kedves testvérek erről a szentségről, ami keresztény életünk csúcsa és forrása.
V. Á.

Húsz évvel ezelőtt, 1984. november 1-én kezdte meg munkáját Temerinben Szungyi László atya. Ebből az alkalomból Németh József a Pasztorális Tanács világi elnöke a vasárnapi nagymisén a következő szavakkal köszöntötte:
Mélyen tisztelt László atya! Szeretett esperes úr!
Nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy az egyházközség Pasztorális Tanácsa, az egész temerini katolikus hívőközösség és a magam nevében köszönthetem a temerini plébánián megkezdett működésének huszadik évfordulóján. A húsz év nem sok idő az emberiség és az egyház történetében, de szép kor a lelkipásztor életében, különösen akkor, ha azt a papjához ragaszkodó hívőközösségben éli meg.
Sokan még emlékezünk arra a szentmisére, amikor főtisztelendo Berecz Sándor plébánosatya elbúcsúzott, Húzsvár László esperes bemutatta az új plébánost, Szungyi Lászlót a közösségnek. Akkor ismételten átéreztük a Jóisten nagy szeretetét, mert megéreztük, hogy olyan papot küldött nekünk, aki képes múltunk emlékeit és hagyományait új tartalmakkal gazdagítva átmenteni azokat a jövőnek.
Tudjuk, nem volt könnyű feladat elvállalni az egyházmegye egyik legnagyobb plébániájának irányítását. Erősek voltak kötődéseink a múlt iránt és nagyok az elvárások az új plébánossal szemben. Mégis vállalta a kihívást, többet is attól. Mint számos pap életét László atyáét is kitöltötte az új templom építése, majd a kétszáz éves jubileumra készülve plébánia templomának a külső és belső megújítása. És mindezek mellett gondozza a reábízott hívek lelki életét, becsületes, jó keresztényeknek neveli a fiatalokat, részt vesz az egyházmegye ügyeinek intézésében, a hitoktatóképzésben, rádióműsorokat szerkeszt, könyvet ír. Ám, hogy milyen is volt valóban a temerini plébánián eltöltött húsz esztendő, azt igazából csak László atya és a Jóisten tudják.
Kedves László atya! Temerini plébánosságának huszadik évfordulója alkalmából engedje meg, hogy tolmácsoljam hívőközösségünk szívböljövő jókívánságait. Töltse be az életét az Istentől kapott kegyelem és legyen még hosszú időkre e népnek pásztora. Az Isten tartsa meg sokáig!

Egy éve hallgathatjuk az újvidéki Mária Rádiót URH-hullámhosszon a 102,9 megahertzen. Elsősorban keresztény vallási rádió, amely magyar és horvát nyelven sugározza musorát, azzal, hogy a horvát szerkesztőség hetente helyet ad a görögkeleti keresztény testvérek ukrán és ruszin nyelvu műsorainak is. Magyar nyelvű adás vasárnap, hétfőn, szerdán és pénteken délelott 7-től 12 óráig, kedden, csütörtökön és szombaton pedig délután 12-től 20 óráig hallható. Az adás jelenleg Dél-Bácskát fedi, de remélhetőleg, idővel egész Vajdaságban fogható lesz. A stúdiót először az újvidéki ferences rendházban rendezték be, azóta már a stúdiót átköltöztették egy saját helyiségbe.
A rádiót a Mária Rádió Nemzetközi Családja elnevezésű intézmény működteti, melynek székhelye Olaszországban van, s jelenleg 40 országban vannak állomásai. Petri Erika, a rádió indulása óta a magyar nyelvű műsorok munkatársa. Elmondta, hogy műsoraikban imákat és zeneszámokat sugároznak, ezek pedig kapcsolódnak a nap aktualitásához, követve az egyházi év liturgiáját. De nem csupán nagy eszméknek, esetleg letűnt korok tanításainak adnak hangot, sokkal inkább élőben akarnak megmutatni számtalan emberi sorsot.
- Elsősorban tehát élő műsorokat sugárzunk, imákat és szentmiséket közvetítünk (közöttük Temerinből is). Mivel még kísérleti fázisban vagyunk, a végérvényes műsorsémánk most van kialakulóban. Az elképzelések szerint az élet különböző területeit felölelő témák is helyet kapnak majd a műsorban. A rádió a mindennapi ember nyelvén szól a hallgatókhoz. Nem csak kimondottan vallási témákról beszélünk, hanem úgymond világi témákról is. Hírmagazinunkban a társadalmi élet fontosabb híreit közöljük, és néhány hete már kontakműsorokkal is jelentkezünk.
- Kevés pénzből, önkéntes munkát vállalókkal képzelték el az alapítók a rádió muködtetését. A feltétel egyedül az, hogy a programfelelős, a műsorszerkesztő pap legyen, így a rádió igazgatója Tadej Vojnovic, ferences atya. A munkatársak pedig olyan vallásos emberek, akik hajlandók tanúbizonyságot tenni a mindennapi keresztény élet megélésérol. És ezt nyilvánosan is hajlandóak vállalni, ezzel példát és buzdítást adva másoknak. A kisemberek rádiója kívánunk lenni. Készek vagyunk feltárni, megmutatni az emberek sorsában, a hétköznapi élethelyzetekben, a sok-sok rejtett emberi értéket. Fontos, hogy Isten örömhírét eljuttassuk az emberekhez - mondta Petri Erika.
ÖKRÖS Edit

Véletlen egybeesés, és nagyon szép, hogy az idén amikor a pápa októbertol meghirdette az Eukarisztia évét visszaemlékezünk, hogy Bálind András immár fél évszázada teljesít szolgálatot az oltárnál. Az Eukarisztia legszentebb megünneplésekor a legközelebb áll az oltárhoz, vagyis azóta ministrál, ma már áldoztató is. Kitartóan jelen van, nem kis áldozatok árán. A Pasztorális Tanács tagja.
- Mikor kezdte a ministrálást? - kérdeztük
- Ötven évvel ezelott, 1954. október első vasárnapján. Vondra atya ministráns toborzást hirdetett. Én a mise után jelentkeztem a sekrestyében és fölírtak. A szombati nap volt az enyém. Abban az időben 8-10 ministráns is jutott egy napra.
- A családi háttér milyen volt, szülei, hogy fogadták a bejelentést, hogy ministrál? Mit szóltak az iskolatársak?
- Szüleim állandó templombajárók voltak és biztattak a kitartásra, az egész család minden vasár- és ünnepnap templomba ment, pedig a Telep legtávolabbi részén laktunk. A Gondviselés egyengette az életemet, mert ifjú koromban, társaim, barátaim és iskolatársaim sem sokat szekíroztak ha volt is egy-két eset nem nagyon foglalkoztam vele - a körülöttem lévő felnottek pedig jó példával jártak előttem.
- Vissza tud-e emlékezni kedves gyermekkori ministráns élményekre?
- Mindjárt a kezdetén történt, amikor még a régi oltárnál (háttal a hivőknek) misézett az atya és a misekönyvet a mise közepén át kellett vinni az egyik oldalról a másikra. Mivel alacsony növésű voltam, csak úgy tudtam ezt megtenni, ha lábújra állok és úgy tesszem az oltárra a misekönyvet. Egy kicsit megbillent és majdnem ledőlt. Csak az atya segítségével sikerült a művelet. A mise után az atya meg is jegyezte, hogy semmi baj, majd az ötvenedik már jól sikerül.
- Felesége hogyan fogadta komoly elhatározását, hogy kitart az oltárszolgálatnál? Ez nem volt akadály a házasságban?
- Volt egy kis nézetkülönbség, mert mint fiatal házasok, feleségem szerette volna, ha együtt ülünk a templomba, de nekem az oltárnál volt a helyem. Idővel ez is megoldódott, mivel ő meg bekapcsolódott a Miasszonyunk Világi Rendjébe.
- Nem csak ministrál, és mint áldoztató teljesít szolgálatot az oltár körül, hanem szívesen felolvas. Hívatása asztalos, és nem egyszer vállalt áldozatot, hogy munkájával Isten dicsőségére az egyház javára a templom építésekor, de a plébánia templomnál is segítkezzen. Bármilyen munka legyen a templom körül kiveszi a részét belőle.
- A vállalt feladat és kötelesség felelősséggel járt. Mivel én ezt vállaltam elsődleges feladatom a közös ügyben, és a családban helytállni. Ebben úgy érzem, hogy megkaptam családom minden támogatását, amit ezúton is hálásan köszönök.

Másik beszélgetőtársunk Pásztor István.
- Pista bácsi maga mikor kezdte a ministrálást?
- Ha jól emlékszem, akkor 55 éve ministrálok.
- A kortársai közül voltak ministránsok?
- Amikor én kezdtem akkor még nem, de később voltak többen is. Az első alkalomra visszagondolva, kicsit kellemetlen érzés fog el. Éppen egyedül voltam, mint kezdő, és persze semmit sem tudtam. Egy tisztelendő novér jött mellém az oltárhoz és segített. Máskor már voltunk többen is, és lassan beletanultam a ministrálásba.
- A plébános atya hogyan fogadta elhatározását?
- Vallásos környezetben nőttem, gyerekkorom óta vallásos voltam és egyszer a hittanórán szóltam, hogy én is szeretnék az oltár körül lenni. Persze a plébános atya örült és hívott, hogy csak menjek. Mikor már nagyobbak voltunk, akkor beosztottak bennünket, főként az ünnepi miséken, voltak főcelebránsok, így nevezték oket. Volt aki gyertyavivő volt, volt aki füstölőt kezelte, csöngetett, vagy az oltárhoz rakodott stb.
- A felesége nem mondta, hogy ne járjon ministrálni?
- Ő is vallásos családból való és nem szólt semmit, nem bánta, hogy felnőtt fejjel az oltárnál segítkezek.
- Egyházközségi képviselő, de mint felolvasó is közreműködik az oltárnál a szentmisén. Mióta áldoztat?
- Már 25 éve, még Berecz atya idejében kezdtem. Jó érzem magam az oltár körül.
Szereti a templomot, főként mint villanyszerelő hoz sok áldozatot, ha elromlik a harang már megy a toronyba javítani. Fizesse meg a jó Isten minden fáradozását, amit Istenért és a közösségért tesz.