Kedves Testvér!
Temerinhez közelítve a szőregi útról messziről kitűnik egy templomtorony, melynek megpillantása megdobogtatja a hazatérő vándor szívét, de mindannyiunkét is, főként, ha messzi útról vagy idegenből hazatérünk. Amint a testnek a szív, hasonló módon a közösségnek lüktető, éltető középpontja a templom, melyet oly büszkén csak úgy nevezünk: "a mi templomunk". Hozzá is tesszük, ennél szebb nincs, pedig már sok templomot láttunk. Érzéseinkkel kötődünk hozzá, értékeljük és szeretjük, s jól esik, ha mások is megdicsérik, megtekintik.
Palermói Szent Rozáliáról elnevezett plébániatemplomunk építése 1804-ben kezdődött. Az idén ennek a temerini katolikusok számára jelentős eseménynek 200. évfordulójára emlékezünk. Ezért láttuk kívánatosnak, hogy az idei búcsúnk alkalmával tájékoztató lapunk megjelenjen, minél több kézbe eljusson, minél többen olvassák el, üzenetet megszívleljék, megértsék, felfogják és elfogadják, hogy ily módon közösségünk minden tagja e kerek jubileumról méltóképen megemlékezhessen.
(A temerini katolikus templom a múlt század elejéről)

Alkalom ez arra, hogy templomunk történetéről írjunk, hogy a róla szóló alapismeretek mindenki számára hozzáférhetoek legyenek.
A templom mindig Isten tiszteletére és a hívő közösség részére épül, hogy annak megszentelődését és üdvösségét szolgálja. Isten háza, szent építmény, de ugyanakkor mindannyiunk közös otthona is, ahova állandóan visszatérünk, hogy az Istennel és egymással való találkozásunkból új erőt merítve a hétköznapokban megújultan krisztusi hitünk szerint élhessünk. A közösség minden tagja arra hivatott, hogy mint elő kövek, Krisztusban egy eleven, lelki épületté álljon össze. A templomnak, mint épületnek és jelképnek gondolatát a következő oldalakon két írás bővebben megvilágítja. Fontos, hogy a templom jelentőségét megértsük, hogy helyesen tudjunk viszonyulni a hit dolgaihoz, megtaláljuk saját helyünket a közösségben.
A templom felépült, s a hívő nép két évszázadon keresztül állandóan gondoskodott karbantartásáról és szépítéséről. Mi is ezt tesszük. Íratlan szabály, hogy az ennyire kerek évfordulók alkalmával teljesen felújítják a templomokat. A telepi új templom építése mellett a rendkívüli nagy elszegényedés ellenére sem feledkeztünk meg készülni a 200. évfordulóra. Évekkel ezelőtt megkezdtünk a templom külső és belső felújítását. A tornyot újrafestettük, a tető fa-szerszerkezetét megújítottuk, a tetőzetre teljesen új cserepek kerültek fel, a padlást kitakarítottuk, az elavult villanyvezetéket teljesen felújítottuk, a villámhárító berendezést korszerűsítettük, új rézből készült esővízcsatornákat szereltettünk fel. Tavaly elkezdtük a belső festés felújítását. Erről a munkálatról is beszélgetések olvashatók a püspökségi művészi tanácsadóval és ellenőrrel, valamint a mesterekkel.
Annak idején 1806-ban befejeződött a templom építése. Ennek az évfordulójára, két év múlva 2006-ban Szent Rozália búcsúnkra tervezzük a kétévszázados jubileum központi ünnepségét, melynek keretében a megyéspüspök újraszentelné a kívülről és belülről teljesen megújított Isten házát és közös otthonunkat.
Az elkövetkező két évben ajánlanám, hogy nagy hangsúlyt fektessünk egyéni és közösségi lelki megújulásunkra. A templom felépült, fenntartásáról nagy áldozatok árán a hívő nép a legnehezebb történelmi időkben is gondoskodott, az idők folyamán állandóan szépült, hasonlóan a közösségről is plébánosaink gondoskodtak, vezették az üdvösség útján, megtartották és továbbadták a hitet, a népet is állandóan összetartották és építették. Nekünk is feladatunk folytatni, fejleszteni a közösségi életet. Nem szabad önmagunkkal és eredményeinkkel megelégedni, hanem a közösséget Istennel és egymással szüntelenül építgetni kell. A közösségépítés tervéről is szólunk, hogy mindenki bekapcsolódhasson és elvégezze a reá eső részt annak érdekében, hogy Isten kegyelméből plébániai életünk, egymással való kapcsolatunk, embertársi viszonyaink is megújuljanak.
Kívánom, hogy az idei búcsúnk legyen ennek a különlegesen kegyelmi időszaknak lendületes kezdete és hogy a 200. évfordulóra templomunk és közösségünk megújulása az Úr segítségével megvalósuljon!
SZUNGYI László esperesplébános

A templom valamennyi vallásban az a megszentelt hely, ahol a közfelfogás szerint az emberek előtt megnyilvánul az Isten jelenléte. A templom jel, de az Ószövetségben csak ideiglenesen jelezte Isten jelenlétét a választott nép között, mert az Újszövetségben ezt véglegesen felváltotta Krisztus testének, az Egyháznak a jele.
A jeruzsálemi templom központi helyet kapott a zsidó nép istentiszteletében mint a szent sátor utóda. Jézus legmélyebb tiszteletét fejezi ki a régi templom iránt, de az Ő eljötte óta a templom szerepének helyét új jel tölti be, magának Jézusnak a teste. utolsó sóhajának a pillanatában a Szentek-szentjének kárpitja kettéhasadt, s ezzel jelezte, hogy e régi szentély elvesztette szent jellegét, a zsidó templom, mely az isteni jelenlétet volt hivatva jelezni, befejezte küldetését.
Az első keresztények tudták, hogy lelki templomot alkotnak Krisztus Testének meghosszabításaképpen, ugyanis Szent Pál szerint az Egyház Isten Temploma, ahol Krisztus a fő és a szegletkő. Krisztus testének tagjaként minden egyes keresztény ember Isten temploma. Az Egyház Isten és ember találkozásának helye, az isteni jelenlét jele a földön. Számára azonban meghatározott helyek szükségesek, amelyek bár külsőleg hasonlítanak a régi templomokhoz és más vallások templomaihoz, jelentésükben, jelrendszerükben s a jelzettek megvalósításában az előbbieknél minőségileg többek. A keresztény templom Isten háza a legvalóságosabb értelemben. Krisztus áldozata itt jelenül meg napról napra, az Oltáriszentségben Ő maga marad köztünk. A templom a mennyország kapuja a hívő lélek számára. A legszentebb áldozaton és szentségeken keresztül itt nyerjük el a természetfölötti életet látható jelek formájában. Itt szól hozzánk Isten igéje hétről hétre, napról napra.
TÖRÖK József

A közösséget Isten az Ő kegyelmével állandóan építi. Krisztus az alap, mi vagyunk a lelki kövek. Szent Péter apostol első levelében így fejezi ki ezt az igazságot: "Menjetek Krisztushoz, az élő kőhöz, amelyet bár az emberek elvetettek - az Isten kiválasztott és megbecsült, és mint élő kövek épüljetek fölé lelki házzá....'" ( Vö. 1 Pét 2,4-5)
Az egyházközösség éltető lelke a Szentlélek, aki egyénileg és közösségileg működik bennünk és közöttünk és vezet az üdvössége, Isten Atyai házába.
(A Szent Rozália plébániatemplom napjainkban)

Ezért minden ima- és lelkiségi csoport fontos a közösség építése céljából.
Szólunk egyes csoportokról, amelyek tudatosan fáradoznak a közösségünk építésén.
A Miasszonyunkról Nevezett Bácskai Nővérek Társulatának Világi Rendje. Temerinben 1997-ben alakult, Pénzes János , megyéspüspök jóváhagyásával. Tagjai olyan nők, akik Jézus Krisztus szoros követésére törekszenek, úgy, hogy az evangéliumi tanácsokat a világban élve követik, és egyben az apostolkodás buzgó követésére szentelik magukat. A világi rend tagjai egyben tagjai a Miasszonyunkról nevezett Bácskai Nővérek Társulatának, annak írányítása alatt állnak és mint ilyenek részesülnek a Társulat lelki javaiban és kegyelmében. Elsődleges céljuk, hogy ott ahol élnek és dolgoznak biztosítsák az imahátteret.
Olyan feladatot vállalnak Isten népe szolgálatára a világban, amely kisegítő lelkipásztorkodási teendőkből, az egyház életében aktiv részvételből, a felebaráti szeretet gyakorlásából, buzgó imádkozásból, valamint a közösség tagjainak lelki üdvének előmozdításából áll. Törekszenek állapotuknak vagy hívatásuknak megfelelő kötelességek becsületes teljesítésére a jó Isten iránti szeretetbol a Szűzanya példájára.
Találkoznak minden második csütörtökön, a lelkipásztor lelki olvasmányt, elkmélkedést tart, a Miasszonyunkról Nevezett Bácskai Nővérek Társulatának főeloljárója körlevelet intéz hozzájuk.
Szent Mónika Kör, keresztény édesanyák köre. Temerinben 10 éve alakult. Találkoznak minden 3. csütörtökön az esti szentmise után. A lelkipásztor elmélkedéseket tart nekik, közösen imádkoznak nemcsak a saját, hanem minden édesanya gyermekének hitéért. Mondhatjuk úgyis, hogy a családjaikért imádkozó édesanyák köre. Ezenkivül minden hónap 27-én, közösen résztvesznek és aktivan belekapcsolódnak a szentmisébe. A kör nyitott, minden keresztény édesanya csatlakozhat hozzájuk.
Szent József Kör, keresztény férfiak köre. Találkoznak minden első pénteken az esti szentmise után. A lelkipásztorral tárgyalják a férfi erényeit a bibliában. Megtárgyalják a plébánia körüli teendőket is és szabadon elbeszélgetnek.
Biblia Kör - felnőttek számára. Találkoznak minden első. csütörtökön az esti szentmise után. Mindenki aki jobban szeretné megismerni a szentírást csatlakozhat a közösséghez.
Keresztény Értelmiségi Kör, a vendég előadóval való egyeztetés szerint, leginkább minden hónap 4. csütörtökjén találkoznak.
Felnőtt hittan a hónap 4. csütörtökjén, amikor legtöbbször a KÉK előadások vannak.
Házastársak Köre. Korosztálytól függetlenül keresztény házasságban élő, családjukat hitünk értékeire építő házastársak találkozója. Az idén Bíró László családreferens püspök minden hónapban a családoknak szánt levelét tárgyaljuk, de más témákat is érintünk és kötetlenül is elbeszélgetünk. Kifejezésre jutott az óhaj, hogy akár többször is találkozzunk, de egyelőre havonta egyszer, a hó utolsó szombatján este 8 órakor tartjuk az összejöveteleket.
Caritas csoportunk szervezetten és jól működik Mészáros Teréz vezetésével, aki önzetlenül saját emeletes házát a szervezet székházává felajánlotta. Állandó munkatársai révén helyzetünkhöz mérten igyekeznek szeretetszolgálatot teljesíteni. A társadalmi változások következtében a plébániai caritas megalakulhatott és 1991 óta szervezetten működik. Miután a Nemzetközi Caritastól nem várhatunk többé segélycsomagokat, magunkra vagyunk utalva. Szeretetszolgálatunk csak akkor tud eredményesen működni, ha lesznek önzetlen jószándékú adakozók, akik a szegényeket és a legrászorultabbakat segítik.
Rózsafüzér Társulatok. Őseink lelkes Szűzanya tiszteletét a rózsafüzér társulatok őrzik és továbbadják. Nagy hagyománya van a rózsafüzér közösségi imádkozásának. Minden társulati tag, aki rendszeresen naponta elvégzi szeretettel a reá eső egy tized rózsafűzért az átelmélkedett titokkal, az egy élő rózsát nyújt át minden nap a Szűzanyának. Aki szeretné megtanulni a szent olvasó imádságát, az Rózsafűzér királynéja ünnepén, október 7-én jöjjön el közösségünkbe. Ekkor új tagokat is vesznek fel a társulati anyák.
Ezeken kívül más csoportok is léteznek, talán felsorolni is nehéz, mert vagy számszerint kevesen vannak vagy nem az a szándék vezeti őket, hogy a nyilvánosságban sok szó essék róluk. A keresztény értelmiségieket összegyűjti a Pax Romana is, fiatalokat Taizé-i lelkiség, de létezik a Háló is, házastársak vannak a Házas Hétvégében is, vannak akiket a karizmatikus, fokoláré mozgalom érdekel, különböző imacsoportok működnek: Máriás Papi Mozgalom, Szent Rita tisztelői, stb. A több mint 400 tagot számláló Rózsafűzér Társulat tagjai közül többen találnak alkalmat, hogy alkalmi kilencedeket végezzenek imacsoportokban, pl. Lourdes-i Szűzanya tiszteletére, Szent József tiszteletére, stb

Az ember mindig tudatában volt, hogy gyarló és bűnös, s ezt a tisztátalanságot nem csak önmagában, hanem környezetében is tapasztalta. Szemében a világ a jó és a rossz dolgok változékony keveredését jelentette, amelyek aránya ugyan módosulhat, de a "jó" a "tiszta" sohasem tudja teljesen kiszorítani a "bűnöst", "a tisztátalant". Szükséges volt hát a világból mintegy kirekeszteni bizonyos területeket, amelyekre az ember, mint szennyezetlenekre tekinthetett, a tér ezen pontjai által vált lehetségessé a kapcsolat Istennel, a tökéletessel, a teljesen tisztával. E gondolkodás eredményeképp jött létre a templom: ha a láthatatlan Istennel szabályozott és rendszeres viszonyra akarunk lépni, ide kell eljönnünk. E világból kiszakított, szinte nem is a világhoz tartozó épület ezt kizárólag az Istennel való kapcsolatnak szenteljük - a tisztátalan világon belüli tiszta által tudunk kötődni a Szenthez, a makulátlanhoz.
(A zárda és a plébániatemplom a harmincas években)

Ez az emberi okoskodás más oldalról kiindulva is elvezetett a templom-eszméhez. Hiába tudjuk a hitünkkel és az eszünkkel, hogy Isten mindenütt jelen van- ez még csak tudás, nincs meg benne az életünket forradalmasító hatékony erő. Jelen van a szobában, az utcán, a közhivatalban, a piacon stb. Jelenléte megszokottá válik, s frissességéből folytonosan veszítve lassan elkopik. Hogyan tehetem én, az ember, életigazító tényezővé azt az igazságot, hogy Isten mindenütt jelen van, de itt ezen a területen, a templomban különösképpen jelen van. Itt garantált az Ő jelenléte.
E két látásmód így hát metszi egymást, s minden vallásban létrehozza azt a különleges épületet, amely minden tekintetben mentes a tisztátalanságtól, a bűntol fertőzött világban is biztos garanciát kínál Isten jelenlétére áhítozó embernek. Itt, a templomban a mindenséget alkotó Isten, a szent Isten, a teremtményével párbeszédet kezdeményező Isten jelen van. A templom Isten földi lakóhelye. A személyes szolgálat helye.
Ha valaki teljes létével kötődik istenhez, akkor minden ténykedésében benne van a Teremtője iránti hűség: munkája, beszéde, emberi kapcsolatai átitatódnak azzal, hogy ő az Úrhoz tartozik. Ezt a magatartást nevezzük tanúságtételnek, s ennek fontosságát tanítja Jézus, amikor a béres mezei munkájáról beszél. Ám a gazda ezzel nem elégszik meg: követeli az asztali, a személyes szolgálatot is. S ha a szolga mindkettőnek eleget tesz, akkor is csak azt mondhatja: "Haszontalan szolgák vagyunk, nem tettünk többet, mint kötelességünk." (Lk 17,10) Nos, személyes istenszolgálatunk nem más, mint a liturgia. Ezáltal ismerkedhetünk meg személyesen urunkkal, hisz az ő gondolatait halljuk, az ő emberszerető tetteit jelenítjük meg. A mezei munka és az asztalszolgálat adja meg keresztény életünk teljességét, hozzátéve, hogy az utóbbi olyan igazságokkal és erőforrásokkal gazdagít minket, amelyekkel tudatosabban és odaadóbban végezhetjük világban való tanúságtételünket is.
Isten az újszövetségi templomban nem csak törvényeivel, nem csak kinyilatkoztatását tartalmazó könyvtekercsekkel, nem is csupán a jelenlétére utaló felhőoszlop által van velünk, hanem személyesen is Jézus Krisztus által: a megtestesült Isten, az emberarcú, embert megváltó, tehát az emberi létet önmaga lét-teljességébe Isten ott van az Eucharisztiában minden katedrálisban, minden templomban, minden kápolnában. Ha pedig ott van a kenyér színében, akkor nekünk olyan épületet kel köré és fölé emelnünk, amely minden vonatkozásban a legtöbbet hozza ki belolünk. E gondolat alapja a betániai vacsora, ahol Mária, Lázár testvére 300 dénár árú "valódi nárdusból készült drága olajat" öntött Jézus lábára. Ha a szőlőmunkásokról szóló példabeszédben egy dénárt osztanak este, amibol másnap meg tudott élni az egész család, akkor a háromszáz dénár árú olaj valóban hatalmas összegre utal: egy család évi költségvetése. S Jézus jóváhagyja ezt az elképesztő pazarlást: "Szegények mindig lesznek veletek, és tehettek jót velük, amikor csak akartok, én azonban nem mindig leszek veletek." (Mk 14,7) Mikor van velünk Jézus? Amikor a történelemben egyszer elhangzott szavait újra kimondjuk. Amikor az emberért tett cselekedeteit jelenvalóvá tesszük. Tehát a liturgiában. Így a szentmise nem más, mint 300 dénár árú olaj Jézus lábára öntése. A liturgia törvénye a pazarlás.
A pazarlás így értendő: mindenből a legtöbbet, a legnemesebbet akarjuk adni Istennek. Nézzünk ilyen szemmel az aranyszállal hímzett, évekig készített miseruhára. Az ötvösmuvészet csúcsát mutató kehelyre és monstranciákra. A mesterségbeli tudás hihetetlen magasságát jelentő orgonára és hangra. A képek, szobrok, üvegablakok, freskók vagy maga a magas templomépület - mind az adott település, az adott közösség által elérhető legteljesebb áldozatot jelzi. Kitapintható belőlük az a gondolat, hogy amit Istennek adunk, azt a legnagyobb műgonddal, a legnagyobb áldozattal, a legnemesebb anyagokat használva adjuk, mert csak bőkezűségünk méltó válasz Isten mérhetetlen emberszeretetére.
Hogy elképzelhessük, mit jelentett a régieknek a templom, lépjünk vissza öt évszázadot! Az alacsony és sötét lakásban élő ember bement a végtelenül magas, a gyertyák fényárjában úszó templomba. A kinti sárban nehézkesen mozgó a templomban finom és kecses mozdulatokkal átszőtt ceremóniának lett a részese. A primitív népi hangszerek után borzongva hallhatta az orgonát. Az otthoni ákombákom falrajzok után láthatta a mesterek készítette gyönyörű freskókat, a szentek életét bemutató színes ablakokat. Embermagasságban szembesült a szenvedéssel, a keresztúttal. Ahogy felfelé nézett a fontos bibliai események és Jézus életének ábrázolásai valóban a mennyország felé vezették tekintetét. Villon verse jól illusztrálja mindezt - írástudatlan édesanyja számára írta ezt az imádságot Máriához: "Asszony vagyok, szegényke, vénülőcske, együgyű is: betűt nem ösmerek. Csak nézem templomunk falán kiföstve a mennyországot, hárfák zöngenek, s a poklot, ott főnek a bunösök. Egyik vidító, a másik ijesztő. Juttasd nekem ó Szent Nők közt az Első, a vidító, mert Te meghallgatod, ha Hozzád siet a bűnbe veszendő - élni-halni e hitben akarok." (Illyés Gyula fordítása).
Igen, a templom s a templomi liturgia mindig a kultúra gyűjtőmedencéje volt: az ember által legtöbbet elérhetőt reprezentálta. Ma is, modern anyagokat és technológiákat alkalmazva, ez a fő szempont templomépítéseinknél: a templomépületek és annak élete nem más, mint válaszadás. Válaszadás a minket megváltó Jézus által köztünk lakozni akaró Istennek. A templom lényegének megértéséhez fel kell fedeznünk őseink liturgikus érzékét. Mert e liturgikus érzék a záloga annak, hogy magunkat is "eleven kövek módjára lelki templommá, hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves áldozatokat mutassunk be" (1Pét 2,5)
TARJÁNYI Zoltán

A Temerinre vonatkozó első írásos feljegyzés 1332-ből maradt fenn, pápai tizedjegyzékben. Temerin plébánosa Laurentius de temeri (Temeri Lőrinc) néven van bejegyezve, tehát falunk templomos helység volt.

(Temerin nevének első írásos említése 670. évfordulójára a plébánosatya beszentelte Temeri Lőrinc domborművét)

A mohácsi vész után elnéptelenedett, majd a következő évtizedekben a törökök nyomában kis számú szerb lakos telepedett le itt is. Számuk jelentősen megnövekedett a 17. század végén és a 18. század elején. A magyar népesség visszatelepülése az 1700-as évek utolsó évtizedeiben kezdődött, az akkor már kb. 170 szerb családdal benépesedett kamarai falu.
Az első templom
A betelepülő, mintegy 70-80 család 1783-ban közmunkával felépítette a vert falú, náddal fedett 9x3 öl nagyságú templomot, Szent Rozáliának, a pestises betegségek védőszentjének tiszteletére. A templomot az Újvidékről kijáró Sáfár József áldotta meg, akit kineveztek Temerin plébánosává, miután felépült a plébánia épülete is.
A kis, torony nélküli templom első 54 librás harangját, majd a következő évben beszerzett 1 mázsa 53 librás (86 kg), és az 1 mázsa 20 librás (67 kg) harangokat fából ácsolt haranglábon helyezték el. (A metrikus rendszer bevezetéséig 1756-1874 között nálunk a bécsi súlymértékrendszert alkalmazták - 1 libra 0,56 kg, 1 mázsa "centenárius " 56 kg)
A 19. század első éveiben a katolikus magyar és a kevés németajkú hívek száma elérte a 3900-at. A népesség ilyen nagyarányú növekedése hozzájárult a 200 szerb család áttelepülése a Sajkás-kerületbe, akik helyébe Szécsen Sándor, Temerin földesura magyarokat telepített be, Magyarország északi megyéiből.
Szécsen Sándor vegyes adományként 1798-ban jutott Temerin birtokába, egyben így lett kegyura a hívőközösségnek. Mivel nem lehetett tovább halasztani egy nagyobb templom építését, hozzákezdett a hívek segítségével, akik főleg két kezük munkájával járultak hozzá az építéshez. 1804-től 1806-ig be is fejezték a Szent Rozália plébániatemplom építését. A templom épülete szilárd anyagból (helyben, mezei kemencében égetett téglából, mészragasszal összekötve), klasszikus barokk stílusban, hármas tagolással, kórussal, alatta bejárattal, hajós résszel és szentéllyel, mellette lévő oratóriummal és sekrestyével épült. A szentély egy lépcsőmagassággal feljebb van emelve a templomhajótól. Az igen vastag falakon nyugszanak a kosárívek, amelyekre terhelődnek a boltozatok.
A templom tornya a földtől számítva 40 méter, az aranyozott kereszttel 43 méter. A templom hossza 38, szélessége 15 méter.
A szabadságharc viharában, 1848. augusztus 30-án a szerbek felégették a mezővárost, és amikor a szabadságharc bukása után a lakosság visszatért a menekülésből, romos, üszkös házaik és templomuk tárult szemük elé. A templomot csak 1853-ban sikerült helyreállítani, de annak alaposabb rekonstrukciójára csak 1873-ban, Zittl Róbert plébános idejében kerülhetett sor. A külső munkálatok mellett a templom belsejét teljesen felújították: az oltárképeket restaurálták, a boltíveket rokokó stílusban újrafestették.
(Szűz Mária megkoszorúzása, Jakobey Károly festménye a szentély boltozatán)

Ekkor festette a szentély boltozatára Jakobey Károly bácskai templomfestő Szűz Mária megkoronázását ábrázoló képet, ő vezette a templomfestés munkálatait is. A belső festés ornamentikája - az 1947-ben végzett újrafestéskor és a most folyamatban levő második újrafestésnél - alapjában véve változatlan maradt és marad.
A hajó első boltozatán Jézus születése, a másodikon Engedjétek hozzám a kisdedeket, a harmadikon az utolsó vacsora, mindhárom Ruzsicska Pál újvidéki templomfestő munkája látható. A kórus feletti boltozaton lévő képet, a Szentlélek eljövetelét temerini iparos amatőrfestok festették. Kivéve a szentélyt, két oldalt a boltozati festményektől, egy-egy szentet ábrázoló festmény van, ugyancsak Ruzsicska műve. A festmények 1947-ben a templom első újrafestésekor készültek.
Bővítések
A templom többszöri bővítésen esett át. Így keleti falához 1956-ban hozzáépítették a hittantermet, a baloldalára pedig 1964-ben még egy termet amely téli kápolnaként és oratóriumként is szolgál. A templom csonka tornyát 1956-ban építették át, sisakja szürkére festett bádogfedél. A karzatot 1931-ben és másodszor 1963-ban bővítették ki.
(A templom és a plébánia épülete a két világháború között)

Az elavult toronyóra helyébe 1970-ben új, villanyórát vásároltak. 1968-ban villamosították a harangozást. 2000-ben sor került a tetőszerkezet felújítására, új cserepekkel fedték a tetőt, új esővízcsatornát, villámhárítót szereltek fel, teljesen ki lett cserélve a belső villanyhálózat, a kórusra vezeto lépcsőt felújították.
Főoltár, mellékoltárok
A templom főoltárát és két mellékoltárát az 1968-as II. vatikáni zsinat után lebontották. A félkör alakú szentélyben a zsinati oltár tervét Dulics Bolto szabadkai építész készítette, kivitelezői Berecz Endre és Talló Gáspár voltak. Az új liturgikus előírásoknak megfelelő oltár márványból készült. Az új oltárt és egyben a templomot is 1969. március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony napján szentelte fel Mátyás püspök, ui. a templom felépítése után csak megáldva volt.
A főoltárkép, amely az átépítés után is a helyén maradt, Szent Rozáliát ábrázolja, 1861-ben Novák Antal plébános festette Kupelwieser Leopoldnak, a bécsi művészeti akadémia tanárának festőiskolájában. A mellékoltárok képei a templom két oldalára kerültek. Az egyik Szűz Máriát a kis Jézussal ábrázolja, a másik pedig a Szentháromságot. Mindkettőt Führich Antal festőművész festette 1860-ban.
Harmadik mellékoltárnak tekinthető az 1887-ben a hívek adományából állított Lourdes-i Szeplotelen Szent Szűz oltár, amelynek felső része fekete nyárfából faragott sziklát ábrázol, két fülkével ellátott kő színezéssel. Ezek egyikében a Szeplőtelen Szent Szűz, a másikban Bernadette szobra kőgyurmából. Mindkettő a müncheni Mayer cég műve. Az oltár mensája fából épült, márvány színezettel.
A templom orgonája, stációképei
A plébániatemplom orgonája 1841-ben készült, id. Kovács István szegedi orgonaépítő mester munkája. Temerin felperzselésekor, az 1848-ban megrongálódott orgonát fia, ifj. Kovács István renoválta 1857-ben. A hangszer mechanikus, csúszóládás. Az I. világháborúban elrekvirált sípjait 1925-ben pótolták.
A stációképek színes papírképek, üvegezett barnára festett és lakkozott díszesen faragott (esztergályozott) keretben, felső része háromszögben végződik, jelzi a stáció számát, alul aranyozott betűkkel a jelenet felirata.
A harangok
Az 1783-ban épült ideiglenes templom mindhárom harangját a plébániatemplomba vitték át, annak felépítése után. A 19. század első évtizedeiben két újabb harangot is beszereztek: a Szentháromság (840 kg) és a Szent Rozália (390 kg) harangot. Ám az összes harang a szabadságharcban odaveszett. Az ezt követő évtizedekben 1895-ös adatok alapján, négy harangot öntettek. 1861-ben öntötték a ma is működő, közismerten nagyharangnak (912 kg) nevezett, sok vihart kiállt Szentháromság harangot.
Az első világháborúban, 1916-ban a nagyharang kivételével, elvitték a többi harangot, sőt a temetőkápolna harangját is. Egészen 1925-ig csak a nagyharang szolgálta a híveket. 1925-ben főleg adományokból összegyűlt annyi pénz, hogy három újat sikerült beszerezni: a Szűz Mária harangot (520 kg, ez lett a középharang), a Szent Rozália kisharangot (272 kg) és a 111 kg-os lélekharangot. Mindhárom harang az Újvidéki Jovánovics öntödében készült.
A Szűz Mária középharangot ki kellett cserélni, mert megrepedt. Az újat, amely 545 kg súlyú, és a rijékai Branko Lenartics harangöntő műhelyében készült, Zvekánovity Mátyás püspök szentelte fel 1966. június 29-én, Péter-Pál napján.
Harangozási rend
Vasárnap és ünnepnapokon fél órával a mise kezdete előtt a nagyharang (Szentháromság harang), negyedórával pedig a középharang (Szűz Mária harang) szól. Mise kezdetekor, a beharangozáskor mind a három harang szól (a Szent Rozália kisharang is). Úrfelmutatáskor a nagyharang hangja csendül fel. Köznap fél órával a mise előtt a középső, negyed órával pedig a kisharang. Mindhárom harang szól szentségimádás előtt, mindenszentek estéjén az esti harangszó után, a szombati gyászmise után, nászmisekor, amikor a fiatal pár a templom közelébe ér, a püspök hivatalos érkezésekor. Reggel 5 órakor, délben és este 7-kor a középső, vasárnap este a nagyharang hangja hallatszik. Ha valamelyik hívő elhalálozik a lélekharangot húzzák. A sírbatételig a szokások szerint, vagy a rokonok kívánságára többször is harangoznak. A nagyharang jelzi, hogy a pap elindult a temetőbe, és amikor a gyászmenet elindul a sírhoz a kápolnai kisharang szól.
Napjainkban a hívők száma 8500-ra tehető.
A templom plébánosai
1. Sáfár József (1783-1798)
2. Csupor Mihály (1798-1821)
3. Gőbel Ferenc (1821-1838)
4. Novák Antal (1838-1876)
5. Zittl. Róbert (1877-1895)
6. Mihálovics Endre (1895-1917)
7. Resch Ignác (1917-1921)
8. Kopping Gáspár (1921-1944, hivatalosan 1950)
9. Tóth István (1944-1946)
10. Vondra Gyula (1946-1948, 1951-1966)
11. Pálinkás Sándor (1948-1951) adm.
12. Berecz Sándor (1966-1984)
13. Szungyi László (1984- )

A Szent Rozália plébániatemplom belső festésének felújítása napjainkban szépen halad. A napokban itt járt dr. Andrija Kopilović, a szabadkai püspökség egyházművészeti szakértője, aki találkozott a templomfestő mesterekkel, véleményezte az eddigi munkát és megbeszélte a további teendőket. Vele, a mesterekkel és az esperesatyával beszélgettünk a templombelső festésének felújításáról:
Dr. Andrija Kopilović: - Igen örülök annak, hogy a temerini hívek templomukat rendbentartják. A püspökségen működő egyházművészeti bizottság mindég is nagy gondot viselt arról, hogy az egyházmegye templomainak építésekor, a régiek felújításakor, a restaurálási munkálatok végzésekor kikérje szakértőinek véleményét. Ez történt a temerini templom esetében is.
- Engem a közösség, a papság és a püspök úr kért fel ara, hogy egyházművészeti kérdésekben a felújításakor és új templomok építésekor közreműködjek. Tanulmányaim során a teológia mellett ugyanis Párizsban művészettörténetet is tanultam. Ezért beszélhetek szakértőként is a témáról.
- Mondhatom, hogy a temerini plébániatemplomnak nincs kimondottan egyértelmű stílusa, barokk alapon klasszicista elemekkel épült, amelynek belső festése neobarokk kivitelezésű. Éppen ezért most, amikor a festés felújítását végzik, igyekszünk összhangba hozni a különböző stílusokat. A hozzáértő, ha belépett a templomba láthatta, hogy nagy, de a különböző stílusok ütközése miatt nem elragadóan szép. Most a szakértői vélemények figyelembevételével megpróbáljuk összhangba hozni a különböző stílusokat.
- Azt tapasztalom, hogy a templomfestő mesterek az utasításokat betartva igen szépen haladnak. Megbeszéltünk néhány olyan dolgot, ami eredményezni fogja, hogy a templom legyen szép, stílusában harmonikus, a látvány ne zavarja a szemet és a szívet, hanem vezessen egy jó érzéshez. Megpróbáljuk a templomot színeiben, és díszeiben Isten házaként úgy felújítani, hogy a hívő ember, amikor belép a templomba érezze, hogy Temerin legszebb házába lépett.
(A szentmise alatt az állványok nem zavarják a híveket)

Pataki Péter templomfestő: - Örülünk annak, hogy Kopilović atya meg van elégedve a templomfestés eddigi kivitelezésével és a mi munkánkkal. A régi festés nem teszi lehetővé, hogy sablon mintákkal dolgozzunk, hanem mindent kézzel kell végezni, ami lassítja a munkát. Az ilyen munka nagy figyelmet és gyakorlatot igényel.
- Dolgozunk ameddig az időjárás megengedi, és ameddig az nem befolyásolja a felhasznált anyagok és a munka minőségét. Szeretnénk még az idén a következő boltozatnak legalább a mennyezeti részét befejezni, de ha lehet, akkor az oszlopok közötti részt is.
- Sok időbe kerül a képeknek a restaurálása. Csak most, hogy helyén van az állványzat láthatjuk, hogy milyen állapotban vannak a mennyezeti képek, milyen anyaggal készültek, mert ugyanolyan anyaggal kell elvégezni a helyreállítást is. Ahol elvégeztük a restaurálást a képek bársonyosak, és konzerválva vannak. A restaurátor munkája egyfajta művészet, amit nem lehet kampányszerűen, szobafestői felfogással végezni.
Gyarmati János munkatárs: - Sokan kifogásolják, hogy lassan haladunk. Igazuk van, de ezt a munkát nem lehet másként végezni csak nagy odafigyeléssel és türelemmel. Ezért halad lassan. Mások azt kérdezték miért nem vagyunk többen. A válasz egyszerű: nincs utánpótlás, ha van is jelentkező, nincs benne kitartás. Megpróbálja, majd otthagyja, rohan a jövedelmezőbb pénzszerzés után.
Szungyi László esperesplébános: - Általánosságban elégedett vagyok a munkálatok menetével. A hívek az eddigiek során meggyőződhettek arról, hogy igen komoly munkáról van szó, amelyet nagyon nehéz laikusan megítélni, de annyi sejtelmünk van, hogy nem egyszerű vállalkozás a templomunk belső festésének a felújítása. Egy igen komoly munkáról van szó, amelyben több tényező is szerepel.
- Hogy milyen tényezők? Először is Isten ügyéről van szó. A templom Isten hajléka az emberek között. Isten háza, és mindannyiunkért akik oda betérünk. Feladatunk rendben tartani és lehetőségeink szerint szépítgetni, hogy méltó legyen a föld és a menny különös találkozóhelyévé lenni. Egyházközségünk pasztorális tanácsa, közösségünk több tagja, aki hozzáértésével tanácsot tud adni, valamennyien tudjuk mit akarunk. Kikértük a nép véleményét is beszélgetések során. Fel akarjuk újítani az eddigi festést, úgy, hogy még szebb legyen, mint eddig volt. Célunk az volt, hogy alapvetően megőrizzük a templombelső eddigi kinézetét úgy mintában, mint színekben, de mivel semmi sem tökéletes, némileg a színek árnyalatában is keressük az összhangot, a harmóniát. Igyekszünk az összbenyomást a lehető legkedvezőbbé tenni.
- Ha elkészülünk, szabad legyen egy kicsit csodálkoznunk és mondanunk: De szép. Ez a mi templomunk. Ehhez kellenek a kivitelező templomfestő mesterek - ami újabb tényező - akik kiválóan végzik dolgukat.
- Jó lenne - és ez újabb tényező - ha népünk együtt érezne velünk, és munkánk mellé állna. Kívánatos lenne, hogy minél többen érezzék magukénak a templomot, ha a tömeg nem lenne közömbös és érezné azt, hogy a nép mellette van az ügynek.
Lejegyezte: VERÉB M. Gizella nővér

Temerin a szerencsétlen forradalom alatt az 1848-ik évi augusztus 30-án éjfélkor meggyújtatott, kiraboltatott és porrá égetett, egy kunyhó vagy egy ól nem maradt épségben. Volt azon időben Temerinben és Járeken 10 század rendes gyalogság, egy egész huszár ezred, egy lovas ágyúüteg és egy zászlóalj Hevesmegyei többnyire jól felfegyverzett nemzetőrség. Mi okból, nem tudom, de anélkül, hogy valaki ellenséget látott volna, vagy hogy lövések váltattak volna, amint Temerin északnyugati sarkán Nádalja felé égni kezdett, az egész katonaság nagy lármával csak "ki, ki itt a ráczok", szaladni és vágtatni kezdett elijesztvén és példája által maga után vonván az egész lakosságot.
Pedig amint a forradalom után biztos forrásból, jelen volt akitől is meghallottam, a támadó szerb sereg körülbelül egy zászlóalj összeszedett csőcselék népből állott, csak egyetlen egy század rendes határőrvidéki katona volt akkor Sztratimirovics rendelkezésére. Ha már kivonult a katonaság amikor a város égni kezdett, miért nem nézte és kereste fel hajnalkor, ki és hol az ellensége?
De a gyalázat megtörtént nemcsak, de követte ezt roppant kár és szerencsétlenség! 8500 ember kenyér, ruha. vagyon és lakás nélkül maradt. Temerin Magyarország térképéről kitörültetett! Egykor jó és boldog lakosai koldulva és lopva kénytelenítettek életüket fenntartani. Szegényekről soha senki nem gondoskodott többnyire gúnyt kellett szenvedniük. Nem is honfiaknak tekintették, hanem csak tehernek.
És ez volt a katonai visszavonulásnál a még nagyobb gyalázat! "Hazafi, Honszeretet" sokak szájában hangzott ugyan és pedig még szépen; de végre sajnosan többnyire kitünt, hogy a zseb volt a szeretetnek fő tárgya. Sokat írhatnék erről, mert sokat tapasztaltam, de nem akarom keseríteni lelkemet.
Kérdezze meg csak a hegyesi jelenlegi jegyző urat (Bene), ő is mi okból ütött. 1849-ben a hegyesi csata után öklével hátba, honfiúi szeretetből vagy magyar vitézségből? De eltűrtem békével, mert maga is tudja, hogy ekkoráig szemére még soha nem lobbantottam. Mert hiszen azon szerencsétlen idő alatt Bene barátom hátütlegénél sokat, fájdalmasabb bántalmakat kellett eltűrném, azért csak röviden mondom: találtam sok embereket, de kevés emberséget láttam! És tökéletesen meggyőződtem ezen szavak szent igazságáról: donec eris felix stb.
1850. január hó 6-án kezdtek a temeriniek visszajönni romjaik közé. Január 17-én Kuláról követtem őket. A lakásokat leírni nem birom - azokat képzelni sem lehet - említettem már, hogy a szerbek a magyarok iránti felzaklatott dühökben egy lúdólat sem hagytak épségben. A sekrestyének a bojthajtása be nem volt szakadva, azt alakítottam tehát át templommá. Kuláról hoztam két deszkát és két kecskelábat és megvolt az oltár.
Találtatott az évben nyáron egy becsületes zsidó ember - sajnálom hogy nevét elfelejtettem - az adott a templomnak építőfákat (fenyőket), 3 évi lefizetésre. A Kalocsa Megyei Káptalan kölcsönözött a községnek 600 ft-ot az iskolának a fölépítésére, amely összeggel 10 évi kamatokkal együtt Temerin most is tartozik. 1851-ben felépült az iskola és mivel a templom boltozatai bedőlni fenyegetődztek, az oltár a sekrestyéből az iskolába tétetett által.
Templom építéséről mit sem akart tudni senki! A patronus azt kiáltá: ő loyalisan viselte magát, Salczburgban ült békében az anyacsászárné mellett, fizessék meg néki a nagy kárt (700000 ft), melyet a forradalom alatt Temerinben vallott és ő akkor fölépitendi a templomot és plébániát. Erre megszűnt a sürgetés. A Káptalan, az Érsek azt mondták, nekik nincs cassajuk templomépítésre, csak sürgessem azt a ministeriumnál.
A ministeriumnak írtam. Sokkal boldogabbnak érezném már magamat Kuffstein W. Neustadtban, mert ott bizonyosan egy tiszta egészséges szobácskám lenne ez a sok ide-oda firka után. 1853-ban, midőn a szerb templomok Újvidéken és az egész környékben: Goszpodincze, Zsablya, Káty, stb. a Csajkás kerületben föl voltak építve, Temerinre is rá került a sor, a fundus religionis fedeztette és árverés útján csak a legszükségesebbnek helyreállítása rendeltetett el, de meg is adták neki, valóságos cigánymunkát vittek véghez, apatini Fischer nevű emberei, ki a munkát legolcsóbbért felvállalta és azért nyilván legrosszabbul el is készítette, mert már múlt évben 3000 ft-nál többet a templom pénztárából el kellett költeni a templom javítására.